Fejben már többnyire készen van a HALDESIGN 4. verziója, de a pixelesítés még nem kezdődött el. Viszont írni róla egyszerűbb, mint megvalósítani; másrészt az év vége még apropót is szolgáltat, hogy ezt tegyem.
Ghaléria
A teljesen új (természetesen sokkal szebb) külső mellett a legnagyobb változás a Ghalériát érinti, ami egy külön blogmotort kap majd. Vagyis lesz egy különálló fotóblog, a honlap többi részétől elkülönülő színvilággal. Ennek legfőbb apropója, hogy jövő nyáron lesz 15 éve, hogy fényképezőgépet vettem a kezembe, és legkésőbb erre az időpontra szeretném végignézni az összes eddigi (addigi) hangulatkonzervemet, és újra beszkennelni az arra érdemeseket – egy az eddigieknél jóval bővebb internetes fotókiállítás megvalósítása céljából. Minden egyes kép egy külön bejegyzés, a bejegyzés dátuma a kép készítésének dátuma, a címe pedig többnyire a fotózás helyszíne lesz – mindez kategorizálva, így témák és időrend szerint is könnyen listázhatóak lesznek a halfotók.
Januárban szeretném elkezdeni a munkát, és tavasszal (természetesen 4. hó 4-én) elindulni a 4. verzióval (az összes kép feltöltését pedig legkésőbb június végéig befejezni). Meglátjuk.
Blogbejegyzések
Az InDesign kategória februártól kicsit pihenni fog, de addig még lesznek újabb tippek, és szót ejtek a program hiányosságairól, hibáiról is. Az InDesign kategóia gyarapítása „helyett” az Illustrator kategóriát szeretném megtölteni tartalommal. A Photoshop kategóriában jövőre az eddigieknél sokkal inkább a fotósok számára hasznos dolgok kerülnek előtérbe (ehhez szívesen olvasnék témajavaslatokat).
2007-ben egy tömény 2006-os Haldesign-statisztikával indítok, addig még lesz két nyúlfarknyi koncertbeszámoló (28-án Ghymes, 30-án Kispál koncertre megyünk), és persze egy-két elmaradhatatlan jókívánság…
Hozzászólás a(z) T-line bejegyzéshez Kilépés a válaszból