Történt még május közepén, hogy a Generalitól kaptam egy levelet, melyben arról az örömteli hírről értesítettek, hogy részemre 22 802 Ft Casco bónusz díjvisszafizetés jár. Rendszerető ember vagyok, az elintézendő vagy befejezetlen dolgaimat be szoktem írni az Outlook naptárába, vagy az asztalomon hagyom a papírját, amíg aktualitását nem veszti. Így esett meg, hogy nem feledkeztem meg erről sem, és először június közepén telefonáltam a biztosítonak, érdeklődve a pénzem után. Ebből az „először”-ből már sejthető, hogy ezután még sokszor.
Első telefonbeszélgetésünk során tájékoztattak, hogy a levél keltétől számított egy hónap mulva várható a pénz, vagyis a napokban biztosan megkapom.
Másodszor július elején telefonáltam, ekkor megtudtam, hogy én a pénzt már június 6-án átvettem. Mondam, hogy erre valószínű emlékeznék, de nem így van. Az ügyfélszolgálatos kisasszony arra kért, hogy küldjek egy faxot az általa megadott számra, melyben leírom a panaszomat, és arra kérem őket, hogy járjanak utána a Postánál. Megtörtént.
Július közepén megtudtam azt is, hogy a Posta várható reakcióideje egy hónap. Jajj de türelmetlen vagyok.
Aztán semmi nem történt. Augusztus közepén lezajlott telefonbeszélgetésünkből megtudtam, hogy szó szerint semmi. A faxnak nyoma veszett, a semmire vártam egy hónapon kersztül – csak éppen nem tudtam róla. Kaptam egy igéretet is egy utánanézés utáni telefonos visszahívásról – de ez is csak igéret maradt.
Ekkor úgy döntöttem, felhívom biztosítási üzletkötő ismerősünket, és megkérem, próbálja meg azt, ami nekem nem sikerült. Neki is elfaxoltam, az elfaxolandót, és vártam.
Türelmem gyümölcseként ezen a hétfőn hívott a biztosítótól egy hölgy, és egy fax számot kért, ahová elküldheti a Postától kapott tájékoztatót. Mondta, hogy el kell majd mennem a faxon szereplő postahivatalba.
A kapott faxon természetesen hamis aláírás szerepel, és ma el is mentem a Postára, hogy ezt elmeséljem az illetékesnek. Egy hölgy elkísért egy úrhoz, és közben elmesélte, hogy ez a kézbesítő nem csak az én vállamról vette le az aláírás és a pénzátvétel terhét, és ezt a kirúgásával már meg is hálálták neki.
Az úr egy harminc évvel ezelőtti berendezésű szobában ült (nagyposta, Krisztina körút), nagyon udvarias volt, és előzékenyen megkérdezte, zavar-e a rádió? Éppen valami reklámot sugároztak, mondom, nem, dehogy. Aztán jött a Klubrádió szignálja, és Bolgár György hangja. Jajjajjajj, dehogynem zavar – de már nem szóltam miatta, és nem is bántam meg. Mert míg az úr két újjal bepötyögte a nyilatkozat szövegét (nemám formanyomtatvány), nagyon érdekes dolgokat tudtam meg. Először is Orbán Viktornak bocsánatot kellene kérnie, amiért kettészakította az országot. Aztán meg azt, hogy csak a Friderikusz műsorában lehet hallani értelmes beszélgetéseket. Na de van még jobb is: a Gyurcsány végre csinálni akar valamit, és ennek legfőbb bizonyítéka – természetesen a nyílt és őszinte beszédén túl – a vagyona, hiszen ő már nem akar többet, van neki elég, csakis az ország érdekében végzi önfeláldozó munkáját. Itt már nagyon fáradt voltam, de a katarzis még csak ezután következett: és képzelje Bolgár úr, hatezer forintot akartak adni nekem, hogy részt vegyek a tüntetésen. Bolgár úr pedig úgy elcsodálkozott, mintha azt hallotta volna, hogy lemondott a kormány. Hatezer forintot? – kérdezett vissza döbbenten. De nem fogadtam el – hangzott a válasz. Nem fogadta el? Jól van – és lelki szemeim előtt Bolgár úr bal szeme sarkából kigördült egy könycsepp a meghatódottságtól.
Mindezek után mint előadó aláírhattam a nyilatkozatot arról, hogy a pénz átvételét igazoló aláírás nem az enyém, és kérem, hogy az utalványon szereplő összeget kiutalni szíveskedjenek részemre. Kérdezem, nem lehetne itt most rögtön azonnal helyben hirtelen? Sajnos azonban a halkszavú, szerény, udvarias, Klubrádiót halgató úrnak ehhez nem volt jogköre. De mondom nem lehetne valahogyan mégis, hogy ne kellejn újra eljönnöm, mert munkaidőben nem leszek otthon, ha esetleg a kézbesítő van oly becsületes, hogy át akarná adni a pénzem? Sajnos, csak a postavezetőnek állna jogában ezt elintézni, aki már nincs itt – hangzott a továbbra is végtelenül udvarias és halkszavú válasz, és elnézést kért tőlem a Klubrádiót hallgató úr a harminc évvel ezelőtti berendezésű szobában.
HALASIZSOLT 
Hozzászólás