Hónap: 2017 július
-

2017 halfotói #3
Ebben a sorozatban szokásomhoz híven azokat a fotóimat publikálom, melyek még nem szerepeltek itt a blogomom – vagyis nem futográfiák, és nem túrafotók (de Flickr és Instagram csatornámon már megjelentek). Barátainknak hála minden nyáron eltöltünk pár napot Balatonfenyvesen, és szerencsére minden évben van egy kis viharban is részünk, aminek hangulatkonzerváló énem mindig örül. A képek
-

2017 halfotói #2
Ebben a sorozatban szokásomhoz híven azokat a fotóimat publikálom, melyek még nem szerepeltek itt a blogomom – vagyis nem futográfiák, és nem túrafotók (de Flickr és Instagram csatornámon már megjelentek). Március utolsó hétvégéjén zajlott a nagyszerű CSITT, amiről már beszámoltam, de a most közölt képek többsége még odafelé útközben készült Lovasberényen és Tésen. Az festék-szitakötőt
-

2017 halfotói #1
Ebben a sorozatban szokásomhoz híven azokat a fotóimat publikálom, melyek még nem szerepeltek itt a blogomom – vagyis nem futográfiák, és nem túrafotók (de Flickr és Instagram csatornámon már megjelentek). Január 28-án elmentünk a Balatonátcsúszásra – én korcsolyát nem vittem magammal (nincs is), „helyette” fotóztam (és átkormányoztam az autónkat a túlpartra).
-

Korzika 10. nap (május 31.)
Ez a nap csak nevében Korzika (úgy mint az első), reggel már Olaszországban, Savonaban kötöttünk ki, és az egész napunkat utazással töltöttük, míg estére hazaértünk. Milyen volt a túra egy szóban? Tökéletes! Nem is lehetne másképp, hisz semmi nem történik véletlenül… (A legjobb képeimet ebbe a Flickr albumba gyűjtöttem össze – a tavalyi és a


