Borat

Tegnap kaptam két FASZt (ez a szó esetünkben különösen találó – egyébként Felsővezetői Ajándék SZolgáltatásról van szó) – köszönet érte –, így premier előtt megnézhettük a „Kazah nép nagy fehér gyermekét” (Sacha Baron Cohen), amint „menni művelődni Amerika”.

Borat

» hivatalos (?) honlap 1
» hivatalos (?) honlap 2
» nemhivatalos honlap

» Moziplussz.hu
» est.hu

» IMDb
» Wikipedia
» Myspace
» Yahoo! Movies
Nekem néhol kicsit túlspilázottnak, néhol kicsit erőltetettnek tűnt, de ami egy vígjátéknál a legfontosabb: sokat nevettem (sőt még röhögtem is). Nálam 7/10.


,

Kaphatsz

e-mailt az új bejegyzésekről:

Adhatsz

pénzenergiát:

7 hozzászólás a(z) “Borat” bejegyzéshez

  1. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Már az első percben felfigyeltem Cohen úr antropológiai vonásaira, ami önmagában még nem is lett volna olyan nagy baj. Én is nagyokat nevettem, de végig ott volt egy kis keserűség a számban. Megtudtam a filmből, hogy Kazahsztán egy baromi nagy semmi közepén fekszik, csupa putrival, melyek tele vannak olyan emberekkel, akik 7 éves kislányokat nyomnak seggbe, néha szarnak, néha finganak és nagyobb ünnepek alkalmával talán még zsidókat is futtatnak. Aztán persze Amerika is megkapta a magáét. Amerikában rágógumis majmok élnek, akik zsidókat lőnek magnumokkal, miközben cigányok közé rontanak a dzsipjeikkel. És közben gyűlölik a fekákat….
    És ezzel mind-mind nincs is semmi bajom, hiszen a mű(??) műfaja komédia egy kis politikával megfűszerezve.

    A gondom(amitől keserű volt a szám):
    Első pont: Miért nem látunk olyan filmet, amiben egy ortodox izraeli zsidó olyan primkónak van beállítva, hogy éppen pászka helyett kutyaszart eszik az egész családjával, vagy éppen gójokat feszítenek keresztre, miközben a talmudot olvassák. Mózest például be lehetne öltöztetni egy homoszexuális bőrszerkóba és elé lehetne állítani egy kecskét. Mindezt a humor jegyében….. Természetesen.
    Akkor vajon bemutatnák a mozik?? Szerintem az egész világ ünnepélyesen elhatárolódna a filmtől és a stábot kivégeznék az igazságosság jegyében. Talán még a vérükből is innának. Of course.

    Második pont: Kazahsztánnak van történelme. Nem sok ország mondhatja el magáról…. Az senkit nem érdekel, hogy az orosz elnyomás alatt mennyit sanyargatták és ritkították szerencsétleneket. Րk lettek a Szovjetúnió egyik előszeretettel használt atomtemetője. Többek között. De ez a ma emberét nem érdekli. A lényeg a szórakozás. Röhögni, szarni, enni, hányni, fosni, tévézni, kúrni, autózni. Történelem???? Az mi vazze???? Olyan is van????
    Szóval röhögünk egy szerencsétlen nemzet fiain, akiknek többsége valószínűleg nem fogja megtekinteni ezt a szuperprodukciót. Itt én elég sok párhuzamot vélek felfedezni Dinnye írásával kapcsolatban… A magyar faluról….
    Igen, sértve érzem magam… Mások sértése nekem is fáj. És ez a kegyetlen, sunyi aljasság, ahogy éppen ez a nemzet lett kiválasztva. Րk biztosan nem fognak pereskedni, tiltakozni, visszaütni, hiszen annak is örülnek, ha van egy kis betevő holnapra. Undoríró! Ha a csecsenekről született volna hasonló produkció Barom Kohen úr már a saját heréit emésztené. Ehhez persze bátorság is kellett volna. De nem volt. Azt hiszem az ószövetségi setétség tipikus esete Kohány úr.

    A film végkicsengése, hogy légy önmagad és ne kergess álmokat. Amerikában minden FEHÉR nőnek műcsöcse van, ezért válaszd az eredeti 150 kilós feketét, akinek plasztik tőgy helyett hatalmas szív lüktet a mellkasában.
    Minden olyan embernek ajánlom a filmet, aki elérte azt a szintet, hogy tud már a sorok között olvasni. Valóban hatalmas élmény…. Köszönöm Kohány úr!

    Most pedig arra szertném megkérni Zsolt barátomat, hogy helyezzen itt el egy-két fotót a Kazah nép gyermekeiről. Küldök párat. Hogy a Te gyerekeid ne kövessenek el hasonló baklövéseket(?). Talán egyszer elolvassák…. Mások nyomorán röhögni, még ha viccnek is van tálalva: A LEGNAGYOBB ALJASSÁG.
    Megnyomorítani, elvenni, megalázni, aztán kiröhögni, hogy NYOMORULT. Istenem ez most nagyon-nagyon fáj.
    És ehhez én a nevetésemet adtam…….:-((

  2. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Beugrott egy jelenet…. Apokalipszis most…. Hogy is mondja Marlon Brando???
    “Jogod van hozzá, hogy megölj, de nincs jogod ítélkezni felettem.”
    Ezen találjon valaki fogást!

    Még csak annyit, hogy Kazahsztán lehet, hogy nem a number one és lehet, hogy igazán csak a káliumáról lett híres, de én már régóta teljesen bizonyos vagyok abban, hogy a földi Mennyeknek Országa. Romlatlan, tiszta szemű emberek, gyönyörű népviselet, vendégszeretet, összhang a természettel… Nem látok eldobbott csikkeket a jurták előtt, nem látok rágógumis, bézbólsapkás idétlen figurákat. Ha most újrakezdhetném az életemet, akkor oda szeretnék születni.
    A sztyeppére. Mindenemet odaadnám cserébe…
    UI: Ha elmész Kazahsztánba és azt mondod magyar vagyok, de elég csak annyi, hogy HUNgarian már fényesre is lesz nyalva a popód…..Րk valahogy ismerik a történelmet…. Mi már csak tudjuk… Mecsoda különbség! Éljen Kazahsztán!!!!!

  3. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Szánalmas. Ez valóban kezd nevetséges lenni.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Sacha_Baron_Cohen#Israel_.26_Judaism

  4. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Ez meg már hihetetlen. Olvassunk a sorok között együtt. Jó szórakozást!
    Vannak véletlenek?

    http://www.youtube.com/watch?v=S7y3f297dpE

  5. hal avatar

    A film bennem is felvetett ehhez hasonló kérdéseket is, de a bejegyzés írásakor nem akartam belefolyni. Köszi, hogy Te megtetted.

    Alábbiakban néhány szomorú tény, és néhány mesés kép Kazaszhtánról – Gábor (Papucsállatka atka) leveléből Kazahsztánról:

    Kazahsztán népe a történelem során sokat szenvedett. Különösen a 20. század volt kegyetlenül vérengző, először a cárok önkénye, majd a szovjet hatalom elmondhatatlan emberirtása miatt. Csak 1931-32-ben több mint hatmillió embert deportáltak az ország határain túlra. A 30-as évek elején a lakosság fele éhenhalt. A szemipalatyinszki nukleáris kísérleti telepen 1949-ben robbantották fel az első szovjet atombombát, majd további 455 robbantást végeztek, melyek összereje két és fél ezerszer felülmúlta a hirosimai atombomba hatását, és két csernobili katasztrófával egyenértékű.

  6. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Azt hiszem a National Geographic csatornán láttam nemrég egy filmet róluk.
    De nem az egyetlen. Ha jól emlékszem Julia Roberts is élvezhette a vendégszeretetüket egy-két hétig. Annak már egy-két éve, hogy leadták.
    Engem mindig is megfogtak ezek az arcok. És mint annyiszor most is megmentett a józan paraszti eszem. Van egy népcsoport a földön, akik azt hiszik magukról, hogy ők kakilták ki a spanyol viaszt. Րk a kezdet és a vég. Minden kultúra, művészet, vallás tőlük ered. A többiek csak köcsög buzik, akik legfeljebb csak koppintottak valamit tőlük. Replikák… Nézem ezeket a csodálatos kézzel szőtt szőnyegeket, a dísztárgyaikat, a jurták belső kialakítását, azt hogy nem látok eldobott szemetet, csikket a sátrak körül… Az elejtett és tenyésztett állataiknak semmilyen része nem megy veszendőbe. Minden apró része feldolgozásra kerül.
    Nem termelnek semmiféle nem kívánatos mellékterméket és a környezetük 100%-ban természetes anyagokból van kialakítva.
    Egyszer angol órán mindenkitől megkérdezte a tanítónéni, hogy what is your favourite country?? (Micsoda humbug, kommersz, geci közhelyes sablonkérdés…)
    Sajnos nem mondhattam neki , hogy haggyá vazze már csak azért sem, mert angolul illet volna válaszolnom. Én maradtam utoljára. Egy-szó, mint száz az egész osztály az USÁBA utazott volna, mert ott sok a smiling face, van lots of sunshine, everybody likes tourists and nem utolsó sorban Amerika is the coolest ország in the világ. És Papucsállatka Atka ilyenkor mindig nagyon sad volt and wasn’t able to answer in English, mert felbaszta a brain-jét. Mikor magyarul azt mondtam, hogy Kazahsztán az egész osztály kiröhögött, a tanító néni pedig cannot leplezni a megdöbbenést az arcáról. Azóta már többször jártam hasonlóképp. Már próbáltam beadni a Kamcsatka dumát is, de azt sem tudták megemészteni. Ez igen sajnálatos.
    Keleten a tudás, nyugaton a fotel. Nagy baj, ha az emberek összekeverik a kényelmet a bölcsességgel. :-)
    Hogy mit illik tudni az átlagmagyarnak a tudományos akadémia szerint??
    Voltak a hunok, akik össze-vissza kóbászótak a kínai nagyfaltól a jó ég tudja, hogy meddig. Hazájuk sosem volt ezért kétségbeesetten négyszer-ötször megkerülték vérszomjas lovaikkal a Földgolyóbist, miközben gyerekeket ettek, nyereg alatt húst puhítottak és hátba lőttek mindenkit a visszacsapó ijjaikkal, akiknek nem volt szimpi az arcszerkezete. A lábuk görbe volt a sok lovaglástól, tulajdonképpen alig tudtak járni, inkább csak ügettek, vagy vágtáztak. Kedvelt italuk a kumiszba kevert embervér volt és még a legkegyetlenebb barbárokon is túltett embertelen brutalitásuk. Aztán valahogy kipattantak a hasukból a magyarok, aki úgy foglalták el a Kárpát-medencét, hogy minden itt lakó népet húsdarálóval ledaráltak és nyereg alatt őket is megpuhították. Ja, még volt valamiféle kalandozás is, ami abból állt, hogy a pogány horda felégette a fél világot. Atilla (így írják helyesen) holokausztot követett el a nyugati civilizációval szemben, ezért nyugodtan elmondhatjuk, hogy Adolf Hitler az ő szellemi örököse. Asszem röviden ennyi.
    A vágott szemű sztyeppelakók történelme is the same. Exatly.
    A józan paraszti észről: Nézem ezeket a ruhákat, olvasom a korai haditudósítók feljegyzéseit. Ha visszamennénk az időben 1000(!) évet, a kazakokat ugyanebben
    a formában találnánk. Egyszerűség, kényelem, praktikus életvitel.
    Nézzük meg milyen formában találnák meg az angolokat, amerikaiakat(?), franciákat stb….Bocsánat, az amerikaiakat semmiféle formában még nem találnánk. Nem részletezem, mert nem akarok Cohen úr hibájába esni. Mindenki megnézheti a Brave Heart (Rettenthetetlen) c. szuperprodukciót Kevin Costner főszereplésével. Mindenhol sárkunyhók, fölbe fúrt üregek, az emberek pedig szó szerint ősember viseletben makognak valami olyan nyelven, amit a mai angol már nem értene meg. Hozzáteszem már az az angol sem érthető számukra, amit 100 évvel ezelőtt beszéltek. Erre a válasz: az angol rohamosan fejlődő nyelv.
    Ühüm… Ijjat még nem láttak, főleg visszacsapó reflex íjjat nem. Max. csak képeslapról, de asszem akkor még az sem volt…:-)
    A kínai falról csak annyit, hogy a hunok miatt építették… Szóval van egy horda, akik teljesen szervezetlenek, össze-vissza bolyonganak miközben olyan taktikákat és hadicseleket alkalmaznak, amivel meghajlásra kényszerítik a fél világot.
    Mindezt egy tucat gyökértelen pogány viszi végbe. Kérdem én, hogyan????
    Miért van az, hogy a nyugati világ a mai napig a történelem legnagyobb hadvezéreként tartja számon Atillát miközben nekünk kötelező elhatárolódni tőle!?

    Na jó befejezem. Kezd ez így ciki lenni, hogy a saját agyamat minden nap kirázom a nagy nyilvánosság előtt, de az igazságtalanság mindig is bántott. Tulajdonképpen én sem vagyok különb Kevin Costner katonáitól. Barlangban lakom, ahol a saját echommal társalgok. Szar ez így… Tényleg szar.

  7. hal avatar

    Rázzad csak, én szeretem olvasni, ami kipotyog belőle :)

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .