HALDESIGN v5 – felvezetés #2

« előzmény

A bő egy hónap alatt 78 szavazat érkezett – köszönök minden leadott voksot! Nagyobb arányú „győzelemre” számítottam, de így sem olyan rossz a helyzet – különösen, ha az egy évvel ezelőtti v4 kontra v3 szavazással hasonlítom össze, ahol 50-50 %-ot kapott mindkét verzió.

Az előzetesek alapján a szavazók 29,5 %-ának tetszik jobban a jelenlegi változat a v5 tervénél; 15,4 % szerint egyformán jó/rossz a mindkettő, és az 55,1 %-os többség szerint egyértelműen jobb a tervezett új külső. Azóta tovább csiszoltam a látványterveket, de ezeket már nem mutatom meg, hogy legyen valami meglepetés is. Egyébként sok apróság változott, és hogy kedvet csináljak a további építő jellegű kritikákhoz, javaslatokhoz; elárulom, hogy megfogadtam néhány, a kommentekben elsőre elutasított tanácsot is:

  • Szelidítettem a cimarcimar szerint „szemkifolyató” narancssárgán.
  • A Dexter68 által kifogásolt „nari skin”-t lecseréltem két másikra: egy világos- és egy sötétszürkére – így a jelenlegi elképzelés szerint 4 féle téma lesz: sötétbarna, bézs és a két szürke.
  • Határozottan élénkebb, melegebb tónusú lett a thamas által „döglöttnek” titulált bézs; és – megintcsak a tervek szerint – teljesen elhagyom majd a sIFR használatát.

Továbbra is kíváncsi lennék tehát a véleményetekre: mi nem tetszik a v5 tervén, és mi hiányzik a jelenlegiből (vagyis mi legyen még az ötösben)? (BBCode, avatar biztos hogy lesz, szmájli talán.)



Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

7 hozzászólás a(z) “HALDESIGN v5 – felvezetés #2” bejegyzéshez

  1. Dexter68 avatar
    Dexter68

    Finom! Alig várom, hogy megkóstolhassam :o)
    (bár még mindig ritkítanék azokon a bizonyos betűkön, de szinte mindegy, hogy most 100-ból 100 pontosnak érzem, vagy 99,5-nek)

  2. bjmatt avatar

    Szerintem smiley-kat hagyd ki! Vagy csak ha csinálsz halacskás-smiley-kat. :)

  3. hal avatar

    [re=5496]Dexter68[/re] A Din helyén már Helvetica van, kevésbé sűrűn (legalábbis a tracking értékét nézve), de mégis sűrűbb összhatással, viszont szerintem ez nem zavaró, mert Helvetica Thin-ről van szó.

    [re=5497]bjmatt[/re] Persze, csakis úgy. Nem akarom az alapértelmezett citromsárga mosolygós körökkel teleszórni az oldalt. :)

  4. Dexter68 avatar
    Dexter68

    [re=5498]hal[/re] Fenn a fejlécben a HALDESIGN felirat az Helvetica vóna? Hm.
    [re=5497]bjmatt[/re] Na, pont erre gondoltam én is :o)

  5. hal avatar

    „Azóta tovább csiszoltam a látványterveket, de ezeket már nem mutatom meg, hogy legyen valami meglepetés is.” Amit belinkeltem, az még a régi terv.

  6. zwoelf avatar

    Custom smileyt akarunk! :)

  7. hal avatar

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: