Ami (majdnem) kimaradt

« előzmény

„Van egy listám, ahova felírom azokat a témákat, melyekről feltétlenül írni szeretnék e helyen. Közülük néhány már hónapok óta hiába várja, hogy szót ejtsek róluk. Időm most sincs a részletekre, de nem halasztom a jövő évre a megemlítésüket” – ahogy tavaly sem.

Idén csak két dolog maradt ezen a listán, melyekről most se nagyon tudok mit mondani; de azért megemlítem őket – csak a rend kedvéért (és mert anno megígértem):

  • Epson Perfection 4490 PHOTO szkenner: A megvásárlása óta összegyűlt tapasztalataimból leszűrődött véleményemet tömören úgy fogalmazhatnám meg: egyetlen okot nem tudok említeni, amiért megbántam volna, hogy megvettem, csak ajánlani tudom.
  • G4 magazin: A színes 21×28 cm-es, 100 oldalas design körképnek azóta tudtommal nem jelent meg folytatása; és ha ezt is az előzőhöz hasonló tömörséggel akarnám elintézni, akkor csak annyit tennék hozzá, hogy kár, mert az első szám nagyon érdekes. Szóval kár, mert az első szám nagyon érdekes.

Ugyan nem volt a listámon, de (legalább) még két dolog kimaradt a haldesign.hu-ról 2007-ben: a GHALÉRIA feltöltése, illetve vagy két tucat InDesign tipp. Talán majd jövőre – mindenesetre a GHALÉRIA eddig feltöltött képeinek címkézését legalább sikerült befejeznem (éppen a mai napon).

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

2 hozzászólás a(z) “Ami (majdnem) kimaradt” bejegyzéshez

  1. Dexter68 avatar
    Dexter68

    Én sem bántam meg a szkennervásárlást.

  2. hal avatar

    Ennek külön örülök. (És bocs, hogy kettébontottam a megjegyzésedet, de miután a bejegyzésemet is szétválasztottam, így volt logikus. :))

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: