Péntek este

Volt szerencsém a Pulitzer Emlékdíjas Este műsorának beharangozóját néhány deci elsőosztályú bor elfogyasztása után megtekinteni. Olyan volt, akár egy Monty Python jelenet. Végtelenül abszurd.

Az is eszembe jutott, hogy pontosan ugyan olyan ez a műsor (is), mint az ún. „rendszerváltás” előtti híradók. Csak a szereplők cserélődtek, és a dizájn változott. A lényeg pontosan ugyan az: teljesen hülyének nézve etetnek hazugságokkal (és új elemként némi szenzációval). Borozva szórakoztató.

» 59 elképesztő Monty Python szkeccs a YouTube-ról

Ilyen az élet.


, , ,

Kaphatsz

e-mailt az új bejegyzésekről:

Adhatsz

pénzenergiát:

17 hozzászólás a(z) “Péntek este” bejegyzéshez

  1. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Ez elképesztő és egyben botrányos.
    Én még nagyon jól emlékszem a m1 és az m2 műsoraira 2002 előtt. A palettán főleg kultúrális műsorok szerepeltek. Az egyik kedvencen az Éjjelli Menedék volt, Matuz Gáborral. Meg aztán ott volt a Hét minden hét vasárnapján…
    Később aztán az Éjjeli Menedék betiltásra került, mert a műsorvezetőkre ráhúzták a fasiszta jelzőt. Hét helyett pedig kaptunk Szólás Szabadságát az elfogulatlan és mindig objektív Friderikusz Sándorral. Aztán a dögszagra szép lassan kezdtek a előmászni a volt pártkatonák a kriptákból. A közszolgálati televízió mostani színvonaláról nem is igen lehet beszélni. A nap bármely szakaszában önfeledt szórakozást nyújt, feltéve, ha az ember földig leissza magát. Persze mindez nagyon sajnálatos. Hogy is van?? “Megint az alja került a tetejire.”

    Ezt pedig neked Zsolti: (feladvány)
    Két név, két önéletrajz….. A világ pedig a szemeid előtt hever…. Lássuk mit hozol ki belőle! Hova futnak a szálak?? Az első név Joseph Pulitzer, a második Fábry Pál.
    Jó szórakozást a mátrixban!!

  2. hal avatar

    Már vártam a hozzászólásod. „A nap bármely szakaszában önfeledt szórakozást nyújt, feltéve, ha az ember földig leissza magát.” :D
    Egyébként megfejetettem…

  3. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    :-D Most örülök. Boldogan ficánkolnak a csillóim…

  4. trxprx avatar
    trxprx

    fujj, olyan izék vagytok.
    tornado oldala sokkal jobb.
    ott olyan sok jófej libsi dizájner van jelen.
    itt meg… ez a múltba merengő horthysta katyvasz.

  5. hal avatar

    Nem hinném, hogy ez „múltba merengő horthysta katyvasz” volna; ahogy azt sem, hogy amott meg „csupa jófej libsi dizájner van jelen”. De persze értem én a viccet, lehet Cloneshit-et ajnározva ide írogatni :)

  6. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Azt hiszem talán ez a legmegfelelőbb topik erre.
    Szóval tegnap este vettem egy nagy levegőt és leültem RTL KLUB híradót nézni fél hétkor. Akkor még nem sejtettem, hogy hatalmasakat fogok nevetni. Na, de lássuk a részleteket…
    Biztosan emlékszel arra, hogy általános iskolában kártyáztunk úgy, hogy a vesztes büntetésből jó pár ütést kapott az ökölbe szorított kezére a kártyapaklival. Általában kisebb horzsolásokkal megúszta az ember, de volt, hogy igazán csúnya dolgokat művelt a”kegyetlen” játék. Tegnap vazze ez volt a FՐ HÍR. Hogy egy iskolában Pityukának ráütüttek a kezére, amiről lejött a bőr, sőt még a könyökét is ütlegelték a KÁRTYAPAKLIVAL az osztálytársai. A stáb ellátogatott Pityuka otthonába, ahol édesanyja elmondta, hogy borzasztó mit műveltek a fiával. Pityukának a páratlan alkalomból még gézzel fel is kötötték a kezét, hogy jobb legyen a hatás. És az operatőr ráközelített a sérült könyökre, amin egy légyszarnyi folt látszott. Az volt a sérülés tudniillik. Az édesanya fljelentett mindenkit és az igazgató úgy nyilatkozott, hogy előveszik a tetteseket. Ez volt a vezető hír. Én rázkódtam a nevetéstől.
    Na de menjünk tovább, mert a következő hír még kágyetlenebbre sikeredett. Figyelem!!! Szóval valahol Magyarországon ismeretlene tettesek megdobtak egy tűzoltóautót TOJÁSSAL. Részletek a híradó végén…. Mert, hogy ez akkora hír volt, hogy a műsor végére kellett tenni. Folytak a könnyeim….. Hogy mi jött ezután???
    Hát ez: Újra támad a H5 N1 vírus Magyarországon. Megen leöltek több száz, vagy akár több ezer ludat, hogy biztonságban érezhessük magunkat. A kommentálás közben felvételeket láthattunk egy fehér gumiruhába öltözött emberről, aki egy nagynyomású slaggal több ezer liternyi vegyszert permetezett a faluban szerteszéjel eszetlenűl, úgy, hogy végig széllel szemben állt. Nagyon nevetséges volt. De volt ráadás, mert mutattak egy út mellett békésen kapirgáló tyúkot is, amiről azt mondták, hogy nagyon felelőtlen lehet a gazdája, mert ki merte engedni ilyen veszélyes időkben az utcára. Megszólított a riporter egy hölgyet a faluban, akinek nem volt foga és be volt rúgva. Ր is megerősítete, hogy a faluban nagyon felelőtlenek az emberek. De ez még mind semmi, mert láthattunk egy szolgálatát teljesítő rendőrt is, aki leintett egy autót és megkérdezte a 20 éves hülgytől, hogy tojás, baromfi van az autóban???????? Azé ez nem semmi ám!!!! A hölgy azt mondta, hogy nincs. Ez nem volt elég, ki kellett nyitni a csomagtartót……
    Aztán a híradó végén visszatértek az előre beharangozott gigászi hírhez. Már harmadszor dobtak meg ismeretlen elkövetők tűzoltóautót TOJÁSSAL. Csak is a sofőr lélekjelenlétén és tudásán múlott, hogy meg tudta oldani a HELYZETET és nem vesztette el uralmát a gépkocsi felett. Közben muttattak egy szétfröccsent tojást egy szélvédőn. A tűzoltóság feljelentést tett az ügyban….

    Persze lehet, hogy én hülye vagyok, lehet, hogy eltorzult lélek vagyok, aki már a saját énjét sem ismeri. Lehet, hogy nem látom át saját tökkelütött személyemet. Lehet, hogy én vagyok a potenciális idióta. LEHET.
    Legnagyobb szerencsémre ilyen szánalmas helyzetekben megment a humor. Bizony, bizony nagy mentőöv!! Mentőöv a csudát! Luxus mentőcsónak!!!

  7. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    ÉS ÁLTALÁBAN AZ EHHEZ HASONLÓ MŰSOROKAT FELNՐTTEK CSINYÁLJÁK.
    NINCSEN SZÁNALMASABB ÉS ALJASABB ÉLՐLÉNY, MINT A FELNՐTT. MINT AZOK, AKIK MEG VANNAK GYŐZŐDVE A SAJÁT HIVATÁSUK, SZAKMÁJUK, MUNKÁJUK, NÉZETÜK BOMBABIZTOS MIVOLTÁRÓL. AKIK NEM LÁTJÁK ÁT, HOGY MILYEN NEVETSÉGESEN VISELKEDNEK. SՐT, AZT HISZIK, HOGY ՐK AZ ÁBSZOLÚT ÁSZOK.
    MONTY PYTHONÉK SOKSZOR RÁMUTATTAK ERRE.
    DE VOLT VALAKI, AKI MÉG ՐKET IS MEGELՐZTE. NIETZSCHE: SOHA PÉLDÁNAK SENKIT NEM VETTEM, MAGAM HÁZÁBAN ÓV A MAGÁNY ÉS MINDEN MESTERT KINEVETTEM, KI NEM NEVETTETT ÖNMAGÁN.
    BRILLIÁNS!!!!! KELL EHHÖZ MÉG VALAMIT HOZZÁFŰZNI??

  8. hal avatar

    Egyetértek. Csak annyit fűznék hozzá, hogy ma reggel a tévékettő jóvoltából megtudtam, hogy vannak metroszexuálisok is. Csak fél szemmel néztem készülődés közben, így a részletekről lemaradtam, de egy borostásképű férfit láttam, női sminkben, idétlen ruhákban; közben pedig a felirat arról tájékoztatott, hogy a metroszexuális férfi városban él, és igényes önmagára…
    Tényleg igényes volt, akár a műsor.

  9. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Istenem… Ma este is megnézem a félhetes szuperprodukciót. Ja, és a tetejibe olyan magyartalan kifejezések gyünnek ki az Antónia pofázmányán, hogy elképesztő. Persze megértem szegényt. Úgy olvassa. A kerek szemekre és az összehúzott szájszervekre nincs mentség.
    Bár most már egy kicsit szégyellem magam. Végül is veszélyes lehet a tojás, főleg ha ez már a harmadik eset volt.
    Jobban meggondolva az árpád sávos zászló is ciki. Nekem semmi kifogásom ellenük. Az viszont kínos, amikor meghaladja egy zászló mérete a 2 métert.
    Remélem találnak valami megoldást erre az illetékesek.

  10. hal avatar

    Ezt már az előbb is meg akartam kérdezni: Te már józanul is élvezed vagy iszol előtte?

  11. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Ezt is ,azt is.
    Tegnap megtekintettem a SZÓLÁS SZABADSÁGA c. sikerprodukciót. Nem ittam előtte, de az sem segített volna. Ki kellett kapcsolnom a tévét. A súdióban: Kuncze, Szekeres, Dávid és Szájer képviselő úr volt a vendég. Dávid Ibolya támadta a LEGJOBBAN a Fideszt, miközben irtózatos grimaszáradatot zúdított a nézőkre.
    Jó Édes Istenem!! Kibírhatatlan volt. Összehúzott száj, ami a komolyságra utalt.
    Felhúzott szemöldök, ami a sértődöttséget képviselte. Remegő és felemelt hang, ami az idegbajosságról és a dühödtségről mesélt. Mindegyik mimika, gesztikuláció otthon, tükör előtt betanult volt. Szánalmas.. SZÁNALMAS. A komoly felnőtt Dávid Ibolya!!!! Hogy ne huggyozzak egy ilyen büdös, hataloméhes, aszottseggű kurva szájába!! És ilyenkor még én vagyok az agresszív, primitív bunkó…. Miért születik az ilyen??? Mé nem sósavazza le az Isten már kiskorában, vagy mé nem megy át a büdös testén a vellamosautó????? Mé nem köpi be egy 45 kilós házilégy az ánuszán keresztül, vagy mé nem dug le egy vízvezetékszerelő egy 25 méteres csőgörényt a pofáján, vagy mé nem szakad le a feje fogmosás közben, vagy mé nem lesz spontán égés áldozata, vagy mé nem a Vezúv gyomrába jött a világra, vagy mé nem pukkadnak széjjel a belei, vagy mé nem folyik ki a szeme tévézés közben, vagy mé nem szarik porotontéglát, vagy mé nem fingik atomfelhőt, vagy mé nem bassza szájba egy tehervonat?? Mé ne???? Mé ne????? Isten!!! Mé nem????

  12. hal avatar

    Ne vedd már ennyire komolyan! Színjáték az egész. Szereplői a pártok, a nézők pedig mi, Magyarországon élő emberek. A baj csak az, hogy nagyon ocsmány a darab, és ezt nem lehet nem észrevenni (bár sokaknak sikerül). Ja és a „mű” hatását mindannyian „élvezhetjük”. Szóval nehéz nem komolyan venni. A francba, vedd nagyon komolyan – csak fogalmazd meg szebben (persze értem én, hogy ki kell engedni a gőzt – vagyis most azt vetítem a tisztelt publikum felé, hogy elhatárolódom az efféle trágár stílus használatától, miközben teljesen megértelek :D)!

  13. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Egyébként Kucze ezt bírta mondani: A téren ismét rend van. Európa szégyene, hogy odaszart, odavizelt mindenki. Majd hozzátette: A Fidesz akciója törvénysértő volt.
    Mondom Andinak: Kinek a rendje??? Az ő rendjük?? Vagy a népé?
    Igen, Magyarországon rend van. REND!!! A bűnözők rendje!!

  14. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    KUNCZE

  15. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Mit jelent a neved magyarul vazze????

  16. Papucsállatka atka avatar
    Papucsállatka atka

    Az első hozzászólásomhoz:
    Matuz Gábor és Siklósi Beatrix műsort kapott az ECHO TV-ben. Lehet, hogy szintén Éjjeli Menedék címen. Pénteken lesz a bemutatkozás. Vagyis ma. A HÍR TV-től elűzött Pörzse Sándor is önálló műsort kapott, de ő vasárnaponként fog jelentkezni. Én láttam egyet múlt héten és nagyon jó volt! Találó a műsor neve: Pörzsölő.

  17. hal avatar

    Köszi az infót.

Hozzászólás a(z) Papucsállatka atka bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .