A lényeg

Jogvédő szervezetek politikai szándékot sejtenek amögött, hogy a budapesti rendőrfőkapitány a Magyar Nemzeti Mozgalom délutánra meghirdetett vonulásos demonstrációját többek között a metrófelújításra és a karácsonyi leárazásokat követő „felvásárlási lázra” hivatkozva betiltotta.

Schiffer András nem érti, hogy Budapesten, munkaszüneti napon pár száz ember vonulását miért ne tudná biztosítani a rendőrség.

„Miért nem mondják azt, hogy műveleti területté alakítják az egész fővárost, sokkal egyszerűbb lenne akkor ilyen határozatokat hozni. De komoly fordítva a szót, szerintem a közállapotokra igencsak jótékony hatással lenne, ha a rendőrség és a kormányzat politika visszatérne a szigorú jogkövetés talajára és komolyan venné a jogállami normákat” – fejtette ki a Védegylet ügyvivője.

(forrás: www.hirtv.hu)

A tüntetésről szóló hírekben pedig a legeslegfontosabb megemlítendő, hogy árpádsávos zászlókkal vonultak „jórészt nyugdíjasok és bomber dzsekis fiatalok” (hát persze, nehogy komolyan vegye bárki is őket). Az index nagyon tárgyilagosan még a zászló méretét is megemlíti: legalább 3-4 méteresek voltak (hű, azzal már biztosan ölni is lehet)!

Az, hogy mindez (és a folyamatos országos demonstrációk) miért történtek és történnek, már sokkal kevésbé érdekes. Majdhogynem lényegtelen.


,

Kaphatsz

e-mailt az új bejegyzésekről:

Adhatsz

pénzenergiát:

6 hozzászólás a(z) “A lényeg” bejegyzéshez

  1. Sándor avatar
    Sándor

    Hát ja.

  2. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Azért van ennyi demonstráció, mert egyeseknek fáj, hogy most mások sokkal jobban irányítják az ország dolgait, mint korábban. Egyszer mindenért fizetni kell. Az Orbánék szórták a pénzt, most azt kell visszafizetnünk. Túl jól éltünk…
    A rendőreink remélem minél előbb rendet csinálnak az országban. Állítólag már megint szervezkedik a randalírozó csürhe, hogy a közelgő nemzeti ünnepünkön ismét lángba borítsák a fél országot. Remélem mielőbb visszaállítják a halálbüntetést és az összes randalírozót felakasztják. Én most megint ott tartok, hogy az egész családommal együtt elutazunk külföldre, mert rettegünk a gyilkos és vérszomjas tömegtől. De erről is az Orbán tehet. Az a cigány. Feltüzelte őket.
    Tegnap ki kellett mennem a szoborparkba. Már nem bírtam tovább. Leültem Kádár vaskos lábai elé, felnéztem orcájára és hangosan megkérdeztem:-Mond meg Jancsi, hol rontottuk el?? Ր nem válaszolt. Mozdulatlanul a távolba meredt. Talán az volt a baj, hogy túl jó ember volt, hiszen 56-ban egy szempillantás alatt kiirthatta volna az összes reakcióst, megszabadítva ezzel országunkat a mostani állapotoktól.
    Sajnálom Jancsi, de én így is szeretlek. Koszorúérszűkülettel, napi 1 doboz cigivel, 5 kávéval, 15 deka vizezett parízerrel, másfél szobás panellal, fél liter pálinkával, agyonfoltozott nejlonzoknival, szürke trapézgatyával, fehér kínai sportcipővel, trabanttal a garázsban és havi 35000 nyugdíjjal. Szerényen, meghúzva magamat a patkánylyukamban maradok örök híved Jancsikám. De azért 4 évenként elmegyek választani, mert jó volt a háromhatvanas kenyér. Jó volt. Nagyon jó.

  3. hal avatar

    Ez nagyon jól sikerült írás lett :DDD

  4. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Csak gondolod.
    Egyébként mostanában igen gyakran nézem az ATV betelefonálós műsorát.
    Már nem idegesít. Önfeledt szórakozást nyújt. Már azt is tudom előre, hogy ki mit fog kérdezni, vagy válaszoni. Primitív és aljas műsor. Ha lesz gyerkőc minden héten egy-két órát kötelezően el kell majd töltenie a tévé előtt. Ott fogok mellette ülni és meg fogom tanítani, hogyan kell a sorok között olvasnia. Aztán látom magam előtt, ahogy az önfeledt szórakozás után kivisszük a tévét az udvarra és csak ennyit fogok mondani: – Kisfiam fuss csak el a baltáért a fészerbe!!
    Persze addigra már slagg is lesz. Slaaaagggggg. Woody word.

  5. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    A francba. Megint blokkoltam a topicot. Bocsi.

  6. hal avatar

    Szerintem nem blokkoltad – ezek lényeges dolgok, a témába is vágnak, és még tetszik is nekem, ahogyan megfogalmazod :D

Hozzászólás a(z) Papucsállatka atka bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .