A karácsonyfa alatt találtam, és gondolom, mondanom sem kellene, de azért mondom, nyagyon megörültem a 6 darab DVD-nek, melyek egy-egy órás (pontosabban 57-57 perces), a tagok által a kedvenc jeleneteikből összeállított válogatásokat tartalmaznak a Monty Python Repülő Cirkusza sorozatból.

December 24-től 30-ig majdnem minden napra jutott egy rész (egyet kihagytam); és a végén meg kellett, hogy állapítsam: jól szórakoztam, továbbra is nagyon örülök a DVD-knek, de a sorozat készítői nem túl sokat raktak hozzá a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején felvett anyagokhoz.
Egyedül Eric Idle filmjében szerepelnek színpadi jelenetek is az eredeti sorozat szkeccsein kívül, amúgy leginkább utóbbiból (néhol elég szerencsétlenül) összevágott darabkák sorozatából áll ez a gyűjtemény – kiegészítve a tagok frissen rögzített körítéseivel.
A körítések
Graham Chapman DVD-jén a többiek emlékeznek meg a már elhunyt alkoholista buzeránsról – valahogy így, nem túl hízelgően, de persze humorosan.
Eric Idle és John Cleese tesznek ki a leginkább magukért, az ő műsoruk a legélvezetesebb (és a leghosszabb – persze a jelenetek rovására, hiszen az 57 percbe bele kellett férnie mindennek). Eric Idle ripacs riporterként számol be az egykori társaságról, egyik fellépésük helyszínéről, a „Bollywood Hole”-ból – a tőle megszokott iróniával.
John Cleese 96 éves kibírhatatlanul ellenszenves önmagát alakítja egy gyönyörű fiatal riporternő (Dayna Devon) interjúalanyaként. Nekem ő tetszett a legjobban.
Terry Jones a jelenetek között megpróbálja elhitetni, hogy csakis az ő érdeme az egész egykori nagy mű. Elég hiteles, én mindenképpen elhiszem neki.
Michael Palin és Terry Gilliam erőltették meg magukat a legkevésbé. Michael Palin mindössze kétszer jelentkezik be a hallal-pofozós tánc helyszínéről; Terry Gilliam pedig csak egy bevezetőt készített a majd egy órás animáció-gyűjteménye élé.
Az extrák
Ha már ilyen rövidre sikerültek a fő műsorszámok, biztosan rengeteg jó extraság van még a korongokon. Ha te is így gondoltad, tévedtél – velem együtt! Mindegyik lemezen három darab ún. extra található. Az egyik menüpontjának felirata Trailers, vagyis trélerek (előzetesek). A többes szám használata egyedül John Cleese DVD-jén indokolt. Itt kétszer annyi trailer van, mint a többin, vagyis nem egy, hanem kettő: Brian élete és Gyalog galopp. Az összes többin csak az utóbbi (vagyis ugyan az az egy).
Ezen kívül van még egy-egy 8-10 perces extra válogatás a Monty Python sorozatból Graham Chapman, Eric Idle, Terry Jones és Michael Palin lemezén; valamint „A retrospective of Python’s animation” címmel egy 13 perces beszélgetés az alkotóval Terry Gilliam korongján; illetve egy 5 perces így készült a Dayna Devon interjú féleség „Look into the real John Cleese” címmel a John Cleese DVD-n.
Ja és ki ne felejtsem, hiszen hármat említettem: van még mindegyik lemezem egy-egy „Egyéni teszt” – melyeket nem csináltam végig.
A magyar extrák
Bámulatos odafigyeléssel és igényességgel alkották meg a magyar kiadást, így sikerült a tok címoldalára Eric Idle helyett is Graham Chapman képét rakni. Szerintem fantasztikus teljesítmény, mindenképpen tapsot érdemel.
A másik, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni, hogy ha már egyszer ennyire rövid az összműsoridő, akkor miért megoldhatatlan feladat azokat a nyúlfarknyi kis extrákat is feliratozni?
A 2006 novemberében megjelent DVD sorozat mindezekkel együtt is hiánypótló, hiszen magyarországon még nem jelent meg a Monty Python Repülő Cirkusza sorozat DVD-n; és én is megtaláltam rajtuk jónéhány kedvencemet.
» Monty Python’s Personal Best – hivatalos honlap
» Monty Python’s Personal Best – IMDb
» Monty Python’s Personal Best – Wikipedia
» és ilyenek az amerikai kiadás borítói (szerintem sokkal szebbek)
Hozzászólás