Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik nyitottak egy másfajta, sokkal valódibb igazságra, mint amilyet a médiumok túlnyomó többsége torzít elénk. A könyv első kiadása 1974-ben, aktualizált újranyomása pedig 1997-ben jelent meg Amerikában.

A magyar változat 2005-ös keltezésű, és mert mégiscsak egy boltban megvásárolható majdnem 3000 forintos könyvről, és nem egy szamizdat kiadványről van szó, nem tudom említés nélkül hagyni botrányos tördelését, amit ez a nem túl szép borító takar (nincs energiám részletezni, de azt is el tudom képzelni, hogy MS Word-ben készült).
Ez esetben azonban sokkal lényegesebb a tartalom, amiért érdemes leküzdeni vizuális viszolygásunkat. A B-17 vitamin történetét feldolgozó könyv például alaposan megvilágítja a gyógyszeriparból (is) hasznot húzó kartellek és politikai erők összefonódásának történetét. Persze vagyok annyira edzett már, hogy nem esett le az állam olvasás közben, de azért jó, hogy lehet olvasni ilyeneket is (és kár, hogy szomorúan nagy az igazságtartalma):
Az Egyesült Államok népe, csakúgy mint a világ összes országának lakossága, jó úton van a rabszolgaság felé. Elhiszik ugyanis, amit a kormány a biztonságról, az egyenlőségről és a testvériségről papol. Az út végén pedig egy világméretű diktatúra várja őket, amely most még egy olyan nemzetközi demokratikus fórum álarca mögé rejtőzik, amelyet jóakaratú emberek a béke érdekében hoztak létre.
A könyvnek van honlapja is, melynek színvonala sajnos a könyv külleméhez igazított: www.avilagraknelkul.hu.
Hozzászólás