A szerző a náci holokauszttal kapcsolatos előítéletességgel nem igazán vádolható (legfeljebb épp a „másik oldalról”), hiszen a varsói koncentrációs táborokat túlélő szülei és ő maga is zsidó. A könyv a vége felé közeledve egyre unalmasabbá válik, de kellően rövid ahhoz, hogy ajánlható legyen mindazoknak, akik nem akarják gondolkodás nélkül benyelni a főáramlatú hazug média maszlagot.
A Holokauszt-ipar arról szól, hogy nagy hatalmú amerikai zsidó szervezetek hogyan használják fel a náci holokausztot politikai és gazdasági céljaik érdekében. Ezek a szervezetek (és külföldi leányvállalataik) a náci népirtást bunkósbotként használják, amellyel elhallgattatják Izrael kegyetlen politikájának bírálóit, és pénzt zsarolhatnak ki különböző európai országokból. Ezek a szélhámosok hitvány céljaik érdekében a náci holokausztot kisajátították, a zsidó szenvedés emlékét beszennyezték, és megmérgezték a zsidók és nem-zsidók közötti viszonyt. Mindannyiunk – zsidók és nem-zsidók – érdekében le kell őket lepleznünk, és el kell őket távolítanunk a közéletből.
A különböző Holokauszt-emlékhelyek mellett tizenhét államban van kötelező, vagy ajánlott Holokauszt-oktatás az iskolákban, ezen kívül számos főiskola és egyetem alapított Holokauszt-tudományi tanszékeket. Alig telik el hét anélkül, hogy a New York Times-ban ne szerepelne kiemelt helyen valamilyen Holokauszttal kapcsolatos cikk. A „végső megoldásról” szóló tudományos dolgozatok száma óvatos becslések szerint is meghaladja a tízezret. Érdemes ezt összehasonlítani azzal, hogy például a kongói népirtás hogyan jelenik meg a köztudatban. Az európai elefántcsont- és gumikereskedők 1891 és 1911 között 10 millió afrikait pusztítottak el. Az első és eddig egyetlen angol nyelvű tudományos munka a témáról két évvel ezelőtt jelent meg.
HALASIZSOLT 
Hozzászólás