Betelt a pohár (hónapok óta cseppenként telt meg), elegem lett a gyakori lefagyásokból, és a borzalmas lassúságból, másfél napja a Firefox helyett a Google Chrome az alapértelmezett böngészőm. Ha tömören össze akarnám foglalni, olyasmi érzés, mintha rendet raktam volna az asztalomon. Eltűnt a sok felesleges kacat, csak a lényeg maradt; és (egyelőre) fagyásmentesen, gyorsan túrhatom a netet.

Miért éppen a Crome?
- Hogy miért nem az Explorert választottam, nyilván nem kell magyaráznom azoknak, akik akárcsak egyetlen weboldalt készítettek már, komolyan véve a böngészőfüggetlenséget. Az Explorer szinte mindig külön utakon jár, tojik az ajánlásokra, és méltán nevezik a legbutább böngészőnek.
- Az Opera esetében webfejlesztőként az utóbbi időkben egyre többször tapasztalom, hogy különcködik; felhasználóként pedig kezelését illetően meglehetősen túlbonyolítottnak tűnik, nem éreztem benne az egyszerű átállás lehetőségét.
- A nagyok közül maradt tehát a Safari és a Chrome, ahol az döntött, ami a telefon választásnál is: az Apple fantasztikus termékeket készít, de ha Steve Jobs „diktatúrája” és a nyílt forráskód között kell választani – egy közel azonos tudású termékpáros esetén – akkor én inkább utóbbira szavazok.
A gyors és fájdalommentes átállás
- A Firefox-ból pillanatok alatt átszippantottam a könyvjelzőket, jelszavakat, előzményeket (Beállítások > Személyes dolgok > Böngészési adatok).
- Beállítottam a szinkronizálást (Beállítások > Személyes dolgok > Szinkronizálás), így most a munkahelyi gépemen is tök ugyan az a böngésző fogad, mint itthon (automatikus kitöltés, beállítások, könyvjelzők, témák, bővítmények mind ugyan azok).
- A szörnyűkék alapértelmezett témát lecseréltem a Greyscale-re, így már a kinézettel sincs bajom – főleg, hogy majdnem az egész böngészőablakot maga a weblap tölti ki.
- Nekiálltam bővítményeket keresni, melynek eredményét alábbiakban foglalom össze.
Az általam telepített Google Chrome bővítmények
- Delicious Bookmarks Extension (Beta) Linkek mentése a Delicious-ra – ahogyan azt már a Firefox-nál is megszoktam.
- Firebug Lite for Google Chrome Ez bizony nem ugyan az, mint a Firefox-ban. És nem csak a „lite-sége” miatt, hanem mert például nagyon bosszantó, hogy úgy nyílik a weblap fölé, hogy nem tudok a weblap aljára görgetni, mert letakarja azt; ha pedig leválasztom egy külön ablakba, annak bezárása után is fut a Firebug. Valószínű nem fogom használni, maradok a Chrome alapértelmezett fejlesztői eszközeinél (Eszközök > Fejlesztői eszközök) – úgy nézem, amire nekem kell, megteszi, csak nyilván szokni kell.
- Pendule A ColorZilla-ra és a MeasureIt-re kerestem valami krómos alternatívát, sajnos ennél jobbat egyelőre nem találtam. Messze nem olyan kényelmes használni, mint az előbb említett rókás kiegészítőket (a színválasztó színét nem tudom vágólapra tenni; a vonalzó értékei pedig fixen a bal felső sarokban vannak, nem pedig a mérés helyén) de legalább van még benne egy csomó más hasznos dolog is.
- RSS Feliratkozás bővítmény (Google) Ezen nagyon csodálkoztam, hogy a Chrome alapból nem tudja, de a lényeg, hogy a bővítmény kirak egy RSS feliratkozási gombot az eszköztárba az RSS-t tartalmazó oldalaknál.
- SearchPreview for Google Kis nézőképet ad a Google keresési találataihoz (a Firefox-os BetterSearch alternatívája).
- Secure Profile Jelszóvédetté teszi a böngészőt. Miután mindent szinkronizáltam, nyugodtabb vagyok, hogy ha a munkahelyi gépemen inkább csak én használom a böngészőmet.
- Web Developer Akárcsak Firefox-hoz.
- frissítve (2010. 10. 14.): HTML Validation
Ami tetszik a Google Chrome-ban a Firefox után
- Ahogy már írtam is, sokkal gyorsabb.
- Egyszerűbb, lényegre törőbb felület.
- Bővítmények sokkal egyszerűbb kezelhetősége (pl. nincs szükség újraindításhoz egy bővítmény telepítéséhez, ki- és bekapcsolásához vagy eltávolításához).
- Egyéb apróságok: például az, hogy a nyitott Beállítások ablak mellett is használható a böngésző – ez ma egy flash-es honlap tesztelésekor megkímélt jónéhány kattintástól a gyorsítótár állandó ürítésénél –; tetszik a fülek megnyitásának, bezárásának finom mozgása és előzékenysége (amíg a fülek sávján marad az egér, azok nem méreteződnek át); stb.
Ami hiányzik a Google Chrome-ból a Firefox után
- Fotósként nagyon fájó, hogy a Google Chrome nem támogatja a színprofilokat (akárcsak az Opera és természetesen az Explorer sem – ebben a Safari a legjobb). Így a Flickr képeim színei meglehetősen siralmasak a Firefox-on látottakhoz képest.
- A helyesírás ellenőrzés csak a frissen írt szövegeknél működik, például miután elmentem ezt a cikket, már nem húzza alá a hibákat a bejegyzés szerkesztő szövegmezőben.
- A felvillanó státusz buborékot nem tudtam még megszokni – ha lehetne, azt hiszem inkább maradnék a fix megoldásnál.
- frissítve (2010. 09. 22.):
Hiányzik a legördülő menü az előző/következő oldal nyilai mellől – így csak egyesével tudok lépkedni az előzmények között.Van legördülő menü: mégpedig a jobb klikk – köszi David! - frissítve (2010. 10. 14.): Ma megtörtént az első komolyabb csalódásom: eltűnt („törlődött”) néhány bővítményem – csak úgy, ki tudja miért.
Másfél nap után ennyi – frissítem majd a bejegyzést, ha lesz mivel. Viszlát Róka, azért jó volt veled, remélem találkozunk még (ha máskor nem, hát tesztelésnél egészen biztosan).
Vélemény, hozzászólás?