A tegnap esti koncertre pontosan fél évvel előre megvettem a jegyeket a legtutibb(nak gondolt) helyekre. Az előzenekarnál még reménykedtem, hogy azokat az apró kivetítőket majd lecserélik, de nem így lett – kellett volna vinnünk távcsövet. És mivel pontosan a színpaddal szemben ültünk, az első sorokban (a második legdrágább helyeken), a büfé halványan derengő fénye, és a mennyezetről a büféhez vezető elektromos vezeték is a látvány fix hozzátartozói voltak számunkra. Nem is értem, hogy gondolhatják ezt komolyan…
A koncepció viszont nagyon tetszett: besétált Peter Gabriel, és elmesélte, hogy olyan lesz a koncert, mint egy étkezés. Előétel (mintha csak próbálnának – le se kapcsolták a mennyezeti világítást, és a színpadon nem volt semmi extra látványelem), főétel (fekete-fehérben), és desszert (a So album teljes egészében – immáron színes körítéssel). Így volt egy íve a produkciónak, ami nálam a második rész feléig-kétharmadáig szépen tartott felfelé (a váltás a főételre kimondottan zseniális volt, és telitalálat az öt „kézi erővel hajtott, csápoló fényrobot” is) – olyannyira, hogy azt szerettem volna, minél később érjünk a desszerthez, minél tovább tartson a főétel.
De aztán valahogy megbicsaklott a dolog, a végére alig jutottak kreatív ötletek – a Sledgehammer szégyenletesen unalmas volt, legalábbis ahhoz képest, amit vártunk. Pár éve az HBO-n láttunk egy Peter Gabriel koncertet, amiben a már öregedő, kopasz zenész egy körszínpadon biciklizett – akaratlanul is ez volt a viszonyítási alap (no meg a sok ötletes videoklip a múlt századból). Összességében nem bántuk meg, hogy elmentünk, jó volt, de ennél többre számítottunk.
Fotó: blog.mixonline.com
HALASIZSOLT 
Hozzászólás