Photoshop Lightroom 2 – első benyomások

Közel két hónapja frissítettem az Adobe Photoshop Lightroom 2 fotósoknak kézikönyvről (is) szóló bejegyzésemet – azóta várat magára ez a bejegyzés, most végre összeszedem gondolataimat.

Ami tetszik

Többször is írtam már: néhány apróságtól eltekintve minden jól ki van találva, kényeztet a program, öröm vele dolgozni. Például vágásnál (Crop Overlay) lenyűgöz az előzékenysége, amikor a képet forgatva megjelenik egy sűrűbben vonalazott háló, hogy könnyebb legyen beállítanom az elforgatás kívánt mértékét. És még hosszan sorolhatnám a hasonló finomságokat, amiért elnézem mindazt, ami az alábbiakban következik.

Ami nem tetszik

  • Lassú. Néha pedig iszonyatosan lassú (akárcsak másik kedvencem, az InDesign). (Legalábbis ezzel a konfigurációval.)
  • Develop módban csak a második monitoron lehet összehasonlítani több képet.
  • Historyról nem lehet a lépéseket egyenként törölni (csak a Clear All lehetőség adott).
  • Lehetne több átfedés a Photoshop és a Photoshop Lightroon gyorsbillentyű parancsai között (pl. Ctrl+Alt+0 > 100%).

Ami hiányzik

  • Párna-hordó korrekció.
  • A Photoshopban általam olyannyira megkedvelt Spot Healing Brush (a rendelkezésre álló Spot Removal használata jóval körülményesebb).
  • Perspektíva korrekció lehetősége (Free Transform).
  • Blur.

Terveztem egy Lightroom sorozatot is, de idő hiányában ebből mostanában biztos semmi nem lesz. Ajánlok viszont egy remek oldalt, rengeteg hasznos Lightroom tippel: Adobe Photoshop Lightroom Killer Tips.

Neked mi tetszik, mi nem tetszik, és mi hiányzik a programból?


, ,

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

9 hozzászólás a(z) “Photoshop Lightroom 2 – első benyomások” bejegyzéshez

  1. Domshow avatar

    “Tudtommal nem lehet beállítani, hogy a metaadatok a keletkezésükkel együtt automatikusan el is mentődjenek a képhez.”
    Catalog settings, második fül, Write changes to XML -> pipa
    Szerintem ez hiányzik Neked.

    Blur-t pedig a clarity-vel próbálhatsz helyettesíteni

  2. hal avatar

    Na ezt gyorsan töröltem is a bejegyzésből – még mielőtt terjeszteném a hülyeséget. Köszi! Az a vicc, hogy be volt pipálva, és működött is a dolog, csak én ezt valahogy elfelejtettem (még korábban írtam le magamnak ezt a „hiányosságot”, aztán beállítottam és jött a felejtés :)). Pontosítanék: Edit > Catalog Settings > Metadata (harmadik fül) > Automatically write changes into XMP.

    Clarity-t ismerem, de az sajnos nem pótolja a blur-t.

  3. Dexter68 avatar
    Dexter68

    Gonoszkodok: még mindig ajánlom, hogy próbáld ki a Picasát. >:-D

  4. Awarydar avatar
    Awarydar

    A te hiánylistáddal teljesen egyetértek, de nekem még hiányzik nagyon egy torzító funkció amivel ki tudnám korrigálni a perspektivikus torzulásokat. Legjobb megoldás persze megfelelő objektív vagy műszaki fényképezőgép lenne, de ezek sajnos egy magyar fotósnak luxuscikkek. De ha én vagyok vak, hogy nem vettem észre, hogy van ilyen funkció benne akkor kérlek világosítsatok felfele.

    Amúgy mostanába azon gondolkodtam, hogy ez Lightroom mekkora áldás az idősebb fotós generáció azon tagjainak, akik nem félnek az újtól, de nem erősségük a számítógép kezelés. A LR pont azt adja nekik amire szükségük lehet és nem kell belekeveredniük a jóval komplexebb Photoshopba.

  5. hal avatar

    [re=15523]Dexter68[/re]: A Picasa-ban van valami, amit a Lightroom-ból hiányolok? :)

    [re=15524]Awarydar[/re]: Talán pont abban a percben gondoltam erre, mikor a hozzászólásodat írtad (ma délutáni fotótúránkon). :) Ki is egészítettem ezzel a bejegyzést.

  6. Dexter68 avatar
    Dexter68

    Persze: elsősorban a sebesség :o)
    Képtelen voltam a Lightroommal megbarátkozni pont a rettenetes lomhasága miatt. A családi fotóalbumomban ~18 000 kép van ~500 könyvtárban. Ezt a Picasa olyan laza eleganciával és sebességgel kezeli, hogy csak na. Ami még szimpatikus benne, hogy a változtatások nagy részét egy .ini fájlba menti, a képekhez fizikailag csak akkor nyúl, ha az elkerülhetetlen (pl. vörösszem). Ilyen esetekben mentés készül az eredetiről.
    És ha az árát is megnézzük… ;o)))
    A photoshopot meg úgyis használja az ember.

    (Az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy nem fotózom még félprofi szinten sem, raw-ot ritkán használok (Picasa látja). A családi képek kordában tartására a Picasát használom, melóhoz meg a Bridge/Photoshop párost)

  7. hal avatar

    Ahogy írtam is, a lassúságát elnézem neki a többi sok szépért-jóért. Amióta a Lightroom-ot használom, talán csak egyszer-kétszer nyúltam a Photoshophoz a fotóim adjusztálásakor. Szóval szerintem jól megleszünk így továbbra is: Te a Picasa-val, én meg a Lightroom-mal. :)

    Azért továbbra is szívesen olvasnék véleményeket Lightroom kontra Picasa témában, olyanoktól, akik mindkét programmal behatóbban megismerkedtek már.

  8. Dexter68 avatar
    Dexter68

    [url=http://ludovicrousset.blogspot.com/2008/12/picasa-vs-lightroom.html]Itt van egy hevenyészett.[/url]

  9. hal avatar

    Számomra ez a kulcsmondat: „I want to make clear that this is not a post about colour correction but more about organising photos.” Szóval ha sok a fotód, és nem az adjusztálásuk a lényeg, hanem a rendszerezésük (ahogyan Nálad), akkor lehet hogy jobb a Picasa, viszont ha fontosabb a képek kényelmes, felhasználóbarát módosítási lehetősége (mint nálam), akkor inkább a Lightroom a nyerő. Legalábbis így gondolom az eddig olvasottak alapján, anélkül, hogy kipróbáltam volna a Picasa-t. Ha lesz rá időm, egyszer majd talán ki is próbálom. :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: