Hónap: 2006 november
-
Narancssín
Kattints a képekre a nagyításhoz, majd a nagy kép jobb (») vagy bal («) felére a lapozáshoz!
-
Éjszaka a Földön
Kattints a képekre a nagyításhoz, majd a nagy kép jobb (») vagy bal («) felére a lapozáshoz!
-
Elítélem, hogy hülyének néznek
Nagy divatja van az erőszak elítélésének. Engem az erőszaknál sokkal inkább irritál, hogy nap mint nap, óráról órára, percről percre hülyére vesz a média többsége (és persze rajtuk keresztül a bennük megnyilvánuló emberek). Demszky főpolgármester kitünteti Gergényi vasprefektust, aki traktorral behajtani tilos táblákat helyeztet ki a fővárosban százszámra, ahol újraföldesítik a műveleti területté nyilvánított (korábban…
-
Parasztopera
Most nézem, hogy ez az első színházról szóló bejegyzésem. Pedig többször voltunk színházban az elmúlt évben is, és nem is voltak azok rossz darabok. De a jelek szerint nem éreztem vágyat a megemlítésükre. (a kép forrása: www.pbest.hu) Tény, hogy a tegnapi élményem egyetlen eddigi színházi élményemhez sem hasonlítható. Ilyen picike színházban, mint amilyen a Szkéné,…
-
Sztornó
Ez a fej meghatározó eleme volt az elmúlt hetemnek. Hétköznap sokszor találkoztam vele a plakátokon, szombaton az eredetijével a Művészetek Palotájában, vasárnap pedig a mozivásznon: Pálos György filmjében, a Sztornóban. Furcsa volt, hogy ezúttal egy film főszereplőjeként látom azt, akit eddig zenészként, többnyire csak a színpadon. Furcsa volt, aztán megszoktam, és még meg is szerettem.…
-
Lovasi András koncertje a Művészetek Palotájában
Tegnap este meghalgattuk az általam nagyon kedvet „Bandi a hegyről” lemezt, majd a Kiscsillag zenekar első nagylemezét a Művészetek Palotájában, a Fesztivál Színházban. A váratlan fordulatokat kerülve, a számok a lemezeken fellelhető sorrendben követték egymást. A hangzás (leszámítva, hogy a Kiscsillag koncerten valami néha nagyon berezonált) tökéletes volt, az áthangszerelés minden esetben jót tett a(z…
-
Új szolgáltatónál
Ha ezt a bejegyzést látod, akkor az azt jelenti, hogy megtörtént a haldesign.hu domain átregisztrációja, és már az új tárhelyről működik minden – vagy ami esetleg nem, az hamarosan… frissítve (2006. 11. 16.): Úgy tűnik, minden működik már, de ha esetleg hibát találsz, kérlek írd meg! Egyébként az Interware domain és tárhely szolgáltatásait cseréltem a…
-
XV. Országos Tervezőgrafikai Biennálé
Tegnap végre ide is eljutottam. Akárcsak az Aranyrajzszög kiállításon, itt is vegyes a felhozatal a csapnivalótól a lenyűgözőig. A kiállított munkák nagy száma miatt itt még inkább igaz: a kevesebb több lett volna. Javíthatott volna a kicsit keserű szájízemen a kiállítás katalógusa, ha egy ízlésesen és ötletesen összeválogatott anyagot tartalmazna, igényesen kivitelezve. E helyett egy…
-
Taxidermia
A film után azon gondolkodtam, mi az, ami összeköti a három történetet. A nagyapa, az apa és a fiú történetét. A végletesség – erre a megállapításra jutottam. A nagyapa végletesen elfojtott (és időnként végletesen kiélt) szexuális vágyai, az apa a végletes zabálásai („sportolói” becsvágya), és a fiú végletes (és végül végzetes) „munkamániája”, aki magát kipreparálva…
-
WordPress pluginok
Gondoltam, érdemes erről is egy listát készíteni. Melyek azok, amik az elmúlt majdnem egy év során hasznosnak bizonyultak: folytatás »
-
InDesign CS2 tippek #3
« előzmény A tavaszi és a nyári után itt az őszi adag – beillesztésekről, objektumok kezeléséről, végül pedig egy hasznos tipp a munkafelület mentéséről: folytatás »
-
Az élet értelme
Tegnap a friss feed-jeim között találtam ezt az általam is kedvelt Örkény egypercest Dinnye blogjáról. Különös, hogy a bejegyzés dátuma: 2006. augusztus 31. Nyilván azért volt ott, hogy örüljek neki, és ideidézzem: Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi,…