Év: 2014
-
Világ-Panoráma az Európai Unióról
Annak, aki egy kicsit is tájékozott, nem esik le az álla az fenti műsorban elhangzottaktól – de egyrészt mindig jó látni-hallani olyan tudatosan gondolkodó embereket, mint Szaniszló Ferenc és Hossó Andrea; másrészt biztos van olyan is, akinek esetleg most nyílik rá a szeme egy a fősodrú média által „kevéssé támogatott valóságra”. Úgy általában is ajánlom
-

Peter Gabriel: Back to Front koncert
A tegnap esti koncertre pontosan fél évvel előre megvettem a jegyeket a legtutibb(nak gondolt) helyekre. Az előzenekarnál még reménykedtem, hogy azokat az apró kivetítőket majd lecserélik, de nem így lett – kellett volna vinnünk távcsövet. És mivel pontosan a színpaddal szemben ültünk, az első sorokban (a második legdrágább helyeken), a büfé halványan derengő fénye, és
-

Petruska András: Metropolita
Az est.hu kritikája hívta fel az albumra a figyelmem, ami a Spotify-on is megtalálható. Mentettem, Andrásra pedig nyomtam egy Follow-t, így kapok majd értesítést az új albumairól (remélem, lesz még több is – legalább ennyire színvonalas).
-

Vancsó-World – The Peter Gabriel Slide Show
Rendhagyó vetítésen voltam tegnap este: Vancsó Zoltán képeit nézegettem mozivásznon. Remek képek, bravúros áttűnések, jól szerkesztett anyag – de egy kicsit túl tömény, unalmas ennyi melankólia egyben (többnyire Peter Gabriel elvontabb, kevésbé ismert szerzeményei voltak az aláfestő zenék). Amúgy a 4K felbontás semmi extrát nem jelent – legalábbis a 12. sorból (de ügyes marketingfogás –
-

Bibliotheque Pascal
Bibliotheque Pascal (2010) IMDb | est.hu Finoman abszurd, fordulatos történet, magával ragadóan kreatív látványvilág, nagyszerű főszereplő (Török-Illyés Orsolya), zseniális rendező (Hajdu Szabolcs – előbbi férje) – nem is kell ennél több. 9/10
-

22FF projekt: 2000–2001
Ahogy a 2013-as fotótermésemen is látszik, tavaly rákattantam a fekete fehérre – vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy sokszor kattintottam jóérzéssel a Lightroomban a Black & White-ra; és ebbe annyira belejöttem, hogy meg sem álltam 1992-ig. A 22FF projekt 22 év fekete-fehér fotóiról szól, és benne a korábban már publikált, eleve fekete-fehér képeimet is idézem. Új lakás (az
-

A képzelet ereje
Imagine (2012) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Vakok, vakság – adja magát a téma a giccshez. De szerencsére nincs itt semmi túljátszott dráma, csak egy egyszerű történet, remek befejezéssel! 8/10
-
Google Play Music helyett Spotify
Októberben írtam róla, hogy Deezerről Google Play Musicra (továbbiakban GPM) váltottam. Aztán december 12-én Magyarországra is megérkezett a Spotify, óránként három perc reklámmal az ingyenes verzióban is korlátlan zenehallgatást kínálva. Ezek után januárban úgy éreztem, nem használom ki a GPM adta lehetőségeket, amilyen kevés zenét hallgatok, arra jó lesz a Spotify ingyenes (reklámokkal megszakított) verziója
-

A Grand Budapest Hotel
The Grand Budapest Hotel (2014) hivatalos honlap | IMDb | est.hu A legjobb filmek ismertetőjegye: kicsit átlényegülve, „más emberként” lépsz ki a moziból. No ez egy ilyen darab – egyedi hangulatával, zseniálisan finom képi világával, abszurd humorával, sok kitűnő színésszel. 9/10
-

Pulykaland
Free Birds (2013) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Egész jól indul, aztán egyre inkább átmegy amerikai gagyiba, sok túlspilázott akciójelenettel. 5/10
-
Futás évértékelő
Egy éve kezdtem el futni. Az alábbiakban három fejezetre bontva megpróbálom összegezni az elmúlt 12 hónapot – a mennyiség (statisztika), az anyag (felszerelés) és a minőség (élmény) tükrében. Statisztika Pontosan tudom, hogy nem a mennyiség a lényeg, de szeretem a számokat (matektagozatos általánosba jártam) – és most itt az alkalom grafikon nézegetésre: Egy év alatt