Kérdezz-felelek az egészségbiztosításról

Az egészség üzlet?
Igen, a magánbiztosítók számára az egészségügy a jelenleg létező legnagyobb üzlet. Nem milliós, nem milliárdos, hanem 1,4 billió [1400 milliárd – a szerk.] forintos üzlet.

Kinek jó ez?
Ez minden magánbiztosítónak jó, aki az üzletből elég ügyesen részesedik.

Mik a tapasztalatok külföldön a versengő egészségügyi magánbiztosítókról?
Ma már nagy mennyiségű szakirodalmi adat támasztja alá, hogy egyetlen országban – ahol versengő biztosítók léteznek – sem következett be a várt minőségi és hatékonysági javulás. Éppen ellenkezőleg: a verseny társadalmi szinten rosszabb helyzetbe sodorta az embereket, mint amiben a változás előtt voltak. Miközben egy szűk rétegek helyzete javult, a nagy többség, különösen a betegebb állampolgárok ellátásokhoz való hozzáférése szűkült. Kinek kedveznek a változások? A fiatalabb, tanultabb, módosabb, egészségesebb embereknek, a városlakóknak, gyermeket nem vállalóknak, s azon belül is inkább a férfiaknak. Tehát kedvezőtlen a gyermeket nevelőknek, a szerényebb jövedelemmel rendelkezőknek, és mindazoknak, akik már voltak betegállományban.

Miért nem válik be társadalmi szinten a több biztosítós rendszer?
A több-biztosítós rendszer (biztosítási elv) az egyéni kockázaton, az egy biztosítós rendszer (társadalombiztosítás) a közösségi kockázaton alapul. Amikor egyéni biztosítást kötünk, a biztosító felméri, hogy milyen valószínűséggel milyen ellátások igénybevételére szorulunk majd, azaz mennyibe kerülünk, és mennyi lesz a saját haszna. Ez alapján személyre szabott ellátási csomagot és biztosítási díjat állapítanak meg. Az előre nem látott eseményekkel kapcsolatos terheket a biztosító a biztosítottra hárítja. A fizetendő biztosítási díjnak fedeznie kell a valószínűsíthető egyéni ellátási költségeket, a biztosító működési költségeit és a tulajdonosok nyereségét. A veszteséges biztosító nem tudja vállalt kötelezettségeit teljesíteni! Az üzleti biztosítók nyereségük miatt ellenérdekeltek a krónikus és veleszületett betegséggel küszködők, az idősek és a gyermekszüléssel kapcsolatos egészségügyi ellátásokra szorulók biztosításában!

A kötelező társadalombiztosítás megfelelő nagyságú – optimális esetben nemzeti szintű – közösség kockázatait kezeli a tagok közötti szolidaritás elvén. Ez a forma lehetőséget nyújt, hogy össztársadalmi szinten, tervszerűen fel lehessen készülni az egyénileg előre nem látható egészségügyi problémákra. Ez a konstrukció kizárja a gazdag és egészséges polgárok kiválogatását (lefölözést), a költséges ellátásokra szoruló csoportok hátrányos kezelését és nincs kitéve a piaci működés zavarainak (csődök, fizetésképtelenség, tulajdonosváltás), mert működéséért az állam vállal garanciát. A társadalombiztosítás működésének hitelességéért és stabilitásáért az állam vállal felelősséget.

Mi a több biztosítós rendszer bevezetésének várható következménye?
A versengő biztosítóknak az a legjobb üzlet, ha nagy összeget befizető, tehát nagy jövedelemmel rendelkező, kevesebb kiadást jelentő, tehát egészséges ügyfelei vannak. Ezek az ügyfelek – miközben nagy összeget fizetnek be – a biztosítónak gyakorlatilag semmilyen kiadást nem jelentenek. A különbözet képezi a magánbiztosítók profitját. Így mindenféle módon arra törekszenek majd, hogy náluk ezek a biztosítottak legyenek többségben. Nem is tehet mást, hiszen befektetői, részvényesei elvárják tőle a nyereséget. Elvileg az állami szabályozás feladata volna, hogy a gazdag és egészséges állampolgárok kiválogatását („lefölözését”) megakadályozza. A magánbiztosítók nyeresége az állami biztosító elszegényedéséhez vezet. Ez az elszegényedett állami biztosító fogja a szerényebb jövedelműek, sokgyermekesek, nyugdíjasok és munkanélküliek ellátást biztosítani.

Mi a legveszélyesebb a több-biztosítós rendszerben?
Ha egyszer bevezetjük a több-biztosítós rendszert, akkor a folyamat már nem visszafordítható. A több-biztosítós rendszer fő veszélye, hogy az üzleti szféra foglyul ejti az államot. A biztosítók – azáltal, hogy velük állnak szerződésben az állampolgárok – zsarolási pozícióba kerülnek, s ha érdekeik úgy kívánják, ki tudnak kényszeríteni akár egy járulékemelést is. Jól látható mindez az üzleti biztosítások egyéb területein. Magyarországon a társadalombiztosítás működésének átláthatóságát sem sikerült még megteremteni. Mit várhatunk akkor, ha üzleti érdekekre hivatkozva a mindenki számára húsbavágó szabályozási kérdések végképp nem a nyilvánosság előtt kerülnek megvitatásra és eldöntésre?!

Valóban többféle kínálatból választhatjuk ki a számunkra legvonzóbbat?
A külföldi tapasztalatok szerint a biztosítók egyáltalán nem úgy működnek, ahogy a több biztosítói rendszer mellett érvelők mondják. A racionális üzleti magatartás egyáltalán nem arra ösztönzi őket, hogy a betegek érdekét szolgálják, és számukra minél kedvezőbb kínálatot nyújtsanak.

Az ellátás minőségére és választékára kedvezően ható valódi verseny a biztosítók között sehol nem valósult meg Európában. A „tiszta” verseny viszonyaihoz legközelebb álló Egyesült Államokban mára 45 millió embernek egyáltalán nincs egészségbiztosítása, 54 millióan pedig a legszegényebbeknek járó állami biztosítással rendelkeznek, és ezek a számok rohamosan növekednek. Ha hozzávesszük, hogy a 65 év felettieknek szintén állami biztosítás jár, akkor láthatjuk, hogy Amerikában a szegényeknek, időseknek és a betegek egy részének vagy egyáltalán nincs biztosítása, vagy arról az állam kénytelen gondoskodni. A rendszer csődjét mutatja, hogy az USA több államában most készülnek visszatérni az egybiztosítós rendszerre.

Miért törekszenek jelentéktelen politikai és jelentős gazdasági erők a több-biztosítós rendszer bevezetésére?
Mind a politikai, mind a gazdasági körök, de a tudományos műhelyek is hajlamosak a tényekkel szemben, ideológiai alapon állást foglalni. Különösen igaz ez akkor, ha az összecseng a gazdasági érdekeikkel.

Akik kiszorultak más piacokról, a közszolgáltatások területét akarják igénybe venni. Ebben szövetségesre találnak a politika piacán szorult helyzetben lévő erőkben. Összehozza őket a politikai túlélés és az üzleti haszon reménye.

A modellváltás hívei azt hangoztatják, hogy Európában sehol sem működik egy biztosító, csak Magyarországon. Mi igaz ebből?
Sokféle több-biztosítós rendszer képzelhető el. Ahol ezeket alkalmazták, már megbánták, hogy korábban bíztak a verseny jótékony hatásában. Kudarcuk arra tanít, hogy könnyen lehet veszélyes, jóvátehetetlen lépéseket tenni. Az a fajta több-biztosítós rendszer, ami mellett ezt az érvet felhozzák, tényszerűen sehol sem vált be. Utoljára Szlovákiában ismerték be kudarcát. Okulnunk kell a külföldi példákból.

Melyek a társadalombiztosítás legfontosabb problémái?
A társadalombiztosítási intézmények megfelelő működését számos probléma nehezíti. Ezek közül a legfontosabbak:

• csak korlátozott mértékben fizetünk járulékot, mégis az egész életre kiterjedő egészségi szükségletek kielégítése a társadalombiztosítás feladata,
• az fizessen többet, aki többet keres, ne a becsületesen adózó állampolgárokkal fizettessék meg az adózást kerülők járulékát,
• az állami költségvetési hiány miatt folyamatos, ésszerűtlen, szakszerűtlen, eredménytelen „takarékossági” nyomás nehezedik ránk, amelyet a költséghatékonysággal azonosítanak, de már a napi működést is veszélyezteti,
• az aktív és szakmailag megalapozott egészségpolitika hiánya miatt nem hatékony az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés,
• a kriminalitás körébe tartozó ál-reform ötletek, melyek egyre nagyobb teret nyernek.

A mostani „egybiztosítót”, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat (OEP) átgondolt szervezeti reformokkal kell jobbá tenni. A magánbiztosítás nem nyerhet teret a társadalombiztosítás rovására, hanem annak kiegészítéseként, a differenciált igények kielégítésében lehet szerepe.

Az egybiztosítós rendszer (OEP) megtartása az egyetlen esélyünk arra, hogy a hazai egészségügyi ellátás

• jobban
• olcsóbban és
• igazságosan, azaz mindenki számára elérhető módon működjön.

Készítette a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), a Magyar Orvosi Kamara által rendelkezésre bocsátott anyag alapján.