Life Cycles

Marci hívta fel a figyelmemet erre a gyönyörűen fényképezett filmre. Megkértem, hogy írjon is róla pár mondatot ide a blogra – bringa témában ő jobban otthon van, ráadásul a teljes filmet is látta.

A Life Cycles annak ellenére, hogy helyenként igen hatásvadász, gyarkan reklámokból vagy sorozatokból is unalomig ismert effektekkel dolgozik (amelyek sokasága néha engem is zavarba hozott) egy néhány évvel régebbi, Roam című bringás mozival együtt (amely engem leginkább koreográfiájával varázsolt el) etalonnak tekinthető, ebben a műfajban. A korábbi törős zúzós filmekkel ellentétben (Kranked, New world Disorder, stb.), itt nagyobb szerepet kap a természet, gyakorlatilag a háttér kerül előtérbe, sokkal inkább sugall egyfajta életérzést, mint hogy menj és vedd meg a legújabb bringánkat. A már említett Life Cycles például odáig merészkedik, hogy a szakavatott nézőn kívül, más fel sem ismeri az egyes alkatrészeket, bringákat, holott korábban ez volt az egyik mozgatórugója a kerékpáros filmek gyártásának (tehát a reklám). Látványvilágával és főleg az első felére jellemző rejtett filmes üzeneteivel (szerintem Terminator) pedig olyanokat is elér, akiknek eddig eszébe sem jutott bringázni, pláne nem hegyen. Úgy gondolom ennek oka nem feltétlenül a zuzmók vagy a havas hegycsúcsok művészien fotózott bemutatásában keresendő, sokkal inkább olyan rétegeket kíván bevonni a leendő vásárlók körébe, akik erre fogékonyak és nem a Grand Canyonba szeretnének beleugrani. A Life Cycles egyébként nem tudom mennyire szerette volna komolyan bemutatni egy kerékpár életét, az biztos, hogy csak felületesen sikerült neki. Ha valaki többre vágyik ezen a téren, nézze meg a How It’s Made ide vonatkozó részét. Látvány tekintetében viszont bőven kárpótolhat bárkit, legyen az illető fotós, leendő operatőr, rendező, természetbúvár vagy Kanadába készülő túrista. A látvány komolyabb szakmai elemzésére (kötélpályáról vagy helikopterről filmezés témában) már nem vállalkoznék…

frissítve (2010. 12. 26.): Az alábbi videót balazs linkelte a hozzászólásában – nem tudok mit írni, ezt látni kell:

Way Back Home is the incredible new riding clip from Danny MacAskill, it follows him on a journey from Edinburgh back to his hometown Dunvegan, in the Isle of Skye.

You can read about it and watch the interviews with Danny at www.redbull.co.uk/waybackhome


,

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

4 hozzászólás a(z) “Life Cycles” bejegyzéshez

  1. Ashen avatar

    Nekem ez a kisfilm is nagyon bejön bringás témakörben:
    http://vimeo.com/16899323

  2. hal avatar

    Nekem is tetszik, csak az zavart, hogy olyan sokféle színeffektet/-szűrőt használtak.

  3. hal avatar

    Aztakurva… szóhoz se jutok!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: