Egy év után ismét megpróbáltam egy jó kis sült kolbászt enni a Balatonon. Kolbász helyett újra egy mócsingos izét kaptam, akárcsak tavaly (egy másik helyen), amit ott is hagytam – pedig éhes voltam, és imádom a kolbászt. Mondom a kolbászt – nem ezt a vackot, amit a kutyámnak sem adnék!
Egyébként meglepően olcsó volt, legalábbis ahhoz képest, amire számítottam: mindössze 3000 Ft kilója. Mondom is Krisztámnak, szívesen adnék érte akár kétszer ennyit, csak legyen igazi, ízletes, magyar kolbász. Ha kétszer ennyiért adnák, akkor is ezt a szart kapnád – hangzott a bölcs válasz Kedvesemtől. És tényleg: elképzeltem, hogy az a büfés, aki most is valószínűleg egyetlen szempont alapján szerzi be az árut, nyilván csakis a legolcsóbbat venné akkor is, ha kétszer enyniért ad(hat)ná el. Miért?
Amúgy van még egy (meg még sok) költői kérdésem, ami nem közvetlenül kapcsolódik az előzőhöz – az autópálya használatát illetően. A jobb szélső sávban haladnak (kellene hogy haladjanak) a leglassúbb járművek, tőle balra a gyorsabbak, és így tovább. Mi ebben a bonyolult (miért a feltételes mód)?
frissítve (2007. 07. 30.): Eszembe jutottak Shamalt horvátországi töprengései az autópálya építéssel és a fagyi adagolással kapcsolatban. Csak azért említem, mert mindezeken én is elgondolkodtam már, és a fagyi-kérdés kapcsolódik a kolbász-problémához (meg azért is, mert szeretem Shamalt írásait).
Apropó: tudjátok, miért nem őrzi senki azt az üstöt a pokol fenekén, amiben a magyarok vannak? Mert felesleges – ha valaki ki akar mászni, úgyis visszarántja egy másik.
Na nem csapongok tovább; egyébként a szombat esti eső ellenére és a kolbászt leszámítva minden jó volt. Például (csak hogy pozitívan érjen véget e bejegyzés) a Mauróban ismét jót ettünk – ráadásul kitűnő társaságban (hogy végre Téged is megemlítselek, kedves Csabi :)).
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?