Hogy miért váltottam? A régi szolgáltatót nem akarom rossz színben feltüntetni (ezért inkább nem is nevezem meg őket), mert végülis majdhogynem kiemelt ügyfélként kezeltek, mégis apránként megtelt a pohár. A legkellemetlenebb az volt, hogy sokszor legalább egy percig „homokórázott” a honlapom; és erre nem tudtunk megoldást találni (végül kaptam e-mailben egy számomra teljesen értelmezhetetlen, szakszavakkal tűzdelt „nesze semmi, fogd meg jól” mondatot). Az utolsó csepp pedig egy sokadszori sikertelen FTP kapcsolódási kísérletem volt – és éppen ekkor jött az éves megújításról szóló levél. Gondoltam, itt az ideje váltani.
Nem várt nehézségekbe ütköztem: karakterkódolási gondok adódtak. Új (most már szintén régi) szolgáltatóm nem volt túl segítőkész a probléma megoldásában. Elismerem, végülis ez nem kötelességük (ezért nem is nevezem meg őket sem); de nekem eldurrant az agyam, és tovább álltam.
Legújabb (jelenlegi) szolgáltatómmal hosszú távú tapasztalataim ugyebár még nincsenek, viszont biztató, hogy készségesen próbáltak segíteni a karakterkódolási mizéria gyógyításában – több munkaórát is szántak erre, ami ugyan nem vezetett eredményre, de végre éreztem a törődést, ezért meg is nevezzem őket: jelenleg a Maxer a tárhely és domain szolgáltatóm.
A karakterkódolási problémát (Maxer-es javaslatra) végül én oldottam meg: pár órányi aprólékos „find and change” a tizenöt megásra karcsúsított adatbázisban végül meghozta a várt eredményt. Az utóbbi hónapokban megtanultam, hogy mindenben van valami jó: most annak örülök, hogy végre kicsit közelebbről is megismerkedtem az adatbázis táblákkal, és már nem ijedek meg, ha módosítani, törölni, exportálni, importálni kell őket; valamint megszabadítottam az adatbázist 75 %-nyi feleslegtől, és elbúcsúztam pár bosszantóan körülményes plugintől, melynek hatására sokkal tisztább, szárazabb érzés a blogolás. :)
Szóval végre (talán) minden a helyén – ha hibát tapasztalsz, kérlek szólj! Kíváncsi lennék a tapasztalatodra is: gyorsabban (netán lassabban) töltődik be az oldal?
Hozzászólás a(z) Dexter68 bejegyzéshez Kilépés a válaszból