Kulcsár Attilát legutóbb talán egy hete láttam. Siófokon, a Café Mólóban. Úgysem fogják elhinni: kávézott. Majd dolga végeztével beült a rosenheimi rendszámú, amúgy CD – vagyis diplomata – jelzésű BMW-jébe, és távozott.
Felesleges felháborodniuk ezen. Ez az ország ilyen. Az ország állapotából következik Kulcsár Attila a siófoki Café Mólóban. És most mondok önöknek egy nagyon népszerűtlen dolgot: az egész ügyben Kulcsár Attila érdekel legkevésbé. Tudják, mit, neki ott a helye a siófoki Café Mólóban. Mert ő csak egy eszköz. Eszköz volt.
Most kapott nyolc évet. A vizsgálati fogságot és az előzetest – házi őrizetet – beszámítják, s marad még három év. Ezt majd harmadolják, Kulcsár egy év múlva szabad. Szabadsága úgy kezdődik majd, hogy beül a siófoki Café Mólóba
Számít ez? Amúgy persze, számít. De most és itt nem nagyon. Most és itt a többi számít. Az számít, hogy kik és miért verték, verették meg Szász Károlyt, a PSZÁF egykori elnökét. Akiről egy Török Zsolt nevű, magának diplomát hazudó kőbunkó MSZP-s fehérjehalmaz annak idején így nyilatkozott: “Szász Károllyal és a vele hasonlókkal szemben úgy kellene eljárni, hogy vagyonelkobzás és onnantól kezdve tárgyalunk, hogy meddig fog börtönben ülni.”
Szász robbantotta ki a Kulcsár-ügyet. Megverték. És soha nem fogjuk megtudni, kik. S Szász még a kórházi ágyon feküdt, amikor a magyar sajtó nagy része azon élcelődött és viccelődött, hogy Szász megverette magát. (A legundorítóbbat e tárgykörben egy másik fehérjehalmaz, bizonyos Várhegyi Éva követte el a Magyar Narancsban.)
Azt mondtam, nem fogjuk megtudni soha, kik és miért verették meg Szász Károlyt? Nem igaz, hiszen tudjuk most is. Csak nem mondhatjuk ki. Legfeljebb egymás között. Az pedig még annál is rosszabb, mintha ki sem mondanánk
Szóval Szász Károly menesztése és megverettetése. Ez is fontosabb Kulcsárnál. S még ennél is fontosabb, hogy Tóth András egykori nemzetbiztonsági államtitkár felügyeletével hogyan és miért semmisítették meg a Nemzetbiztonsági Hivatalban Kulcsár Attila telefonlehallgatási jegyzőkönyveit. Egészen pontosan 597 darabot
Érdekesek lehettek azok a jegyzőkönyvek, nem gondolják? Most, hogy olvassák, már gondolják. De tegyék a kezüket a szívükre, eddig a pillanatig eszükbe sem jutott. Ugyanis régen elfelejtették már Tóth Andrást is, és azt is, hogy azok a jegyzőkönyvek léggé váltak.
Tóth András nem is azért született erre a földre, hogy emléket hagyjon maga után. Tóth András a komcsi funkci prototípusa. Igazi Akakij Akakijevics. De a dolgát elvégezte.
Egy jegyzőkönyvrészlet azért fennmaradt. Idézzünk belőle:
“B G B,
B G
K
K”(Kivonat a Nemzetbiztonsági Hivatal 202-1/6471/9/2003 számú jelentéséből. Ikt. szám: 243/6283.)
Ez a fennmaradt kis részlet is fontosabb Kulcsárnál. S a legfontosabb: ki lehet az a Gyurcsányi? Ez a kérdés lengi körül a Kulcsár-botrányt, hosszú-hosszú évek óta. Nem fogjuk már megtudni sohasem. Illetve tudjuk már most is. Csak nem mondhatjuk ki – az pedig rosszabb De hisz’ tudják.
S fontosabb még Kulcsárnál egy csomó szereplő. Bitvai Miklós mondjuk, az Állami Autópálya-kezelő egykori vezérigazgatója, zsebében az állami pénzekkel. Három évet kapott. Egy percet sem fog ülni.
Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. egykori vezérigazgató-helyettese. Szintúgy – s szintúgy három év. Egy percet sem fog ülni.És az igen jó kapcsolatokkal rendelkező Schönthal Henrik – négy év. Egy percet sem fog ülni.
Rejtő E. Tibort pedig fel is mentették. Ha őt felmentették, akkor Akkor? Akkor nincs semmi sem. Hiszen mai napig nem tudjuk, miért állíttatták le annak idején a Draskovics elleni nyomozást az olajszőkítés miatt. Horn állíttatta le. Na és? Mai napig nem ismerjük a zsurki vodkagyár hiteles történetét, sem a Nyírfa-dossziéjét. Na és? Minden érintett kitűnő egészségnek örvend, Baja Ferenc ma is politikus. Máté László, az MSZP egykori pénztárnoka ellopta a komplett orosz államadósságot. Na és? Politikai nyomásra Zwack Péternek nem kellett befizetnie az államkasszába több mint kétmilliárd forintot. Egyenesen törvényt módosítottak a kedvéért. Na és?
Maffiaállam, maffia-titkosszolgálat, Apró-klán, s az egész tetején ott trónol a titokzatos Gyurcsányi. És akkor ti pont Kulcsáron vagytok fennakadvaS a végére még egy szót: gyakorlatilag felmentették Forró Tamást. (Másfél év felfüggesztve, ugyan már A saját kollégáiról, barátairól, színészekről jelentéseket irogató egykori 3/3-as tetű ugyan sikkasztott, de ezért felfüggesztett jár. Hja, kérem, ki felejtené azt a sok szolgálatot, amit a Nap-kelte műsorvezetőjeként tett az imént felsorolt összes maffiózónak.
Hát ez egy ilyen ország. Café Móló, Siófok. Kicsit messzebbről nézve pedig egy disznóól(írta: Bayer Zsolt – forrás: http://www.debrecen-megmaradas.hu)
Vélemény, hozzászólás?