Egy bácsi kétségbeesetten simította végig Gábor barátom arcát, és azt mondta: ne menjetek a Kossuth tér felé, szét fognak verni titeket! Ugyan már, ennyi embert?! És a hatalmas, békésen tüntető tömeg vonult tovább. Egészen addig, míg könnygáz gránátokkal, festékes vízzel, és gumilövedékkel kezdték lőni. Ekkor szakadtunk ki belőle, és jöttünk haza.

Ez életem legemlékezetesebb, és legszomorúbb napja. 1989. október 23-án a Magyar Köztársaság születésnapján elképzelhetetlennek tűnt (volna, ha egyáltalán eszembe jut ilyen), hogy 17 évvel később, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján könnygáztól lesz könnyes a szemem; és egy ennyire erkölcstelen kormány betegesen hazug miniszterelnöke mond ünnepi beszédet a Parlamentben. De még tegnap sem gondoltam volna, hogy ilyen aljas tettekre képes a hatalom védelmében annak mocskos rendőrsége.
Itthon a tévét bekapcsolva, az m1-en a “A Szabadság fényei a Parlamentnél” című műsorban egy táncoslány lebeg egy nagy fehér lufira kötözve a díszfénybe öltöztetett Parlament előtt. Közben a belvárosban a rendőrök lövöldöznek, és válogatás nélkül ütik, rúgják a közéjük kerülő embereket.
A lényeg, hogy biztos nagyon szép volt a műsor a Parlamentnél, és nem is zavarhatta meg semmi, hiszen a rendőrség több száz méter sugarú körben lezárta a Kossuth teret (is). Akinek pedig van tévéje, az meg is nézhette – ha akarta…





























Hozzászólás a(z) Karácsonyi Gábor bejegyzéshez Kilépés a válaszból