Józsi bácsi blogját már többször ajánlottam, és minél többet olvasom, annál inkább érzem azt, hogy jó lenne, ha minél többen olvasnák – ezért rendszeresen idézem a bejegyzéseit, melyek közül ez at ötödik (a Józsi bácsi által 2011. november 25-én publikált eredetit itt olvashatod).

Nem minden a pénz!

Hallottátok már ezt a mondatot valaha? Talán túl sokszor is. Ha körülnézel, mit látsz? Mindenhez, amit – főleg a nyugati világból – akarsz, pénz kell. Mindig mondom a haveroknak a kocsmában, hogy pont ezért akarom én megérteni, hogy a pénz, mint eszköz hogyan működik manapság. Ha dolgozom a pénzért, akkor értsem már, hogy hogy működik, no! :-) De ők csak azt mondogatják, hogy hülye vagyok. Mit kell azon olyannyira megérteni? – kérdezik állandóan. Olyan sokat hallom, hogy dolgozik a pénz, de mégis azt látom, hogy az emberek szenvednek és nagyon sokan panaszkodnak, hogy nincs belőle elég a normális élethez. Valami nem kerek. Vagy nem dolgozik jól, vagy egyszerűen csak nem nekem dolgozik. :-)

Ezen változtatni kell!

Aztán eszembe jut, hogy bár a valódi szabadsághoz tényleg pénz kell, vannak olyan dolgok, amik ingyen vannak. Kedvesen szólni a másik emberhez nem kerül semmibe. Elmesélek egy sztorit:

Nemrég biciklivel megyek a kocsmába és nem az úton mentem, hanem a járdán. Az egyik kanyarban jön szembe egy idős hölgy és majdnem elütöttem. Mire ő elkezdett velem kiabálni, hogy miért megyek a járdán és mit képzelek. Mivel kocsmázni mentem – és ilyenkor muszáj a hátizsákba bepakolni egy pici egót, különben kimaradok a jóból :-) – eléggé határozott állapotban voltam így majdnem viszonoztam a hangvételét. Bevallom nektek, még jól is esett volna. Aztán egy pillanat alatt átgondoltam, és rájöttem, hogy automatikus reakció volt tőle az, hogy leordított. Ha megkérdeztem volna tőle 2 perccel korábban, hogy le akar-e ordítani egy járdán bicikliző embert, bizonyára azt mondta volna, hogy nem. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy más taktikához folyamodok. “Megtréfálom az öreglányt! Kedves leszek vele.” – gondoltam. :-) Elnézést kértem tőle, hogy nem akartam megijeszteni és kedvesen rámosolyogtam, hogy teljesen igaza volt. Mire ő annyira meglepődött, hogy a végén ő kért elnézést, hogy leordított. A végén jól összecimboráltunk tehát, még kocsmázni is majdnem elhívtam, de végül elvetettem ezt az ötletet, mert a haverok még félreértenek. :-)

A szeretet mindig győz. Ennél közvetlenebb és egyszerűbb bizonyíték nekem nem kell.

Ma meg reggel felmegyek a fészbukra és az alábbi videót teszi ki az egyik ivócimborám. Talán nekem szánta, hogy soha nem felejtsem el a történteket.

Tisztára olyan, mintha össze lennénk kapcsolódva, nem? Ez nagyon komoly. Néha olyan utópisztikus képek jönnek a fejembe, hogy ilyen szemlélettel a sok késdobáló kocsmából virágdobáló helyet lehetne varázsolni. :-) Most képzeld csak el: bemész az ajtón és az emberek nem egymás egójának feszülve tanítják a cimboráikat és erőlködnek, hogy az ő általuk igaznak hitt valóságról meggyőzzék a másikat, hanem a különbséget felismerve átölelnék egymást és azt mondanák: “Drága komám, de jó, hogy másként gondolkozol, segítesz nekem ledönteni egy saját magamban meglévő belső kivetülést, mely nem tudja elfogadni azt a valóságot, melyben te szuper jól érzed magad.” :-)

Na jó, nem álmodozom itt tovább, hanem megyek és legurítok egy felest. Az mindig bejön. :-) Egészségetekre és jó hétvégét mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.