Év: 2014
-

22FF projekt: 2002–2003
Ahogy a 2013-as fotótermésemen is látszik, tavaly rákattantam a fekete fehérre – vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy sokszor kattintottam jóérzéssel a Lightroomban a Black & White-ra; és ebbe annyira belejöttem, hogy meg sem álltam 1992-ig. A 22FF projekt 22 év fekete-fehér fotóiról szól, és benne a korábban már publikált, eleve fekete-fehér képeimet is idézem. Nyolc kép analóg,
-

Ne a kioldó gombbal állíts élességet!
Egy kincset érő tipp a Fotonlogról (hogy ez eddig nem jutott eszembe!):
-

Ádám almái
Adams aebler (2005) IMDb | est.hu Nagyon jól indult, az első (szépen fényképezett) jeleneteknél azt éreztem, hogy zseniális lesz, néha nevettem is kicsit, aztán a felétől valahogy egyre inkább ráuntam. 7/10
-

Popcorn Time
Márciusban a HWSW-n olvastam róla először, és el is mentettem a Delicious-ra „Torrent filmek profi tálalásban” megjegyzéssel. Aztán még mielőtt egyetlen filmet megnéztem volna rajta keresztül, pár nap múlva be is zárt. Másfél hete az android.blog.hu hívta fel a figyelmem egy folytatásra, melyen keresztül meg is néztem három filmet. Tegnap Józsi figyelmeztetett a blogján, hogy
-

12 év rabszolgaság
12 Years a Slave (2013) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Beszippantott, és a végére egy kicsit több lettem általa. Egy kegyetlen történet sallangmentes elbeszélése. 8/10
-

A Wall Street farkasa
The Wolf of Wall Street (2013) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Életrajzi filmnek rossz, de ha úgy tekintünk a szereplőkre, mint önmaguk karikatúráira, akkor akár kimondottan szórakoztató is lehet. A film egyik legnagyobb hibája a hossza: a három óra sokkal több, mint kellene. 7/10
-

Rozsda és csont
De rouille et d`os (2012) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Számomra többször is megbicsaklik a történet – nem volt rossz, de ennél többre számítottam. 7/10
-

Izlandi fotóstúrához támogatókat kerestem
A számszerűsített eredmény a képen látható. Mindenesetre örülök, hogy megpróbáltam, tanulságos volt. Ennek ellenére (avagy ettől függetlenül) Izlandra elmegyek – hiszen ha valamit nagyon akarunk, akkor az úgy is lesz.
-
Józsi bácsi gondolatai a világról: Gondolatok a szakállas nőkről
Az eredeti bejegyzést ide kattintva olvashatod.
-
Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak 1–2.
Ahogy már írtam, „Vekerdy Tamás gondolatait jó olvasni”, és jó arra gondolni, hogy számunkra többnyire így természetes – nem kellett külön odafigyelnünk például arra, hogy elég sokat játsszunk, foglalkozzunk Lucával (vagy hogy ne tiltsuk/féltsük túlzottan mindentől; hagyjuk önállóan cselekedni, még ha ez több időt is igényel; ne verjük; stb.). Mégis úgy érzem, hogy sokszor hibázok:
-

Phillips kapitány
Captain Phillips (2013) hivatalos honlap | IMDb | est.hu A Popcorn Time újraszületésének köszönhetően remélem még sok filmet lehúzhatok a megnézendők listájáról. Elsőként tegnap este a Phillips kapitány volt terítéken: bő két óra tömény izgalom, professzionális kivitelezésben – nincs üresjárat, se túldramatizált szájbarágás. 8/10
-

Wowen Hand: Refractory Obdurate
Szintén az est.hu nyomán bukkantam a Woven Hand Refractory Obdurate című albumára, ami egyedi atmoszférájával (szó szerint) kettő másodperc alatt megfogott.