
Ez a fej meghatározó eleme volt az elmúlt hetemnek. Hétköznap sokszor találkoztam vele a plakátokon, szombaton az eredetijével a Művészetek Palotájában, vasárnap pedig a mozivásznon: Pálos György filmjében, a Sztornóban. Furcsa volt, hogy ezúttal egy film főszereplőjeként látom azt, akit eddig zenészként, többnyire csak a színpadon. Furcsa volt, aztán megszoktam, és még meg is szerettem. Igaz, hogy Lovasinak nem kellett sokat játszania, a szerepe meglehetősen testhez álló, de amíg meg nem győződtem róla, nem hittem volna, hogy hiteles színész is tud lenni.
Szóval ez is jó volt, az est kritikája pedig telitalálat, a „Bacsó-féle Forró vizet a kopaszra!” egyrészt jó ajánlólevél volt (mielőtt megnézem volna), másrészt nekem is eszembe jutott (miután megnéztem). A főszereplő és a pécsi nyár miatti leplezetlen elfogultságommal nálam: 8/10 (elfogultság nélkül 7/10).
Ja és a Szalontudő című 7 perces kísérőfilm is feltétlenül említést érdemel – ami szintén a Közgáz Vizuális Brigád műve. Nálam: 9/10.
Hozzászólás