
1992. június 23-án tizennyolcadik születésnapomra szüleimtől egy fényképezőgépet kaptam ajándékba; 2013. április 14-én pedig lányomnak köszönhetően elkezdtem futni. A fotózás és a futás is életem meghatározó részeivé váltak (tudd meg, hogyan kezdődött: → a futográfus). Miután otthonom környékén az összes utcát befutottam, 2014. júniusától terepen folytattam – lehetőleg mindig máshol (legyél az útitársam, nézd meg, hol jártam eddig: → futókalandok és → séták).
2015 nyarán futás közben jött a 200×200 km projekt gondolata. Egy világ körüli úté, melyet többnyire Magyarországon teszek meg, egymagamban – önmagamban. Hiszen a világ bennem van – „ahogy kint, úgy bent, s ahogy fent, úgy lent”. Úgy érzem, a futásaim és a sétáim szellemi fejlődésem fontos részei, melyek sok fontos felismerést tartogatnak. Elhatároztam, hogy rendszeres futásaim kezdetétől számítva, 200 hónapon át, havonta átlagosan legalább 200 kilométert (vagyis összesen nagyjából egy földkerületnyit) teszek meg futva, biciklizve és sétálva – hetente mindig máshol: minden hétvégén egyszer, napkeltekor elindulva egy újabb kalandra (hol, miben, mivel, mikor: → archívum). Így egyre messzebb kell mennem otthonomtól, miközben talán egyre közelebb kerülök lényegemhez.
2021. május 29-én (a 200×200 km projekt felénél) abbahagytam a futást, de a lényeg változatlan, csak sétálva kicsit lassabban haladok – amit egyáltalán nem bánok.
A projekt számszerűsíthető része 2025 novemberéig:
kilométert tettem meg
hónap alatt
Az alábbi hőtérképeken jelölt helyeken jártam 2024 végéig Magyarországon…

…és a nagyvilágban (Finnország, Franciaország, Görögország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Románia, Svájc, Szlovákia, Szlovénia):

2029. december 13-án ér véget a projekt.
A 200×200 km projekt támogatása
- Támogathatod a projektet, ha hírt adsz a létezéséről – írsz róla a honlapodon, megemlíted közösségi oldalakon, fórumokon, szólsz a barátaidnak vagy bárkinek, akit érdekelhet. És persze támogathatsz szavakkal, e-mailben, hozzászólásban; vagy pusztán az érdeklődéseddel, azzal hogy a honlapom látogatója vagy.
- Ha pénzenergiával járulnál hozzá a projekt sikeréhez, azt az 18400010 10000503 11025684 bankszámla számra történő átutalással, vagy PayPalon keresztül tudod elküldeni.
Köszönöm!