Gyurcsány betiltatná a „Kurucinfót”

Védjétek meg a köztársaságot! Ha hazafias demokraták vagytok, nem olvassátok a „gyalázkodó, antiszemita és uszító” „Kurucifót”! Ezt az egyik legnagyobb hazafias demokrata, Gyurcsány miniszterelnökúr szeretné. Pontosabban azt, hogy az olvasás lehetősége se legyen meg. Mert még a végén elhiszed, amit olvasol. Vagy nem hiszed el. Vagy elgondolkodtat. Vagy hidegen hagy. Szóval mindnyájunknak úgy lesz a legjobb, ha nem olvassátok a kuruc.info-t! Vegyük úgy, hogy már be is van tiltva. Mindenki jelentse, ha valakit „Kurucifózáson” kap! A kuruc.info „kirekesztő, gyalázkodó, antiszemita, uszító, a személyiségi jogok, illetve a köztársaság alapértékeinek lábbal tiprója”. Semmiképpen ne olvassátok a kuruc.info-t – a köztársaság védelmében!

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyílt levelet intézett Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterhez, amelyben arra kéri: az alkotmányos keretek között védje meg a köztársaságot a kuruc.info gyűlöletkeltő gyakorlatával szemben.

Idézet Gyurcsány Ferenc nyílt leveléből: „A Kurucinfó nevű internetes kiadvány kirekesztő szellemiségéről, gyalázkodó, antiszemita és uszító hangvételéről, a személyiségi jogok, illetve a köztársaság alapértékeinek lábbal tiprásáról vált hírhedté.

Márpedig egy köztársaságnak joga van az önvédelemre, hiszen ha vékony is, de pontos határvonalnak kell lennie a között, ha valaki él a szabadságjogaival, vagy visszaél velük. Egy ponton túl a politikai szabadságjogokkal való gyáva és cinikus takarózás sem fedheti el azt a tűrhetetlen ellentmondást, hogy éppen ez, a szabadságjogokkal való visszaélés gátolhat meg másokat abban, hogy gyakorolják a maguk alkotmányos és emberi jogait – például a félelem nélküli élethez vagy az emberi méltósághoz való jogot. Ez pedig a védelem nélkül maradó polgárok és társadalmi csoportok elszigetelődéséhez, kirekesztődéséhez vezethet – olyan tragédiához, amelynek megismétlődését egyetlen civilizált, szabad ország sem engedheti meg magának.

Éppen ezért minden hazafias demokratának, különösképpen nekünk, a köztársaság felelős vezetőinek jogi-politikai, de elsősorban is erkölcsi felelősségünk az, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel védjük a köztársaság és az alkotmány alapértékeit, védjük a kirekesztéstől államunk minden polgárát, illetve a gyűlölet-ideológiák fertőzésétől a közéletünket, a mindennapjainkat, a jövőnket.”

(forrás és további részletek: www.stop.hu)


,

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

2 hozzászólás a(z) “Gyurcsány betiltatná a „Kurucinfót”” bejegyzéshez

  1. Szalai Mária avatar
    Szalai Mária

    Azt hiszem,a Rákóczi szabadságharc a magyar történelem legszebb megmozdulása volt..Nem véletlen, hogy irodalmi művek születtek róla.S nem véletlen,hogy az egyszerű magyarnak,a kisembernek,ezekben az irodalmi művekben oly nagyszerű szerep jutott.Mert a kétkezi dolgozókon múlik minden.Csakhogy e kétkezi dolgozókat ma nincs ki összefogja.Nem bíznak a pártokban.Emberek,gondolkodjatok!Azokban a régi időkben a párbajoknak is voltak iratlan szabályai.Ma egy ország irányítása is korrupt.Én büszke vagyok a magyarságomra,de arra biztatom a gyerekem,hogy menjen el el ebből az országból,ha élni, megélni akar.Ki törődik azzal,hogy ez nekem mekkora lelki tehert okoz?1956-ban 1 éves voltam,az akkori történéseket apám szavai után éltem meg.A “rendszerváltást” örömmel fogadtam,gyerekemnek elmond tam,milyen előnyei lesznek.Azóta kéri rajtam számon a nem teljesült előnyöket…Mert itt nem változott, nem változik semmi.Már régóta nem tudok sírni.Robotolok,rabszolga vagyok.Úgy nőttem,fel,hogy apám azt mondta:”Neked jobb lesz.”Én már nem hazudom ezt a gyerekemnek.Hiszek a reinkarnációban,de nem akarok ebbe az EMBERTELEN világba ujjászületni.Soha nem voltam rasszista,szeretem Lakatos Menyhértet,tőle tanultam a cigányságot.De mostanság/romák közt dolgozom/azt tapasztalom,hogy gyű lölnek minket,kimondva arra készülnek,hogy kiűzzenek minket ebből az országból.Naponta megaláznak,a nevemből űznek gúnyt.Elviselem,mert élnem kell,fizetést kell kapnom.De ez az én hazám,tessék mondani,miért kell mindezt eltűrnöm?A Kurucinfo levegőhöz juttat.Ha lehet 1 megjegyzé-sem:írásaik legyenek mentesek minden gúnyos megjegyzéstől.Ne aljasodjunk le a másik szintjére.

  2. hal avatar

    „Sajnos”, az irónia régóta lételemem, és valószínű velem is marad, e téren változást nem ígérhetek. Amúgy megértem, és (amennyire 35 évesen lehet) át is érzem az elkeseredettségedet. Végtelenül sajnálom, és elszomorít, hogy ilyen a jelen, de azért még reménykedem egy szebb jövőben…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: