Kategória: Halasi
saját tartalmaim
-
Repülőhal #3
« előzmény A harmadik részben az elsőben már említett fekete-fehér képeim kerülnek terítékre. Kattints a képekre a nagyításhoz, majd a nagy kép jobb (») vagy bal («) felére a lapozáshoz!
-
Balaton #2
« előzmény Nem is kellett sokat várni a folytatásra: a múlt hétvégén Balatonmárián voltunk barátainknál. Bár az éppen akkor nyaralók többsége nem értene egyet velem, de kimondottan szép időnk volt – fotós szemmel. Hazafelé az északi parton jöttünk, és a Velencei tónál melepően jót kajáltunk egy csúnyácska büfében. Kattints a kis képekre a nagyításhoz és
-
Balaton
Ahova számtalan régi emlék fűz, és ahova mindig (legalább évente egyszer) jó elmenni – minden hiányossága ellenére. Idén a múlt hétvégén volt ez az alkalom – de az sincs kizárva, hogy még ebben az évben lesz folytatása. Pénteken este indultunk, és úticélunkat illetően az egyetlen konkrétum annyi volt, hogy vízparti kempingben szerettünk volna sátorozni. Ez
-
Veterán autók és motorok Orosházán
Majd’ elfelejtettem megemlíteni a hétvégi orosházi veterán autós-motoros találkozót, melynek utolsó órájában, vasárnap készültek a felvételek. Kattints a képekre a nagyításhoz és rövid leírásaihoz, majd a nagy kép jobb (») vagy bal («) felére a lapozáshoz!
-
Megújult a Reactor Kft. honlapja
Már régóta húzódott a régi (szintén általunk készített) oldal cseréje, míg mára végre (majdnem) minden összeált a váltáshoz. Az apróbb, főleg tartalmi hiányosságok pótlása remélhetőleg hamarosan megtörténik. Az új honlap születésével szinte egyidőben indította legújabb, CTP szolgáltatását a digitális nyomda és reprodukciós stúdió. » reactor.hu
-
Kréta és a fekete fehér filmes fotózás
Nem hagytuk itthon a filmes fényképezőgépet sem. A rendelkezésre álló nyersanyag négy tekercs 2006 júliusi szavatosságú Ilford PAN 400-as hagyományos fekete-fehér negatív volt. Ezek közül július első három napján nem egészen három tekercset világítottam meg fénnyel. Kréta… Összesen 93 kockát exponáltam, ezeknek több mint felét (ötvenet) elsején, egy magányos fotótúrán, a tikkasztó hőségben, egy flakon
-
Új háttérképek
5 új háttérkép a Portfolio rovatban – letölthetőek 1024×768 és 1280×1024 pixeles méretben.
-
Archívum
Tegnap este lekerült a jobb oldalról a kategóriánkénti archívum (is), és két önálló oldalon lehet böngészni az archívumban – sokkal hatékonyabban, mint eddig. Ha a jobb oldalon a naptár alatt a bejegyzések listázására kattintasz, akkor egyszerűen kiválaszthatsz egy-egy bejegyzést a címére kattintva – akár időrend, akár kategóriák szerint kikeresve – hála az Extended Live Archive