Szintén hónapok óta készülődik „megíródni” e bejegyzés – csak egy guszta kép hiányzott hozzá. Nem várok tovább a fényképészre (aki mostanában csak a Kislányáról exponál), egyszerűen csak leírom, mennyire finom egy joghurtos mézes gyümölcskompozíció. Tavasz óta reggelente többnyire ezzel kényeztetem az ízlelőbimbóimat.
frissítve (2008. 07. 05.): A nagy szél után ma reggelre gyönyörű tiszta lett a levegő, a konyhaablakon besütött a Nap, én pedig előkaptam a fényképezőgépem (az őszibarack alatt banán és szilva, a joghurton eperlekvár foltok)
A gyümölcs mindig az éppen aktuális (most például leginkább a barackok, dinnyék), meg ami mindig kapható (például banán) – és az epret ki ne hagyjam, sokat javít az összhatáson.
Ha már nem Görögországban vagyunk (ott nem ettem még rossz joghurtot), akkor az itthon kaphatóak közül nekem leginkább a Joya natúr szója-joghurt ízlik.
A mézzel bajban lennék, ha nem lenne méhész ismerősünk, mivel a nálunk kapható mézek 70-80 %-a hamisítvány. Egyébként bajban is vagyok, mert régóta hiába várjuk az utánpótlást, és már a tavaly nyáron beszerzett isteni görög mézünk is elfogyott (ezt azóta egy kis Nagyi-féle lekvárral [szilva, eper, barack] pótolom).
Az összetevők ismertetése után következzék a tőlem megszokott bonyolultságú recept: vágd darabokra a gyümölcsöket, öntsd le a joghurttal, végül csorgass rá egy kis mézet (vagy lekvárt). Jó étvágyat!
Vélemény, hozzászólás?