Fotóim kulcsszavazása

„Már” az 1994-es esztendő fotóit kezdtem kulcsszavazni, mikor megérett bennem a gondolat: felesleges az egész, nincs jelentősége. Húsz év múlva már lehet, hogy nem fogom tudni, hogy hol készült egy húsz évvel ezelőtti kép, és/vagy ki(k) van(nak) rajta? És akkor mi van? Kurvára nem számít! És ezzel ki is pipáltam a „fotóim kulcsszavazása” című elvégzendő feladatot.

Frissítve (2014. 02. 13.): Egy hozzászólás kapcsán bővebben is kifejtem: A 40. szülinapom felé közeledve azt vettem észre, hogy az öregedésemmel együtt jár, hogy egyre kevesebb dolgot érzek igazán fontosnak. Épp a napokban előkerültek Luca lányomról négy éve készült videók (elképesztően cukorka két évesen [is]!), és volt egy videó, ami már nem nyílt meg, mert sérült a fájl. Pár éve még bosszankodtam volna ezen, ma már úgy tekintek a jelenségre, mint modern életünk természetes velejárójára. Húsz év múlva ki tudja, hogy egyáltalán marad-e bármi a több terabájtnyi fotóból, videóból (kapcsolódó), de már ma sem érdekel, hogy kik vannak név szerint azon a bizonyos középiskolás fotón, vagy hogy az pontosan hol is készült. Kevés igazán lényeges dolog van egy fotóval (vagy videóval) kapcsolatban: az érzés, amit kivált belőlem, a hangulat, amit felidéz; és a legfontosabb, ami bennem van, nem egy merevlemezen. Kevés igazán lényeges dolog van az életben is – és úgy érzem, jó úton haladok ezek felé.

Bocs, hogy kicsit elkalandoztam – a végére még egy idézet Rabi Miklóstól (hasonlóan érzek én is):

Ilyen-olyan formában, de több mint harminc éve fotózok. Rengeteg mindenben mulasztottam el részt venni csak azért, hogy helyette inkább lefényképezhessem. Ennek most vége. Az élmények fontosabbak, mint a megörökítésük. Nem szeretném az életem elkövetkezendő legérdekesebb pillanatait is egy keresőn vagy épp egy LCD kijelzőn keresztül nézni. Megélni akarom őket. És persze lesz nálam fényképezőgép, ki tudja, talán egyszer még DSLR is, de többé nem akarok semmit alárendelni annak, hogy digitális hulladékot gyártsak.