A jó körözött titka

Mielőtt elárulom, egy kérdést teszek fel: ha az ételről van szó, és nem egy körözött személyről, akkor az első „ő” hosszú avagy rövid (így is úgy is láttam már)?

A titok pedig nem más, mint az a sejtelmes pirosság ott a kép közepén – név szerint: Csípős Rózsa, a darált nyers paprika.

A jó körözött titka

A kőrözöttre keresve mindjárt a Google top 10-ben legalább három féle verzió található (1, 2, 3), és van még rengeteg variációja, de az enyémnél egyszerűbb biztosan nincs. Mindössze négy összetevőből készítem, és mióta ráleltem a titok nyitjára, nekem már nem is hiányzik semmi más a tökéletes körözötthöz.

A hozzávalók 2 személyre:

  • 25 dkg túró
  • 15-20 dkg tejföl
  • 1 kisebb fej lilahagyma vagy 3-4 szál zöldhagyma
  • 1 csapott evőkanál Csípős Rózsa – só helyett is, mivel van benne bőven
A jó körözött titka

Ez itt öt szálnyi „aprólék” – mert imádom a hagymát.

A jó körözött titka

Összeöntjük az összetevőket…

A jó körözött titka

…összekeverjük, és összesen enyi volt a munka, jöhet az élvezet. Én éppen most vagyok túl rajta – két szelet itthon sütött finom tökmagos kenyér volt a kíséret hozzá.


,

Kaphatsz

e-mailt az új bejegyzésekről:

Adhatsz

pénzenergiát:

14 responses to “A jó körözött titka”

  1. pearl avatar
    pearl

    Egészségetekre!
    Szerintem körözött!
    A tökmagos kenyér receptet is megosztod velünk?

  2. suexID avatar

    Hmmm, ha most összenyálazok itt mindent, akkor az a te hibád lesz. Imádom ezt a kaját, de az összes itthon levő túrót elhasználtuk a túrós réteshez! :)

  3. hal avatar

    [re=3935]pearl[/re] Köszi, javítottam.
    Nagyon egyszerű a kenyér receptje is:

    végy egy „Sütőlisztkeverék tökmagos kenyérhez” feliratú sötétzöld csíkos zacskóba töltött lisztkeveréket a boltban,
    a kenyérsütőgépbe öntsél 3 dl vizet,
    szórd bele a zacskó tartalmának felét (0,5 kg),
    indítsd el a gépet,
    várj 3 órát,
    szedd ki a kenyeret,
    várd meg míg kihűl,
    Jó étvágyat! :)

  4. hal avatar

    [re=3936]suexID[/re] Akkor irány a legközelebbi éjjelnappali! :)

  5. Dexter68 avatar
    Dexter68

    Hivatalosan körített túró a böcsületes neve.
    Jól hangzik a csípős változat, a 3 kölök miatt azonban nem szoktam így csinálni.
    Én úgy szoktam, hogy a 25 deka túrót összekeverem némi vajjal (nem tudom, mennyivel, érzésre…) hagymát annyit teszek bele, hogy húzza az ívet és csókálló legyen :o)))). Én szeretek bele tenni egy teáskanálnyi mustárt és köménymagot. Egyébként meg vagy pritamin, vagy só-paprika…

  6. hal avatar

    [re=3939]Dexter68[/re] Nálam a köménymaggal rontod el. Kevés dolog van, amit nagyon nem szeretek – ez az egyik. (Egyébként nálam ilyen még a zeller, a fehérrépa és a parmezán sajt.) De hát ízlések és pofonok, ívhúzások, csókállóság, stb… :D

  7. Dexter68 avatar
    Dexter68

    [re=3941]hal[/re] No problem… majd megöregszel… fiatalon én sem bírtam ezeket. :o)))) Ebből már csak a fehérrépát nem bírom. De nem is teszem a körözöttbe :oDDDd

  8. hal avatar

    [re=3944]Dexter68[/re] Nem hiszem, hogy ez vátozni fog. De ugye a zellert nem azért szeretted meg (tudod, potencianövelő)? :D

  9. Dexter68 avatar
    Dexter68

    :o)))) ezt nem is tudtam.
    De mindent későn tudok meg…
    A szivarokra és a pipadohányokra is akkor kezdték ráírni, hogy impotenciát okoz, mikor már megvolt a 3. gyerekem… :oDDD

  10. pearl avatar
    pearl

    Nem szeretem a lisztkeverékeket… :(

    A fehérrépa is potencianövelő! Akárcsak a zeller, a fahéj, a csoki, a hal és a tenger gyümölcsei…

  11. hal avatar

    [re=3959]pearl[/re] Hatásától függetlenül az utolsó kettőt választom.

  12. sunflowers avatar
    sunflowers

    A barátnőm, aki egy hete nem evett körözöttet, nah az a potencia növelő! :))

  13. tomi avatar
    tomi

    hú de meg enném mi is csináltunk és nagyon finom lett

Hozzászólás a(z) sunflowers bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .