Szerettem volna visszatérni már korábban szeptemberi „jóslatomra”, melyben Gyurcsány aznap nyilvánosságra kerülő balatonőszödi beszéde kapcsán a következőt írtam:
(…) biztos vagyok benne, hogy nálunk, következmények nélküli Viccországban a fenti mondatok nyilvánosságra kerülése után is Gy. F. marad a miniszterelnök, és szocialista fölénnyel zárul majd az önkormányzati választás.
Ugyan az önkormányzati választások nem szocialista fölénnyel zárultak, de abban igazam volt, hogy a botránynak érdemi következménye nem lett. Azóta bebizonyosodott, hogy nálunk semmit nem számít a „gazdanép” véleménye a rajtuk élősködő parazita politikusokkal szemben. A paraziták bármit megtehetnek (köszönhetően az őket szolgáló médiának is) – akaratukat akár diktatórikus eszközökkel is kikényszerítve, közben az őket eltartó embereket teljesen hülyének nézve. Úgy tűnik, gyógyíthatatlan beteg ez az ország. Na de még mindig van hova visszafejlődni, gyerünk, húzzunk bele – lesz ez még így se!
Végül szót ejtek még két olyan kórokozóról, akik intézkedéseikkel szinte minden reggel eszembe juttatják, milyen nagyszerű emberek dolgoznak példás kis fővárosunkban az értékek megőrzéséért és a rend védelméért.
(a kép forrása: www.jobbik.hu)
Reggelente munkahelyem felé menet először ezekkel a kresztáblákra festett aranyos kis traktorokkal találkozom. Hála fővárosunk ötödször is újraválasztott főparazitájának, Demszky Gábornak, a táblák épségének megőrzése illetve helyreállítása a kiemelten fontos feladatok közé tartozik, így ha egyik reggel festékkel lefújt vagy matricával leragasztott traktoros táblát látunk, akkor az másnap reggelre már biztosan ki van javítva vagy le van cserélve. Megható ez a gondoskodás, amivel rajongott Gáborunk aggódva óvja az őszi választási kampány részeként leterített új aszfaltréteget. Ennél a résznél egy kicsit már könnyezem.
Aztán a Kossuth térre érkezve már rendesen sírok a meghatódástól, mikor meglátom a bicikliúton felállított kerítéseket a Parlament körül. Zokogni a Szabadság téren kezdek a kerítés-dzsungel közepén, mikor a balomon a szovjet emlékmű, jobbomon pedig az MTV székház tornyosul fölém a fémszerkezetek mögül. Mindannyiszor hálával gondolok Gergényi vasparazitaőrre – először is a vandalizmus elleni embertelen erőfeszítéseiért; másodszor amiért a kerítések mögötti szép parkokat (avagy műveleti területeket) a parazidák védelmében, a rengeteg szerencsétlen megfáradt kékruhása számára kisajátította.
Munkából hazafelé megcsodálom még a Batthyány-örökmécsesnél állomásozó egységeket, akik az utóbbi időben már többen vannak, mint a tüntetők, és nagyon szórakoztató látvány, ahogy a párás ablaküvegű autóikban nyomorognak szorosan egymás mellett. Ekkorra már oda a reggeli meghatottságom – nevetek egy jót.
Felejthetetlen élmények ezek. Különben meg akárhogyis…
HALASIZSOLT 
Hozzászólás a(z) Papucsállatka atka bejegyzéshez Kilépés a válaszból