Pontosan három évvel ezelőtt kezdtem el blogolni, és csak két és fél éve tudom, hogy mire jó az RSS. Így talán nem annyira meglepő, hogy csupán idén nyáron ismerkedtem meg a RAW formátum előnyeivel; és egészen tíz nappal ezelőttig rá se néztem a Lightroom-ra.
Mert az úgy volt kéremszépen, hogy azt hittem, felesleges bonyolítanom ezekkel az életem: még a KonicaMinoltával történő ismerkedésem elején lőttem egyet RAW-ban, meg JPG-ben, és szinte semmi különbséget nem láttam közöttük; a Photoshop-ban pedig úgyis „bármit” meg tudok csinálni – gondoltam. Ez majdnem így is van, csak nem mindegy mennyire bonyolultan vagy éppen egyszerűen.
Mióta megvettem a Canon EOS 450D-t, elkezdtem RAW formátumban fényképezni, és egy új világ nyílt meg előttem. Nem túlzás: fotósként új életet kezdtem. Na de minek a Lightroom, mikor ott a Bridge és a Photoshop? A válasz ott van a második bekezdés végén: mert nem mindegy, hogy mennyire bonyolult vagy éppen egyszerű megcsinálni valamit. Sok szépet és jót olvastam a Lightroom-ról – és most már én is tudom: itt a helye a gépemen! Mert „az Adobe-nak ez az első szoftvere, amit az első lépésektől kezdve kiadott felhasználók ezreinek. Az ő visszajelzéseik alapján alakította ki a menüszerkezetet, a felhasználói felületet, és képet kapott arról is, hogy milyen elvárásaik vannak a fotósoknak a teljes munkafolyamat során.” Már ismerkedésünk legelején azt éreztem, hogy a program alkotói mindent a legapróbb részletekig alaposan átgondoltak, hogy nekem, a fotós felhasználónak minden a lehető legkényelmesebb legyen (olyan InDesign érzésem van: szívesen kezet szorítanék az alkotókkal :)). Itt most nem megyek bele a részletekbe, de ajánlom ezt a bejegyzést Rékuc blogján. Aztán majd elolvasom ezt a könyvet, és még az is lehet, hogy nyitok egy új kategóriát a Lightroom-nak.
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?