Nyolcadik monitorom: Dell UltraSharp U2722D

Ötödik monitorom tavaly ősszel egy áramszünet után nem ébredt fel. Elvittem Párdi Bálinthoz, Csolnokra, és bár az ingyenes gyógykezelés sikeres volt, a monitordoktor azzal engedett útnak, hogy nem tudja, meddig fog működni, de ha ismét tönkremegy, akkor már nem vállalja a javítást. Így a Dell U2312HM monitorom tavaly karácsony előtt még megérhette a 10. születésnapját, mielőtt idén januárban egy újabb áramszünetkor végleg elaludt.

Én pedig úgy döntöttem, hogy ha már így alakult, szintet lépek a kijelzőméretet illetően és a Dell 27 colos U2722D monitorát választottam nyolcadik megjelenítőmként. (Ha kérdeznéd, hogy jön a nyolcadik az ötödik után: a hatodik az előző, a hetedik pedig a jelenlegi másodmonitoromként szolgál[t].) Ráadásul a 166ezer forintos monitor mellé a korárba raktam egy 6ezer forintos Nedis LCD 3 tengelyű karos fali konzolt is; így a falra rögzítés terén is sikerült szintet lépnem. Ugyanis tavaly kitaláltam, hogy sokkal praktikusabb a két monitort egymás alá/fölé a falra rögzíteni; mert

  • így nem foglalnak helyet a monitorok az asztalon,
  • szemmagasságba kerül az elsődleges példány,
  • a kijelzők felületei alig porosodnak, mivel teljesen függőlegesek (korábban az asztalra állítva őket kicsit lenéztem rájuk, ők pedig kissé felfelé billentve bámultak vissza rám),
  • és ha már porosodás: sokkal egyszerűbb így az asztalt takarítani, terítőt cserélni.

(A U2722D elődje amúgy csak egy dróttal volt két csavarra akasztva.)

Több vendégem is rákérdezett már: igen, mindig rend van az asztalomon (nem csak a fotó kedvéért)

Nagyon szeretem, hogy a nagyobb, 2560×1440 pixelnyi felületen sokkal jobban elférek. Csak néhány példa: a webes böngészőben egyszerűbb nagyobb felbontáshoz tesztelni a weblapokat; a Photoshopban egy full HD (vagy akár nagyobb) méretű kép is kényelmesen megjeleníthető 100%-os méretben; és úgy általában kevesebb görgetésre van szükség.

Külön tetszik, hogy a kijelzőt egy csupán 6 mm-es keret szegélyezi, ami egyáltalán nem áll ki, a monitor frontoldala teljesen sík (a bekapcsoló gomb a hátoldalra került).

Pontosan egy hónap használat után kijelenthetem, hogy jó vétel volt, határozottan produktivitásnövelő a nagyobb méret!

Kaphatsz

e-mailt az új bejegyzésekről:

Adhatsz

pénzenergiát:

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .