Műfenyő

Régebben nagyon nem tetszett a műfenyő – ahogyan más műnövények sem – miközben mindig zavart, hogy minden karácsonykor rengeteg fenyőfát kivágnak pusztán emberi önzésből, hogy aztán a szemétdombon végezzék (persze, tudom, hogy ültetnek is helyettük, de nyilván nem annyit, mint amennyit kivágnak – gondolok itt többek között a lopott fákra).

Ennek az ellentmondásnak a feloldására pár éve vettem egy cserepes fenyőfát, amit karácsony után vissza is vettek ugyanott, ahonnan elhoztam, majd állítólag újra elültették. Aztán jött újabb néhány év, amikor a lelkiismeretemet takarékra állítva, megint megvettem a kivágott fákat, melyeknek kopasz vázát az ünnepek után szépen kiraktam a ház elé, hogy elvigyék a szemetesek.

Tavaly ismét egy cserepes (vagy inkább vödrös) fával próbálkoztunk, alig bírtunk hazacipelni Kedvesemmel. De megérte, mert Fenyőfaszink az ünnepek után nem a szemétdombon végezte, hanem először a teraszra került, majd április elsején elültettük az udvarban, ahol a külső jelek alapján remekül érzi magát (lásd az alábbi GHALÉRIÁból kölcsönzött képet) – ahogyan mi is, mikor meglátogatjuk.

Fenyőfaszink 2007. december 2-án

És itt jutottunk el a címben említett tárgyhoz, és az idei karácsonyhoz, ugyanis pár hete megvettük életünk első műfenyőfáját, mivel az udvarban már nem nagyon van helye újabb élőknek. Ma már az igazihoz megtévesztésig hasonló műfenyőket is lehet kapni, így a látványhátrány lekerült a kifogások listájáról. További érvek és ellenérvek, melyek alapján döntöttünk:

Érvek a műfenyő mellett:

  • Nem kell egy élő fát (esetleg) elpusztítani a karácsonyi dekoráció kedvéért.
  • Könnyebb, és könnyebben szállítható, kezelhető.
  • Nem hullik a levele.
  • Többször felhasználható.
  • Az előbbiből is következően jóval olcsóbb.

Ellenérvek a műfenyővel szemben:

  • Meg kell oldani a tárolását.
  • Ha egyszer elhasználódik, a műanyag szennyezi a környezetet.
  • Nincs illata.



, ,

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

12 hozzászólás a(z) “Műfenyő” bejegyzéshez

  1. SlyZero avatar
    SlyZero

    „Nincs illata.”
    No igen, nálam ez eléggé nagy negatívum. Persze lehet, hogy csak én társítom ennyire a fenyőillatot a karácsonyhoz.

  2. hal avatar

    Egyetértek, de ha pótolni nem is, helyettesíteni sokmindennel lehet. Pl. narancs szegfűszeggel tűzdelve, vagy illóolajok (akár fenyő illatú is :)). És persze nem csak az illatoktól lehet karácsonyi a hangulat, hanem pl. fényektől és egyéb dekorációktól…

  3. Dexter68 avatar
    Dexter68

    [re=5080]hal[/re] én meg azt hittem, hogy szeretet, meg ilyenek ;o)

  4. hal avatar

    Ezek ott a három pont a végén. :)

  5. Zsofi avatar

    Idén mi is műfenyőt vettünk, és én is pont ilyen érveket sorakoztattam fel mellette, plusz Marcika és helyhiány :-)
    Földre nem kerülhet, mert nemsokára egy éves Marcikánk rögtön letámadná… így marad a komód teteje.
    Én egy egész pofásat találtam 400 Ft-ért a Tecsóban :-)

  6. hal avatar

    400-ért? Nem 4000 Ft-ot akartál írni? :)

  7. Zsofi avatar

    Nem, tényleg 400 :-) http://kismacim.spaces.live.com/ Itt megnézheted feldíszítve!

  8. hal avatar

    Nem is rossz. :)

  9. vicky avatar
    vicky

    Szia!

    Mi is a műfenyő mellett döntöttünk idén, de nehéz olyat találni ami tényleg hasonlít az igazira és nem szabályos 3szög hatása van.
    Ti hol vettétek tavaly?

  10. hal avatar

    Szia, mi a Kika-ban vettük.

  11. vicky avatar
    vicky

    [re=11723]hal[/re]:

    Köszönöm, mi is benézünk hátha lehet már kapni :)

    Egyébként gyönyörűek a képeid, kedvet kaptam a kiránduláshoz :)

  12. hal avatar

    Köszi, jó kirándulást! :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: