Morphine

Good (1992)

Cure for Pain (1993)

Yes (1995)

Like Swimming (1997)

The Night (2000)

A kilencvenes évek végén – fényképész mesterem által – ismertem meg a Morphine Cure for pain albumát: tökéletesen egyedi, zseniális muzsika, melyet nemrég fedeztem fel újra a Google Playen. Az együttesnek összesen öt stúdióalbuma jelent meg, melyek közül a Playen csak az első három található meg, de szerencsére a YouTube-on „minden fent van”.

A bostoni Morphine trió pályája 1999-ben egy római koncerten ért véget, mikor Mark Sandman frontember szívrohamot kapott a színpadon – The Night című ötödik albumuk már csak posztumusz kiadványként láthatott napvilágot. A kilencvenes évek egyik legfontosabb és legeredetibb zenekara, az 1990-ben indult Morphine tagjai nem bízták a véletlenre, hogy hangzásuk összetéveszthetetlenül egyedi legyen. Kivettek a rockfelállásból egy alaphangszert (rögtön a legmeghatározóbbat, a gitárt), betettek viszont egy ritkán használt instrumentumot (a baritonszaxofont), Sandman pedig a (bund nélküli) basszusgitárjára is csak a szokásos húrmennyiség felét tekerte fel, és azon a két (D és G) húron is üvegnyakkal játszott. Ez persze még csak kuriózumnak lett volna elég, de a korábbi zenekaraiban (Treat Her Right, Hypnosonics) és a Morphine utolsó éveiben is nagy hangszeres kísérletezőnek bizonyuló Mark Sandman briliáns dalszerző és karizmatikus frontember is volt, szexi baritonján búgta mikrofonba álmatag szövegeit, de a találékony Billy Conway dobos és a Coltrane/Hendrix-vonalért rajongó Dana Colley szaxis is nagyban kivette a részét abból, hogy a füstös dzsesszből, groove-os, energikus rockból és némi közönségbarát avantgarde-ból összeálló hipnotikus végeredmény (a zenekar stílusmeghatározásában: low rock) ennyire lenyűgöző legyen.

(forrás: est.hu)