Barátom reggeli agymenése…

…melyet úgy érzem, érdemes megosztanom:

KereszténySÉG, buddhIZMUS, ateIZMUS, iszlamIZMUS, stb… Azt hiszem Woody Alen mondotta vala, hogy nem akarok olyan klubnak tagja lenni, amelyik elfogad tagnak. Ezerféle kereszténység, buddhizmus, nihilizmus, ateizmus létezik. A ma „használatos” kereszténységből sajnos már régen kifordultam, mégpedig azért, mert nem találkoztam még olyan pappal, akinek a kijelentéseinek minden egyes mondatát ne tudtam volna miszlikbe szedni. Na nem ám azért, mert olyan okos vagyok. Inkább csak ő beszélt ostobaságokat. A buddhizmust és a keleti vallásokat sokkal-sokkal fejlettebbnek és bölcsebbnek tartom. Csakis egy dolog miatt. Az embert nem emeli pökhendi módon az állatok és a természet fölé.

Kevesen tudják, hogy a biblia (lsd. kumrani tekercsek) eredeti szövegében ez szerepel: ŐRKÖDJETEK a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog. Vagyis itt máris találkozhatunk az élet értelmével. Ma ez így hangzik: URALKODJATOK a tenger halai, az ég madarai felett. Persze a bibliát még kb. 1256 helyen hamisították meg. :) A buddhizmust és minden izmust lehet támadni és kell is kritizálni, ha már egyszer van egy csúcsszámítógép a koponyánkban. Mert végre jó lenne TUDNI és nem HINNI. Te miben hiszel? – hallani a gyakran feltett kérdést. Jó lenne tudásért járni templomba. De, ha meg lenne a tudás ki menne templomba?

Szóval jó nagy szarban vagyunk, egyesek azt rebesgetik, hogy meghalt isten és mi öltük meg, mások vidám vasárnapra járnak, megint mások meditálnak, vagy éppen repülni járnak. Azt is hallottam már, hogy a vallás a tömegek ópiuma. És akkor még nem is beszéltem a lét elviselhetetlen abszurditásáról. Amíg eme kis monológot leírtam kb. 450 gyereket erőszakoltak meg, 3 embernek vágták át a nyakát, 450-en haltak meg autóbalesetben, 2564-en rákban és eközben mondjuk 15458 földi halandónak volt orgazmusa, vagy esküvője. Ki tudná eme hatalmas ellentmondást feloldani? Kinek van joga ahhoz, hogy azt állítsa nálam van a gyógyszer? Kinek olyan vastag a bőr a pofáján, hogy elixírt kínáljon? Nyájasan, tudás nélküli hitet ígérni egy jobb világ érdekében a legnagyobb gazság.

„Mindenki első akar lenni ebben a jövőben-és mégis az egyetlen és ami biztos és mindenki számára közös ebben a jövőben, AZ CSAK A HALÁL, a halál csendje. Milyen furcsa, hogy ennek az egyetlen bizonyosságnak és közös sorsnak jóformán semmi hatalma sincs az embereken, és ők a lehető legtávolabb vannak attól, hogy a halál testvérének érezzék magukat. BOLDOGGÁ TESZ, ha látom, hogy az emberek EGYÁLTALÁN NEM akarnak gondolkozni! Szeretnék valamivel hozzájárulni ahhoz, hogy még SZÁZSZOR gondolkodásra-méltóbbá tegyem számukra az ÉLET GONDOLATOT.” – Nietzsche

Na, akkor ezt meg tudja cáfolni valaki? :) (Hozzászólásom magánvélemény, most kivételesen nem célom mások megbántása és az ironizálás. :) Minden embert tisztelek TUDÁSÁBAN, HITÉBEN, amíg ők is elfogadják a saját „intézményemet”.

Na és van még egy nagy abszurditás: Láttatok már rákos daganatot mikroszkópon keresztül? És műholdfelvételt egy városról? A hasonlóság elképesztő. Láttatok már olyan őzet, amelyiken több ezernyi kullancs lógott? Bolhás kutyát? Hallottatok a patkányokról, akik oly fejlettek, alkalmazkodóak és annyira szocializálódtak, hogy tömegesen követnek el öngyilkosságot, ha túlszaporodnak? A Földnek hány kullancs szívja a vérét? És minden egyes „kullancs” hatalmas egóval, önbizalommal, szuverenitással és JOGOKKAL rendelkezik. Ezt nem tartjátok komikusnak?

Valahol az összes vallás egy. Legalábbis egy tőröl fakad. Aztán idővel dogmatizálódtak, elkurvultak. Mindegyiknek alapvető lényege, hogy fogódzkodót biztosítson az emberek számára az ismeretlenben. A békának sem az a neve, hogy béka. Mi adtuk neki azt a nevet, hogy jobban eligazodjunk ebben a világban. A fogalmak is ilyenek: szeretet, gyűlölet, stb. Alighogy nevet adunk valaminek és meghatározzuk, már rögtön el is mentünk a lényege mellett. Az emberiség nagyon, nagyon egyedül lenne fogalmak, vallás, és szavak nélkül. Mindegy, hogy hazugság, vagy nem, a lényeg a HIT. Olyan az élet, mint a metró. Belemegy a nagy sötét lyukba, és a kocsiszekrény tele van fogódzkodókkal.


,

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: