Szokásos éves üzemorvosi vizsgálataim okán hétfőn laborban voltam vér- és vizeletvételen. Egy éve még nyoma sem volt a vonalkódos rendszernek – nem úgy mint most! A betegfelvételen vonalkódos matricákat ragasztgattak a papírokra, sőt az otthonról vitt pisisflakonomra is! Ez ám a fejlődés, gondolhatnánk elsőre – csakhogy a teljes procedúra nagyjából másfélszer annyi időt vett igénybe, mint korábban (egy órát álltam sorban). Amúgy még én is kaptam egy vonalkódot, amire rányomtatták, hogy betegcímke.
Ma hívtam a háziorvost, megtudtam az eredményt, kicsit magas a koleszterinszintem (biztos nem kéne annyi vegakaját enni). Tavaly is az volt, mondom neki hasonlítsuk össze a két eredményt. Azt sajnos nem lehet, október elsejétől valami új rendszerre tértek át, a korábbi adatok ezzel elérhetetlenné váltak számára…
Ma reggel a tüdőszűrésen is átestünk Feleségemmel. Ha más meséli, ami történt, nem hiszem el. A betegfelvételen ülő néni 10 azaz tíz perc alatt vezette fel az A6-os (képeslapméretű) papírosra a következő 3 azaz három adatot: név, születési dátum, TAJ szám. Mindezt negyedszerre sikerült hibátlanul kiviteleznie, ami azt jelenti, hogy előtte 3 azaz három papírt elrontott. 2-3 másodpercig tartott egyetlen szám vagy betű lerajzolása, miközben a fejét karakterenként jobbra-balra forgatta a másolandó és a másolt adat szemrevételezése céljából. Újabb 2-3 másodperc gondolkodást igényelt, hogy a születési dátum végére tegyen-e pontot. Tényleg hihetetlen élmény volt, ilyenben még nem volt részem.
Maga az érdemi rész már gyorsan megvolt, de nem kerülnek ám át az adatok egy központi, a háziorvos által is elérhető helyre. Nem, nekünk kell majd érte menni, és elvinni a háziorvoshoz (remélem, nem az imént említett néni fogja előkeresni a leleteinket).
Bármennyire is „próbálnak rábeszélni”, hogy beteg vagyok, meggyőződésem, hogy ez a rendszer beteg, nem én. És utóbbi remélem, így is marad, mert ettől a rothadó, éppenhogy működő egészségügyi rendszertől függővé válni életveszélyes lehet – betegségtől függetlenül.
Még hátravan a szemészet…
Édesapámnak nyáron volt egy más betegséből eredeztethető szívinfarktusa, aminek a következményeként 1 hónapot volt kénytelen (a normál 3-4 nap helyett) a kórházban tölteni. A kivizsgálások a csigákat megszégyenítő lassúsággal történtek, például kórházon belül is csak 3 nappal az esedékesség utánra sikerült egy mellkasröntgent elintézni, arról nem is beszélve, hogy az ott felírt 3 létfontosságú gyógyszer közül csak kettőt sikerült édesapámnak szerezni, a harmadikat egészen addig nem tudta szedni, amíg nagy nehezen haza nem engedték.
Könnyekben törtem ki, mikor 1 hónap után végre ismét itthon tudhattam őt, és akkor még jött a gyógyszerek felírása szakorvosi javaslatra, és egyéb procedúrák, mint például a leletek kikérése, azzal elmenni a háziorvoshoz, ott végigállni a kilométeres sort, és sorolhatnám.
A magyar egészségügy, elnézést a kifejezésért egy kurva nagy szarban levő valami. Itt kellene vizsgálódásokat kezdeményezni és nem a távozó rendszert szopatni véresre politikai hatalommal. De megint nem az emberek érdekeit nézik, hanem csak a saját szaros érdekeiket képviselik a tisztelt képviselő urak.
Sajnos cseppet sem lepődtem meg a történeten…
Azért a távozó rendszert alaposan felelősségre kellene vonni (és ezt nem szopatásnak nevezném) – mert a felelősségrevonás hiányának is nagy szerepe van abban, hogy itt tartunk.
Apukádnak pedig jobbulást!