Hétköznapi örömök

Új személyi igazolvány

Tegnap megkaptam az új, kártya formátumú személyimet. Nagy megkönnyebbülés volt a régi viseletes füzetet berakni az emlékes dobozba – így most minden magamnál tartott „irat” belefér a nyolc férőhelyes kártyatartómba, amit a Feleségemtől kaptam névnapomra. (Pénztárcám továbbra sincs, és nem is hiányzik – megszoktam, hogy a pénzt a zsebemben hordom.)

25 megás internet

Szintén tegnap történt, hogy akadozott az internet, ezért felhívtam az UPC ügyfélszolgálatát. Az azóta megoldódó probléma okára nem sikerült rájönnünk, de a hölgy felhívta a figyelmem, hogy ha most váltok az eddigi 15 megabites csomagról 25-re, akkor kevesebbet kell fizetnem, mert kapok 10 % kedvezményt az internetre és a tévére is. Így az eddigi 7500 helyett 8100 lesz a net (9000 mínusz 10 %), a tévé pedig 9000 helyett 8100. Vagyis összesen 16500 helyett 16200 Ft. Gyorsabb, olcsóbban – megrendeltem.

(Egyúttal szerettem volna lemondani az HBO-t, mivel Luca születése óta [vagyis közel egy éve] egyáltalán nem nézzük, de mint kiderült, akkor is pontosan ennyit kellene fizetnem, mivel buknám a 10 kedvezményt [ebben az esetben 9000 lenne a net, és 7200 a tévé, ami együtt éppen 16200].)

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

6 hozzászólás a(z) “Hétköznapi örömök” bejegyzéshez

  1. bjmatt avatar

    Digi-csatlakozás nincs a környéketeken? Ár/értékben ők a legjobbak szerintem.

  2. hal avatar

    Úgy látom, nincs. Tényleg jók az áraik. Majd őket is megveszi a UPC.

  3. bjmatt avatar

    Miért, kiket vettek (még) meg? Remélem nem, ez most annyira jó így. :I

  4. hal avatar

    Konkrétan már nem tudom, de hallottam pár felvásárlásról.

  5. norbi avatar
    norbi

    Ez nagyon jó üzleti megoldás.
    1. Adott egy új szolgáltatás, ami jobban megérné a cégnek.
    2. Akadoztatjuk a szolgáltatást.
    3. Ügyfél panaszkodva betelefonál.
    4. Rádumáljuk az új szolgáltatást.
    5. Vállakat veregetünk (és reménykedünk, hogy a Zügyfél a blogján is reklámoz majd minket :D )

  6. hal avatar

    Nem akarok én reklámot nekik, mert a csökkenő áraik ellenére még mindig szemtelenül drágák. Csak megosztottam Veletek az örömömet. :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: