Márciusban a HWSW-n olvastam róla először, és el is mentettem a Delicious-ra „Torrent filmek profi tálalásban” megjegyzéssel. Aztán még mielőtt egyetlen filmet megnéztem volna rajta keresztül, pár nap múlva be is zárt.

Másfél hete az android.blog.hu hívta fel a figyelmem egy folytatásra, melyen keresztül meg is néztem három filmet.

Tegnap Józsi figyelmeztetett a blogján, hogy „benne van a potenciális malware” – mármint az előbb említett verzióban, és inkább „a Get Popcornt érdemes feltenni”, ami „ráadásul jobb is”. Kipróbáltam, tényleg jobb, a beállításokban magyar nyelvet is választhatunk a felülethez – és ezt akár alapértelmezett feliratnyelvként is megadhatjuk, sőt a feliratok méretét is előre beállíthatjuk, és hasznos gyorsbillentyűk is növelik a felhasználói élményt a 6 napja megjelent 3-as verzióban.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért népszerűsítek egy ilyen szoftvert (bár őszintén nem tudom, hogy ebben a történetben egészen konkrétan mi legális és mi nem), miközben a számítógépemen kizárólag jogtiszta programokat használok (a Popcorn Time-ot leszámítva[?])? A választ a feljebb linkelt HWSW és android.blog.hu cikkekből idézem:

Mostanra a kiadók már felvették a fonalat és legális csatornákon is lehet kényelmesen tartalomhoz jutni. Kivéve, ha olyan helyen lakunk, mint Magyarország. Ugyan vannak Magyarországon is elérhető video on-demand szolgáltatások, de használhatósági, dizájn és katalógus szempontjából ezek nyomába sem érnek az amerikai vagy brit piacon működő szolgáltatók, például a Netflix szintjének. A földrajzi korlátozásnak talán vannak technológiai okai, de jellemzően jogi akadályok miatt nem nézhet rengeteg ország népe kényelmesen filmeket. A helyi szolgáltatók pedig a “kis pénz, kis foci” elv miatt nem igazán tudnak igényessé válni, így a mozgóképes kultúrára valamelyest igényes ember könnyen fordul a warez felé. Az ugyanis az elmúlt évtizedekben rendszerint jobb élményt, kényelmesebb kiszolgálást és vállalhatóbb minőséget adott.

A Popcorn Time egy dolgot csinál azon kívül, hogy kényelmesebbé teszi a torrentezést, méghozzá azt, hogy a halálba idegesíti Hollywoodot, meg úgy általában mindenkit, aki filmek terjesztéséből keresi a kenyerét. Szóval ha egy kicsit összeszedik magukat, és lesz idehaza is megfizethető áron, jó minőségű, valóban friss tartalmakkal rendelkező és használható on-demand műsorszolgáltatás, akkor azt majd kicsit a Popcorn Time-nak is köszönhetjük.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s