Cimbi szárazszem-betegsége

Ez a történet még 2024 őszén kezdődött, és fontosnak tartom leírni két okból is. Egyrészt hogy nekem itt legyen visszakereshetően, másrészt ha neked is van kutyád, számodra is tanulságos lehet.

A történések

Félrekezelés

Cimbi többször vakarta a szemét, ezért 2024. szeptember 23-án elvittem állatorvoshoz. Itt erős kísértést érzek, hogy nevesítsem az illetőt, de inkább maradjunk annyiban, hogy ha privátban megkérdezed, szívesen elárulom. A dilettáns doki ránézésre (!) allergiát állapított meg, és adott egy haszontalan szemcseppet. Miután nem javult a helyzet, október 11-én visszamentünk, és kaptunk egy másikat (az orvos ezúttal se ért hozzá a kutyához, csak ránézett, miközben Cimbinek már láthatóan sérült volt a szaruhártyája). Persze utólag a saját hülyeségemet is látom: én, az örök kérdező miért bízott ennyire a fehér köpeny tekintélyében? Nem kellett volna…

Vizsgálatok, eredménytelen kezelések

Másnap, október 12-én székesfehérvári (szintén kutyás) barátaimnál vendégeskedve közösen jutottunk arra az elhatározásra, hogy jobb, ha a délutánra tervezett közös kirándulásunkat becseréljük egy állatorvosi ügyelet meglátogatására. Itt végre szakszerű ellátásban részesült kócosseggű barátom, megmérték a könnymennyiséget a szemeiben, és kiderült, hogy Cimbi szárazszem-beteg, vagyis nem termelődik elég könnye. A helyszínen beadott két injekción kívül kaptunk egy újabb szemcseppet (ezúttal már a valódi problémára valót) és egy műanyag gallért is.

Még aznap hazafelé elmentünk egy budapesti szemészeti ügyeletre is, ahol megerősítést nyert a szárazszem-betegség, és bónuszként még néhány szemférget is eltávolított a doktornő Cimbi szeméből. Öt újabb szemcseppet és egy tablettát is kaptunk útravalóul.

Hat nappal később, október 18-án a budapesti kontrollvizsgálaton még biztatott a doktornő, hogy javul a helyzet, de újabb hat nap múlva, immár Esztergomban azt állapították meg, hogy sürgős műtét nélkül nagy valószínűséggel kilyukad a szaruhártya Cimbi jobb szemén. Ne kérdezd miért, a cseppek adagolását egy táblázatban vezettem, minden úgy történt, ahogyan az orvos tanácsolta…

Szemműtét

Másnap, október 25-én került sor a szemműtétre a Klapka Állategészségügyi Központban, Budakeszin. 15 órára érkeztünk, és csak késő este értünk haza, mert aznap két kutya került műtőasztalra, de nem tudták előre eldönteni, hogy melyik lesz az első, és végül nem Cimbire esett a választás.

Kontrollvizsgálatok

Négy alkalommal látogattuk meg a műtétet végző doktornőt kontroll vizsgálat okán a budapesti rendelőjében: október 30-án, november 8-án, 18-án (ekkor került bontásra a műtét óta összevarrt szem) és végül december 20-án. Ezen az utolsó alkalmon már látszódott egy aprócska átlátszatlan csomó a szemgolyó közepén, de egy rögtönzött ultrahangos vizsgálat után megnyugtatott az orvos, hogy szerencsére tömör, így nem fakadhat ki és képződhet belőle újabb fekély, és valószínűleg fel fog szívódni.

A varratszedés után két alkalommal még Esztergomban is voltunk kontrollon (hogy ne kelljen messzebb mennünk): november 25-én és december 6-án. Végül pedig 2025. április 23-án, amikor már a Cimbi szemgolyóján egyértelműen növekvő fehéres dudor miatt mentünk vissza. A doktornő megállapította, hogy egy rendkívül ritka gyógyulási rendellenességről van szó: egy ciszta nőtt a beavatkozás helyén, ami egy újabb műtéttel eltávolítható, de nincs rá garancia, hogy nem nő vissza. Túl azon, hogy a fentiek lelkileg is nagyon megviseltek (lásd a következő fejezetet), a fent leírt vizsgálatok és beavatkozások 740 ezer forintba kerültek (ebből 450 ezer volt a műtét). Kezdjük újra? Pár nap gondolkodás után úgy döntöttem, hogy nem!

Az átélések

Szomorúság és letargia

A székesfehérvári ügyeleten szembesültem először azzal, hogy nagy lehet a baj. Az előző napon még vidáman ünnepeltük barátaim házasságát, de a búcsúnk már igencsak szomorú volt.

Valószínű soha nem felejtem el Cimbi műanyag tölcsérrel keretezett tekintetét, mikor a műtét napjának délutánján átadtam az asszisztensnek. „Ez komoly? Itt hagysz? De miért?” – kérdezte némán, és csukódott az ajtó.

Aztán a műtét utáni ébredés az altatásból, a kegyetlenül hosszúra nyúló perceken át tartó vonyítás (ami még az autóban hazafelé is folytatódott), és a támolygó testen a félszemű, kalóz ábrázat. Nem részletezem tovább, mert túl azon, hogy fáj felidézni, akinek van kutyája és családtagként tekint rá, ennyiből is érti, akinek pedig nincs, nem fogja érteni, akármennyire részletezem.

Lenyűgözve

Érdekes élmény volt hallgatni a műtét után (Cimbi álomittas vonyításai között) a doktornő lelkes beavatását az aprócska méhlepénymembránokról, melyeket két rétegben varrt a hiányzó szaruhártya helyére. Elképesztő, hogy mikroszkopikus méretben, egy monitort figyelve lehet „kézimunkát végezni”. Le voltam nyűgözve.

Bizakodva és frusztrálva

24 napig nem tudni, mi van a levarrt szemhéj mögött, csak bizakodni… És közben folyamatosan birkózni a frusztrációval, amit az okoz, hogy egy szeretett lénynek nem tudom a korábban megszokott életét biztosítani.

Szintet lépve

A „tölcséres” heteknek volt egyfajta emelkedettsége is. Cimbiózisunk magasabb szintre lépett: felemelő volt megtapasztalni e csodás kis teremtésnek a (korábbinál szorosabb) kapcsolódását, bizalmát és türelmét! Cimbi mindenben tökéletes partner volt, együttműködő, ahogyan mindig. Lenyűgözött, ahogyan előtte, és azóta is…

„Új kutya, új élet”

Cimbi fején a műanyag gallérral egy másik kutya lett, miként a korábban megszokott életünk is a feje tetejére állt. Hűséges társamnak meg kellett szoknia, hogy a „feje jóval nagyobb lett”, rendre koppant szegényke. Mikor kiment a kertbe, nem is próbált a korábban megszokott módon rendezkedni, visszaparancsolni a mókusokat a fára, „terelni” a telek mellett elhaladó autókat. Persze nem is hagytam volna, én is kimentem vele, leültem a lépcsőre, és ő odaült mellém, vagy az ölembe hajtotta a fejét.

A szokásos póráz nélküli séták is elmaradtak, mivel tartottam tőle, hogy ráhajol a tölcséres fejével egy növényre, ami megsérti a szemét.

A napi 22 tennivalót egy táblázatban vezettem. 21-szer kellett cseppentenem az összevarrt szemébe, remélve, hogy a kis résen át beszivárog a kívánatos mennyiség; és volt egy tabletta is, amit szájon át kellett beadnom.

A jelen

2026 januárjában jól elvagyunk a napi háromszori Aptus szemcseppel (ezt kapta október 12-én Székesfehérváron is). A ciszta növekedése megállt, vagy legalábbis nagyon lelassult (nem fotózom már rendszeresen). Remélem, még nagyon sokáig csak egy újabb szexepil marad bundás barátom ábrázatán. De persze cseppet se bánom, ha netán felszívódik…

A tanulságok

Számomra e két gondolat tisztult le:

• Mindig merj kételkedni, és kérdezni!
• Soha ne félj, mindig van megoldás!