Hardvercsere 2026

Miért kellett új gép?

Közel öt éve vettem az előző számítógépem, az erről szóló bejegyzésemben naivan azt írtam: „Remélem, ezzel elleszek a 2020-as években”. Sajnos a spórolás áldozata lettem (akkor próbáltam 300 ezerből megúszni) – no meg a termékeik hardverigényét folyamatosan és drasztikusan növelő szoftvergyártóké. Így történt meg, hogy tavaly az év vége felé már a nem túl összetett folyamatok többsége is gyötrelmesen lassú volt, és egy InDesign frissítés után azzal szembesültem, hogy a legfontosabb munkaeszközömnek számító szoftverben legfeljebb a két legutóbbi lépést tudom visszavonni, de olyan is volt, hogy csak egyetlenegyet. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Az AI segítségével

Ezek után a néha még meglepően hülye, de többnyire már egészen okosan érvelő AI meggyőzött, hogy bizonyos szempontból a pénzem befektetésének egyik legjobb módja a munkakörülményeim javítása, ezzel időt megtakarítva, és megszabadítva magam mindennapos bosszúságoktól. Kértem, hogy segítsen összeállítani egy jó ár-érték arányú konfigurációt, és az eredménnyel még az a szaki is elégedett volt, akire végül az alkatrészek összeszerelését rábíztam.

VáRAMtlan fordulat

Egyetlen szépséghibája volt csak a történetnek, amiről korábban sejtelmem se volt, mivel nem értek a számítógépek hardveres összetevőihez, és nem követem ezek piacának történéseit. Így arról se tudtam, hogy a memóriaárak épp nemrég szálltak az egekbe. Viszont december 24-én még roppant szerencsésnek éreztem magam, mikor az eMAG-on sikerült elcsípnem egy Kingston FURY Beast RGB 64GB-os RAM-ot bruttó 77434 forintért. A honlap szerint a termék raktáron volt, a forgalmazó január 15-ig ígérte a szállítást. Soha nem ért ide, és a pénzt is csak két hónap múlva (!) kaptam vissza. Frissítettem a saját memóriámban az elfelejtett korábbi fogadalmam:

„Az eMAG-ról soha semmit!”

Az új „vas”

A RAM-ot végül egy hardveraprós hirdetésen keresztül szereztem be 90000 forintért – fele akkora (32 GB) kapacitásút, számla nélkül (később pont ennyiért adtam el a régi számítógépemet). Így ez lett a január 22-ére összeállított új munkaeszközöm (az alkatrészek neveit a forgalmazóktól másoltam, a helyesírási hibákat nem javítottam):

  • Tápegység, Seasonic G12 GC-650 (2024), 80+ arany, fix kábelek, 650 W, fekete
    32290 Ft
  • Biostar GeForce RTX3060 12GB DDR6 Extreme Gaming, 238906, Videókártya
    137655 Ft
  • GIGABYTE B650 EAGLE AX
    56440 Ft
  • DeepCool AG400 – Processzor hűtő – R-AG400-BKNNMN-G-1
    10360 Ft
  • WESTERN DIGITAL – PURPLE 4TB – WD43PURZ
    68780 Ft
  • Western Digital – BLACK SN7100 NVMe SSD 1TB – WDS100T4X0E-00CJA0
    61610 Ft
  • AMD RYZEN 5 – 7600
    67570 Ft
  • ZALMAN – S2 TG számítógépház
    17560 Ft
  • Kingston 32GB DDR5 5600MHz KCP556UD8-32 (1X32GB)
    90000 Ft
  • Összesen
    542265 Ft (nettó 426980 Ft)

Konklúzió

Sajnos azt nem írhatom le őszintén, hogy áll-leejtősen bitanggyors, de határozott nagyságrendi javulást hozott a munkakörülményeimben. A Windows 11 Home fél percen belül bebootol; az Adobe általam használt szoftvereinek mindegyike 10-20 másodpercen belül elindul, és gördülékenyen működik. Még a korábbi lassúsági rekorder Lightroom is. És az InDesignban akár a fájl megnyitásáig vissza tudok menni a historyban – ahogyan régen. Fanyar fricska a történetben, hogy az AI, melynek segítségével összeállt az új rendszer, grafikusi munkáim nagy részét elvette, így sokkal többet pihen a gép. De így legalább egészen biztos, hogy a 2020-as évek maradékát kibírja…

Kaphatsz

e-mailt az új bejegyzésekről:

Adhatsz

pénzenergiát:

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .