Már a fotóstúra első napján úgy éreztem, hogy ha másnap haza kellene jönnöm, akkor is megérte oda mennem. De szerencsére a tervezett időpontig maradhattam, így láttam csöpp gyerekekkel túrázó családokat hegyet mászni, embereket fagypont környékén dombra felbiciklizni, kutyával sátrazni, a természettel együtt élni. Lépdeltem kacagásra ingerlő puha mohán, mosolyogtam füves háztetőkön, gyönyörködtem leírhatatlan színekben. Körülölelt az ég kékje, kövek szürkéje, hó fehérje, levelek aranya-barnája-vöröse, mohák zöldje, vizek türkize. Átéreztem létezésem törékenységét a rohamosan zsugorodó, de még mindig hatalmas jéggleccser tövében, ittam kristálytiszta csobogó vizekből, visszaintegettem a motorcsónakos kislánynak a móló végéből, és kezet szorítottam a bácsival, aki megmászta a hegyet, hogy leülhessen a tó partjára.
Aztán jó volt tegnap hazajönni, és kislányom okos-kíváncsi-gyönyörű szemeibe nézve elmesélni ezt a sok csodát, meg a trollokat, akikkel az erdőben találkoztam, és mikor rájuk néztem, kővé változtak, aztán beraktam őket a fotós táskámba, hogy haza hozhassam ezernyi fotóval együtt.
Flickr oldalamra folyamatosan kerülnek majd fel a válogatott képek, itt pedig összefoglalókkal jelentkezem a közeljövőben.
