Kategória: Szakma
Adobe, szoftver, hardver, tipó, web, egyéb szakmai tartalmak
-
Megújult a Propono
Hátha van még valaki, aki nem tudja, hogy hosszú vajúdás után tegnap végre megszületett a Propono v3. Ugyan még sok (apró) sebből vérzik, de így is gyönyörű!
-
Kiállítva
Mostanában két kiállításon is láthatóak (lesznek) fájl- és fényképeim. Az egyiket már ajánlottam, és most azt is megmutatom, hogy tőlem mi van kilógatva a 9. Aranyrajzszög kiállításon: Vasárnap ellátogattunk a helyszínre, és örömmel állapítottam meg, hogy emelkedett a színvonal: idén még több szép munka látható, mint tavaly. A Goetheorie kiállítás ugyancsak a Design Terminál épületében
-
Ingyenesen letölthető Lightroom Presetek a Halmarketből
Hétfőtől újabb polcot kezdtem el feltölteni a hangulatkonzerv boltban. A Hetikép sorozattal együtt minden héten újabb ingyenesen letölthető Lightroom Preset érkezik a Halmarketbe. → Lightroom Preset letöltés a boltból Amúgy nem felejtettem el, hogy azt ígértem, november az InDesign hónapja lesz, de – úgyse találjátok ki – időm nem volt a megvalósításra. De ami késik,
-
Halfotós lemezborító
Egy hónappal ezelőtt keresett meg Tamás azzal a kéréssel, hogy használhatná-e az egyik fotómat lemezborítónak. Azt írta, „célirányosan keresgéltem mindenfelé fotót, mert saját (hamarosan közkinccsé váló) lemezem borítóján agyalgattam. És akkor beütött ez a kép. Pontosítok: ez a hamarosan interneten elérhető EP kettőnk műve (barátnőm+én) és úgy érzem, ez a fotó nagyon passzolna borítónak. Mintha
-
Kiállításajánló
Három kiállításmegnyitó két napon és helyszínen – további információkért kattints a címekre (nagyításhoz pedig a képekre). Grafika_100 Aranyrajzszög Goetheorie frissítve: Az év természetfotósa Máté Bence: Árnyjáték – Az Év Természetfotója 2010-ben És még egy: Az év természetfotósa kiállítás mától november 29-ig látogatható a Magyar Természettudományi Múzeumban. Máté Bence tarolt (megérdemelten) – index cikk és galéria.
-
Eladó ultrakompakt fényképezőgép: Samsung WB1000
Első másodfényképezőgépem úgy tűnik, az utolsó is. Azt vettem észre, hogy az utóbbi hónapokban alig használtam, így feleslegesnek érzem, hogy a polcon feküdjön. Természetesen tokban (amit ajándékba adok hozzá), hiszen mindig vigyáztam rá (ahogyan általában a dolgaimra); mégis egyszer nem figyeltem oda, és fotózás közben hozzászorítottam egy kiálló szöghöz az előlapját, így ott van rajta
-
Új Scolar Design könyvek
A Scolar kiadó mai hírlevelében érdekesnek ígérkező könyvekről számol be (bővebb információ a könyvek címére kattintva): Ön itt áll – Az infodesignról http://static.issuu.com/webembed/viewers/style1/v1/IssuuViewer.swf Az infodesign mibenlétét, a tájékoztatás és tájékozódás designelemeit és feladatkörét járja körbe Maczó Péter designkönyve. Mi is az az infodesign, mi a funkciója, milyen designelemekkel könnyíthetjük meg például a városi közlekedést, az
-
WordPress bővítmények #5
« előzmény Jó régen megszakadt a sorozat, gondoltam érdemes összegyűjtenem, mely bővítményeket használom a reactor.hu-n és itt, a saját honlapomon. Az alábbiakban minden általam jelenleg használt bővítmény szerepel ábécé-rendben – függetlenül attól, hogy említettem-e már korábban:
-
1000. – jó dolgok
A jövő hétre terveztem az 1000. cikk publikálását, de közbejött egy beteg történet, most pedig – előzőt is ellensúlyozandó – egyszerre három jó dolog, ami kikívánkozik belőlem, és amit a jubileum alkalmából az alábbiakban gyúrok egybe. Android 2.1 frissítés HTC Hero-ra Több mint fél év ígérgetés után ma reggelre végre az én telefonomra is megérkezett
-
Megújult a Designpirates
A megújulás részleteiről itt olvashatsz. Szebb lett, jobb lett, de én a legjobban a teljes RSS tartalomnak örülök. Hajrá fiúk, toljátok a kontentot!
-
Teljes tartalmat az RSS-be!
Csatlakozva Dincsihez én is hangot adok szomorúságomnak, amiért van néhány – egyébként jó – honlap, melyek azt gondolják, hogy attól lesznek sikeresebbek, vagy legalábbis látogatottabbak, hogy csak egy tartalomtöredéket engednek ki az RSS-be, remélve, hogy akit érdekelnek a részletek, majd úgyis kattint. Valaki biztos (például többnyire még én is), de valószínű sokan vannak úgy, mint
-
InDesign, Photoshop, Illustrator beállítási fájlok helyei
Többször szükségem volt már ezekre, gondoltam, jó ha ezentúl összegyűjtve megtalálom őket itt – és még másnak is jól jöhet (a forrásként megjelölt tartalmat helyenként módosítottam a saját tapasztalataim alapján). InDesign (forrás / bővebben: indesignsecrets.com) Photoshop (forrás / bővebben: kb2.adobe.com) Illustrator (forrás / bővebben: kb2.adobe.com)