Hónap: 2008 szeptember


  • Design Hét 2008

    Az idei Design Hét szám szerint az ötödik. Az eddigi sikerek és a tavalyi 55 ezres látogatószám gyümölcseként minden eddiginél gazdagabb program várja az érdeklődőket. 2008-ban a Design Hét 10 napon keresztül zajlik majd. Az idei rendezvénysorozat alaptémája a Párbeszéd, s ez a hívószó a tárgy és a felhasználó interakciójára, a designer és a megbízó…

    Tovább →


  • Eladó fényképezőgépek

    Mivel két hónap alatt csak egy optika és egy kioldó zsinór talált gazdára, csökkentettem az árakat. A harmadik tételt pedig egy kollégám kínálja megvételre:

    Tovább →


  • Új SZEMETES oldalsáv

    Egyrészt a megjegyzések nem igazán pörögnek a SZEMETESben; másrészt régóta szerettem volna valami állandóan látható magyarázattal szolgálni a címválasztást illetően; harmadrészt szerettem volna állandóan elérhetővé tenni azt a két blogot, melyekből legszívesebben nap mint nap idéznék (Vastagbőr, cimarcimar), valamint azt az írást (Bereznay András: Kibulizott ország), ami olyan szépen összefoglalja, hogy „hol tartunk, hogy jutottunk…

    Tovább →


  • Kibulizott ország

    Bereznay András: Kibulizott ország (Hol tartunk, hogy jutottunk ide, kik és mi miatt – és a kiút) A kérdés A hazai politikai újságírás és elemzés termékei ma jórészt semmitmondóak. Szerzőik ugyan gyakran jól képzett, magas műveltségű emberek, és az aktuális részletek tekintetében nemegyszer jól tájékozottak. Mégis, a közeg melyből származnak, maga az, melynek szempontjai, megközelítésmódjai…

    Tovább →


  • Adobe CS4 bejelentés

    Magyar idő szerint ma 11 órakor kezdődik a nagy esemény. „Something brilliant”? – kíváncsi vagyok! (Ha lesz időm, frissítek.) frissítve: A fenti linken én egész nap nem láttam semmit, de az alábbiakon sok érdekes infó található: frissítve (2008. 09. 27.): Az újdonságokat bemutató, nagyon jó videók az AdobeTV-n (az általam használt Adobe programok új, CS4-es…

    Tovább →


  • Első két hónapom a hatodik fényképezőgépemmel

    « A hatodik fényképezőgépem: Canon EOS 450D Lassan két hónapja velem van, és nem okozott még csalódást. Két dolog viszont nagyon hiányzik a Konica Minolta DiMAGE A200 után: a kihajtható kijelző, és az egyedi beállítások mentésének lehetősége – illetve ennek előhívása a programválasztó tárcsával. És persze az optikák cserélgetése sem tartozik a kedvenc foglalatosságaim közé…

    Tovább →


  • Megújult a GroupDynamics honlapja

    Kedden élesítettem az új honlapot, melyet körülbelül egy hónapja kezdtem el készíteni. A feladat a bemutatkozó anyag arculatának továbbvitele volt; az oldalrészek elrendezését készen kaptam (amúgy valószínű magamtól is nagyjából ide lyukadtam volna ki). Egy hete volt szerencsém személyesen is megismerkedni a szimpatikus „Dinamikus Csoporttal” egy fotózással egybekötött, jól sikerült ebéden (összekötve a kellemest a…

    Tovább →


  • Köröm

    Már megint le kéne vágni, pedig „nemrég” manikűröztem. Kéthetente szoktam – ezek szerint ismét eltelt ennyi idő. Iszonyatosan repül! – Már megint péntek van?– Az hagyján, de már megint február!

    Tovább →


  • Szabad ország?

    Elvtársak, nem kellene ennyire beszarni, hogy a Parlamentet megközelíteni se engeditek! Az emberek többsége már megtanulta, hogy tüntetni lehet, de nem érdemes – sőt, veszélyes! Felesleges tovább nehezíteni a dolgukat – hiszen tudhatjátok: bármit csinálhattok, nem lesz következménye. (Azért titkon remélem, egyszer majd mégiscsak mindenki elnyeri méltó jutalmát!) Amúgy a Kossuth tér 18 szám alatt…

    Tovább →


  • Lélek és test

    Ma végre megnéztük, és nem bántuk meg. Haza is hoztuk a fényképeket, a kiállítás katalógusául szolgáló, szépen kivitelezett, vaskos könyvben (8 900 Ft-ért). Még egy hétig látogatható a tárlat a Szépművészeti Múzeumban. Arnold Newman: Igor Stravinsky Kertésztől Mapplethorpe-ig, a fotográfia legnagyobb mestereinek szemével 2008. június 6 – 2008. szeptember 21. Ez idáig Magyarországon a jelentős fotóművészeti…

    Tovább →


  • InDesign CS3: Swatches gyorsbillentyűk

    A Graphic Mac-en találtam egy számomra új (vagy csak elfelejtett?) gyorsbillentyűt, és ha már ezt megemlítem, ide írom a többit is:

    Tovább →


Create a website or blog at WordPress.com