Csorba Erika képes leveleiből
Hát visszajöttünk…
Sok minden változott karácsony óta… Pl. engedve Hal és Nemecsek Ernő nyomásásnak megfogadtam, hogy megpróbálom nagybetűvel kezdeni a mondatot. Így ni. :) Elvégre immár többé-kevésbé nyilvánosak ezek a leveleim.
A Szentestét egészen különleges módon töltöttük: lélekben már otthon, testben még a Harringay 34-ben, levegőben lógva. Minden személyes cuccunk elpakolva, mert ugye azzal hogy hazarepültünk, egyben ki is költöztünk kisszobánkból. Reggel még elsétáltam a könyvtárba, visszavinni a könyveimet és és feltűnt, hogy az utcán nyoma sincs az otthon ilyenkor szokásos izgalomnak. Olyan csendes-kisvárosi-szombat-délelőtti-márciusi hangulatot kaptam el. Este együtt főztünk a megmaradt két lakótársunkkal (a többiek itt-ott mindenfelé máshol töltötték az estét) és korán lefeküdtünk, mert másnap 5-kor keltünk. Úgy búcsúztunk el a háztól, hogy legközelebb már csak az itthagyott csomagjainkért látogatunk ide.
Aztán meg ugye hazarepültünk, és egyszer csak ott találtuk magunkat a régi életünk kellős közepében. Nagyon kellett ez már. Kiment az agyamból minden, ami London.
Jött az új év, megint csomagoltunk. Semmi kedvem nem volt visszajönni… Ráadásul úgy jött ki a lépés, hogy hajnalban repültünk vissza és már mentem is dolgozni. Ez azért durva, mert hajnalban még ott vagy magyarhonban, a minusz 7 fokban, aztán beszíjazod magad egy ülésbe, majd ott vagy Angliában, a szürke plusz 4 fokban, ráadásul azt veszed észre, hogy a megszokott útvonaladon rutinból haladsz a munkahelyed felé, mintha mi sem történt volna. Mázli, hogy a magyar kolléganőm is aznap reggel, egy még korábbi géppel érkezett és ugyanúgy bejött dolgozni (legalább meg tudtuk beszélni, mennyire skizofrén helyzet ez).
Amikor még otthon voltam, egy dolog merült fel csupán Londonnal kapcsolatban (a sztorizáson kívül persze), hogy nem megyünk-e vissza a Harringay Road-ra. Ders vetette fel, ebéd közben és rögtön rávágtam, hogy nem. Hiszen megbeszéltük, hogy ennyi pénzért találunk jobbat is, jobb helyen, vagy pedig ugyanilyet olcsóbbért… és különben is… De az emberi gondolkodás nagyon furcsa. Hajnalban félig álomban, félig ébren egy átfröccsözött blőff-est után megvilágosodtam és megláttam a fényt az alagút végén, hogy mégis vissza kell költöznünk. Reggel Ders írt is a mádámnak, és még a délelőtt folyamán megkaptuk a választ hogy oké mehetünk. Ettől rejtélyes módon rögtön szimpatikusabbá vált a visszatérés gondolata (két hete még sírva fakadtam volna, ha ugyanoda kell visszamennünk, annyira megcsömörlöttem a pecótól a vége felé).
És ami a legszebb a dologban, ugyanaz a szoba most sokkal otthonosabb, mint tavaly. Pedig csak néhány dolgon változtattunk, amikor újra becuccoltunk. A lakótársaink pedig ‘welcome erika & api’ feliratot húztak keresztben a szobánkon. :) Mi meg azt hittük, nem is sejtik hogy megyünk…
Itt nagy változás szerintem nincs. Felment a bérlet ára, cserébe új dolgokat mond a buszon a géphang. :) Úgy tűnik, az angolok fosnak ettől az évtől. Sokat cikkeznek arról, hány cég ment csődbe és hány ember került az utcára. Két új lakótársunk van, így ismét teltház van. Az utcánk ugyanolyan kelet-európaias bevándorlós, meg török-kurdos, görög-mittudoménmilyenes. Török arany és fodrász, magyar pékség. Nemrég nyitott egy román bót, egész pontosan Románia és Kelet-Európa ételei. De van autentikus orosz-ukrán is, odajárok hajdináért, ami gyerekkoromból megmaradt nagy kedvenc kajám.
Amint lesz egy kis időm, elmegyek felfedezőútra kicsit messzebb is, már régen voltam, pedig még sok minden visszavan. A gépem már kikaparta a táska belsejét, annyira ki akar jönni. :)
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?