Tegnap előtt, június 21-én 14 óra 26 perckor elkezdődött a 2006-os csillagászati nyár (a Nap a Ráktérítő fölött delet, és 4:47-től 20:45-ig – csaknem 16 órán át – barangolt az égen). Ezen a napon volt idén a leghosszabb a nappal, tegnaptól már hosszabbodnak az éjszakák (egészen a téli napfordulóig – ami ebben az évben december 22-én lesz).
Holnap pedig Szent Iván napja lesz, ami korábban június 21-én volt, de egy naptárreform eltolta három nappal. Szent Iván éjjele immáron negyedszer a Múzeumok Éjszakája is egyben, melynek honlapján többek között a részletes program is megtalálható (vigyázat, a címlapon Hiller István díszeleg).
frissítve (2006. 06. 24.): És virágzik a hársfa – idén is pont ugyan azt az illatot árasztva, amit hosszú évek óta nagyon kedvelek.
Hozzászólás