-
Búcsú a [freemail]-től
Halfoto@freemail.hu – ez volt életem első e-mail címe. Valamikor 2000-ben regisztrálta kérésemre egy barátom – mert akkor én még nem tudtam, hogyan kell. :) Régóta már csak mindenféle hírlevelek és szpemek temetője volt, ezért ma búcsút vettem tőle. (Gondolkodtam az iWiW regisztrációm törlésén is – ahova 90 %-ban szintén csak szpemeket kapok – de mivel…
-
Újra itthon
Szerdán éjfél körül értünk haza egy hetes Korfui nyaralásunkról. Pár összefüggéstelen gondolatmorzsa:
-

2012|12|12 projekt: 1998
Az 1998-ban exponált 630 hangulatkonzervemből az alábbi 16-ot találtam említésre érdemesnek mai halszemmel (a fotók időrendben követik egymást). Ebben az évben folytattam a fotós sulit, és a zömében „szürkeárnyalatos hangulatkonzerválást” – feltűnően sokszor álló formátumban. Flickr oldalamra folyamatosan kerülnek fel a projekt képei, itt pedig legközelebb augusztus 12-én jelentkezem az 1999-es év legjobb halfotóival. A…
-
Józsi bácsi gondolatai a világról #13
Józsi bácsi blogját már többször ajánlottam, és minél többet olvasom, annál inkább érzem azt, hogy jó lenne, ha minél többen olvasnák – ezért rendszeresen idézem a bejegyzéseit, melyek közül ez a tizenharmadik (a Józsi bácsi által 2011. december 9-én publikált eredetit itt olvashatod).
-
Saját tárhelyről a wordpress.com-ra (v13)
V12 Először is egy „búcsúfotó” a kérészéletű 12-es verzióról: Miért? Már az év elején is örültem, hogy megszabadulhatok a saját tárhely nyűgjeitől, amikor a Tumblr-rel próbálkoztam – bár akkor még nem ez volt a váltás fő oka. Az utóbbi hetekben viszont olyan sok problémám volt a tárhelyemmel (feltörés, vírusfertőzés), hogy megérett bennem a gondolat: egyáltalán…
-
Android 4.0.3 a Samsung Galaxy Note-omra
Két nappal a 4.1-es Android bejelentése után ma reggel végre megérkezett a Telenoros telefonomra a 4.0.3! Maradt pár bosszantó apróság, melyek korábban is zavartak: a ronda galéria; a borzalmas zöld-fekete és piros-fekete színátmenet a telefonálás közben a háttérben, megfejelve a kis felbontású profilképpel a közepén; az el-választott gomb-feliratok (pl. Billen-tyű…); és most hozzá jött még,…
-
Józsi bácsi gondolatai a világról #12
Józsi bácsi blogját már többször ajánlottam, és minél többet olvasom, annál inkább érzem azt, hogy jó lenne, ha minél többen olvasnák – ezért rendszeresen idézem a bejegyzéseit, melyek közül ez a tizenkettedik (a Józsi bácsi által 2011. december 6-án publikált eredetit itt olvashatod). Állami vagy privát? A minap beszélgettem egy nagyon kedves fiatal hölggyel és…
-

Sting koncert
Idén nyáron Sting visszatérve saját műfajához, legnagyobb slágereivel turnéra indul, amelyeket Budapesten is előad, június 26-án a Papp László Budapest Sportarénában 5 tagú zenekarával, amelynek tagja állandó gitárosa, Dominic Miller, valamint Vinnie Colauita (dob), David Sancious (billentyűs hangszerek), Peter Tickell (elektromos hegedű) és Jo Lawry (ének). Magával ragadó, inspiráló, sokszínű koncert volt – a puritán…
-
Ruth Stout’s Garden [angol, magyar felirattal]
Belebotlottam ebbe a videóba, és annak ellenére, hogy már kicsit álmos vagyok, végignéztem. Megérte! „Nem ások, nem művelem a talajt, nem gyomlálok, nem kapálok, nem használok műtrágyát, nem permetezek, nem csinálok komposztot, nem öntözök, csak vetek és aratok.” Az 1976-ban készült film Ruth néni kertészkedési módszerét mutatja be. A talajra szórja a magokat, krumplit, mulcsnak…
-
Józsi bácsi gondolatai a világról #11
Józsi bácsi blogját már többször ajánlottam, és minél többet olvasom, annál inkább érzem azt, hogy jó lenne, ha minél többen olvasnák – ezért rendszeresen idézem a bejegyzéseit, melyek közül ez a tizenegyedik (a Józsi bácsi által 2011. december 5-én publikált eredetit itt olvashatod).

