Ami nem maradhat ki

Eredetileg csak a fenti képet szerettem volna ide biggyeszteni, de tegnap elolvastam Dinnye írását a mai magyarországról, aztán éjszaka mámoros fejjel hazafelé gyalogolva a jól sikerült céges vacsoráról, az Andrássy út fényeiben gyönyörködve újra eszembe jutott, amit délután olvastam, és arra gondoltam, végülis ez is ide tartozik, mert a karácsony közeledtével sem maradhat ki, hogy szembenézzünk a valósággal.

‘Szólj anyádnak, hozzon pénzt!’

Az lenne most a legkevésbé fontos dolgom, hogy blogoljak, de úgy érzem muszáj ezt kiírnom magamból, különben szétvet az ideg. Mindenekelőtt megtekintésre ajánlom ezt a cikket, hogy értsétek miről is hadoválok itt.

Naszóval. Brávó, gratulálok. Komolyan. Hajrá! Dübörögjünk együtt a gyurcsányi úton! Csak így tovább! B*sszuk szét az országot, a vidéket, közben röhögcsélve értetlenkedjünk a belvárosi kávéházakban és romkocsmákban a falusi bunkókon, hogy mennyire maradiak, meg traktorral járnak budira, és hogy mi mennyire felvilágosultak és haladó szellemiségűek vagyunk. Aztán zárjuk be az iskoláikat, számoljuk fel a vonatot, a buszt, tegyük tönkre a kisboltokat, vegyük el az értelmes szórakozási lehetőségüket. A termőföldet adjuk el a dánoknak és hollandoknak, mert ugye a magyar paraszt az nem ért a földműveléshez, mert nem elég tanult. Ezután etessük meg az import hulladékokkal, tömjük be a száját holmi segéllyel, butítsuk el teljesen mindenféle agyromboló tévéműsorokkal. Mindezt persze úgy, hogy közben azért busás haszon üsse a markunkat. Ha valaki pedig nem hajlandó ebbe beletörődni, azt bélyegezzük meg, nyilvánítsuk hőbörgőnek, magyarkodónak, idegengyűlölőnek, és mindezzel harsogjuk tele a baráti médiát. Amelyik nem baráti, azt lehetetlenítsük el, rekesszük ki, elvégre a demokrácia letéteményesei csücsülnek a hatalomban. Így kell ezt csinálni…

Ha mindezzel végeztünk, fogjuk a szipiszupi kameránkat, üljünk be egy femilifrosztos kocsiba, és csináljunk nagy fotóművészetet a parasztokról, hogyan töltik mindennapjaikat a kis magyar valóságsóban. Ami viszont a legszomorúbb az egészben, hogy tényleg itt tartunk. Eseményszámba megy, ha a nínóautó a faluba ér, mert ugye a bolt megszűnt, a következő meg messze van, mit tehet szerencsétlen, azt veszi ami házhoz jön. A kisgyerek boldog ha fagyit kap, a néne ha vehet mirelit cukorborsót, mert magának már nem képes megtermelni, lehajolni se tudna, a fiatal meg rég valami csepeli lakótelepen örül, hogy igazi pesti lett belőle. Zokogni tudnék…

Jelentem, ez a kegyetlen valóság.
A globalisták már a spájzban vannak!!!

Mindehhez hozzátartozik, hogy megrögzött városi ember vagyok. Nem tudnék falun élni, de nem azért mert nem szeretnék, hanem mert sajnos nem hiszem hogy alkalmas lennék rá. (Tehenet azért már láttam közelről, és istállót is ganéztam.) Éppen ezért mindennél jobban becsülöm azokat az embereket, akik ebben a világban képesek vidéken megmaradni, vagy éppenhogy odaköltözni, ott tervezni a családjukat, a jövőjüket. Szívből kívánom nekik, hogy maradjanak meg olyannak, amilyenek, ne üljenek fel állandóan mindenféle agyrém pesti divatnak, és ne akarjanak a sok hülye által elferdített világképekhez igazodni. Az a végüket jelentené. Mindannyiunkét.

u.i.: Nem egy neves építésztől hallottam már, hogy ha valaki meg akarja ismerni a vidék igazi arcát, akkor vonatra üljön, és ne kocsiba. Ennek az az oka, hogy a falvak jellegéből és szerkezetéből adódóan a házak az utca felé mutatják szebbik felüket, a kendőzetlen valóságot pedig a hátsó telkeken lehet látni, ami viszont a vasút felől tárul elénk.

Boldog és szép karácsonyt mindenkinek!

(forrás: dinnye.blogspot.com)

folytatás »