Bunyevácz Zsuzsa: Az Új Világrend tízparancsolata

bunyevacz_zsuzsa_az_uj_vilagrend_tizparancsolataEgy trilógia második kötetéről van szó (ha valakinek megvan az első, szívesen megvenném). Az 544-ből 60 oldal jegyzet és hivatkozás, ennek ellenére biztos sokan csak legyintenek, hogy baromság az egész, összeesküvés elmélet – ahogy mondani szokták. És nyilván akár a hatvan oldal sokszorosát is meg lehetne tölteni baromságokra való hivatkozással – Bunyevácz Zsuzsa azonban nem ezt teszi. Szívem szerint még hosszabban idézném, de kedvcsinálónak talán elég lesz az utolsó előtti fejezet – ebből is kiderül, hogy a szerző tisztán látja és józanul értékeli a helyzetet:

Van-e megoldás?

Először is látni kell, hogy pontosan mi a baj forrása. A gond egyrészt maga a rendszer. A globális birodalom léte nagyrészt azon a tényen alapszik, hogy a dollár világvalutaként működik, és ezt a dollárt az Egyesült Államok pénznyomdájában nyomják. A nemzetközi bankárok ezt kikölcsönzik, így tudják függőségben tartani az egyes országokat.

Ha látjuk a baj forrását, akkor a megoldás is adja magát. Korten szerint ahhoz, hogy megszüntessük a kialakult súlyos rendellenességeket, le kell ráznunk magunkról a kollektív kulturális bódulatot, vissza kell szereznünk a rosszul működő intézményeknek átengedett hatalmat, saját kezünkbe kell vennünk életünk irányítását, valamint újra kell szőnünk a család és a közösség gondoskodásának szőttesét. E célok megvalósíthatók, de elérésük érdekében meg kell változtatnunk társadalmaink uralkodó hiedelemrendszerét, értékrendjeit és intézményeit.

Nem kell elhinnünk, amit el akarnak hitetni, hogy ez a rendszer a fejlődés normális velejárója, hogy megváltoztathatatlan. Minden emberek által hozott törvény megváltoztatható. Csak az isteni törvények nem. Nem szólhatunk bele, hogy felkeljen-e a Nap, a fizika, a kémia törvényeit sem tudjuk befolyásolni, a matematikai összefüggések is nélkülünk léteznek. Azok, akik kiagyalták ezt a csapdát, nem rendelkeznek elidegeníthetetlen jogokkal, noha úgy próbálják beállítani. Napjainkban már nem egy esettel találkozunk, amelyik azt mutatja, hogy igenis lehet függetlenedni a pénzhatalomtól. Például 2007 decemberében hét dél-amerikai ország közösen megindította a Bank of the South-ot (Dél Bankja), a Világbank, az IMF és más nemzetközi pénzügyi intézmények ellenében. Több szakember van azon a véleményen, hogy ez gyengítheti a nemzetközi pénzügyi intézményeket. A legjobb példa Argentína, amely korábban az IMF mintagyereke volt. Mindaddig követték a Valutaalap tanácsait, mígnem összeomlott a gazdasági rendszerük. Akkor azt mondták, vége, nem vettek fel több kölcsönt, az IMF-et gyakorlatilag kidobták. És sikerült. Brazília is megszabadult tőlük.

Hasonló törekvéssel találkozunk Ázsiában is, az Asian Development Bank (Ázsiai Fejlesztési Bank) 1966-ban kezdte meg működését, de úgy tűnik, hogy Kuvait, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátus is e felé mozdul.

A Valutaalapnak persze nem jó, ha átstrukturálják az adósságot, vagy ha visszautasítják a fizetést. Na és? – mondhatjuk erre. Noam Chomsky annak a véleményének adott hangot, hogy az egyes országok jogosan utasítják el az adósság visszafizetését, mert – olvasatában – már eleve illegális volt.

Több szerző is határozott programot dolgozott ki a megoldásra. Ezeket talán legjobban Korten szavaival lehetne összefoglalni: Lokális gazdaságot, globális tudatot! Toynbee-t idézve írja, hogy a hanyatló civilizációkat mindenhol a szabványosító és uniformizáló irányultság jellemzi, ahogy tapasztaljuk ezt a globalizált világban is. Ezzel szemben az olyan gazdasági rendszerek, amelyek helyben gyökerező, önfenntartó gazdaságokból állnak, mindenhol képesek megteremteni azokat a politikai, gazdasági és kulturális élettereket, amelyek összhangban állnak történelmükkel és ökoszisztémájukkal.

Nem egy magyar szakember is kidolgozott konkrét programot arra, hogyan nyerhetnénk vissza pénzügyi függetlenségünket. Tehát nem csupán álomról van szó, hanem megvan a reális lehetőség rá, akkor is, ha a hatalom egyelőre nem akar tudomást venni róla.

Természetesen a szakemberek hiába dolgozzák ki a megoldást, ha a politikusok nem hallgatják meg őket. De arra is van példa, hogy a népharag söpört ki nemzetközi cégeket egy országból. A bolíviai ivóvízforrásokat nemzetközi cégek privatizálták, a történések mögött a Világbank állt. A lakosság zömét kitevő szegény emberek szinte nem jutottak vízhez. Végül arra kényszerítették a nemzetközi víztársaságokat, hogy vonuljanak ki az országból. De a Világbanknak is távoznia kellett a projektből.

Az Új Világrendet az összeesküvésnél sokkal veszélyesebb erő tartja működésben. Egy elmélet, amelyet szentírásként fogadunk el, amely szerint a gazdasági növekedés az emberiség hasznára van. Ez azonban csak a globális erőknek hoz hasznot. Egyre több szaktekintély állítja azt, hogy ez rossz irány. Például Herman E. Daly professzor, a Világbank volt közgazdásza sem ért egyet azok szemléletével, akik minden esetben azt feltételezik, hogy a növekedés kifizetődő, és inkább gazdagabbá, mint szegényebbé tesz minket. A növekedés ugyanis ma már ráfizetéses. A gazdaságtalan növekedés nem fogja orvosolni a túlnépesedést, nem fogja helyrehozni az igazságtalan elosztást sem, sem megszüntetni a munkanélküliséget. A környezet helyrehozatalára és megtisztítására szánt többletjövedelmet sem fogja előteremteni.

Tudni kell azt is, hogy a bankok, a vállalatok, a kormányok intézményei stb. nem eredendően rosszak, és az emberek sem okvetlenül, akik ezeket működtetik. A tornyosuló problémák nem ezektől vannak, hanem a gazdasági fejlődésről alkotott hibás nézeteinkből. Nem magukban az intézményekben van a hiba, hanem abban a szemléletben, ahogy a működésüket, az egymás közötti kapcsolataikat jelenleg megítéljük. A rendkívül hatékony, egész világra kiterjedő kommunikációs és elosztó hálózatokat pozitív változások szolgálatába is lehetne állítani – tartja Perkins. Legjobb példa erre az iszlám bank. Nem alapvetően a bankok rosszak, lehet úgy is kölcsönözni, hogy nem teszünk tönkre másokat. Például Széchenyi sem mások kifosztására írta meg a Hitelt.

Ha világosan látjuk a gondok gyökereit, akkor könnyebben tudunk tenni ellene. Ha az állandó gazdasági növekedés, a túlfogyasztás a rendszer éltető eleme, akkor ez ellen kellene tennünk. Igaz, ehhez be kell vallanunk magunknak, hogy mindnyájan közreműködünk az Új Világrend fenntartásában. Szívesebben hiszünk ugyan bújkáló összeesküvőkben, és mondjuk, hogy összeesküvés áldozatai vagyunk, azonban az az igazság, hogy nélkülünk nem működne a rendszer. Egyrészt ne feledkezzünk meg arról, hogy hiába akar a pénzhatalom globális uralomra szert tenni, a rendszer olajozott működéséhez a különböző országokban szükségük van kiszolgáló személyzetre is. A globális hatalomgazdaság nem létezhetne lokális diktatúrájának kollaboráns helyi elitje nélkül. Másrészt pedig mi magunk működtetjük azzal, hogy több szempontból is úgy élünk, hogy az a pénzhatalomnak kedvez.

„Bedőlünk” a pénzügyi körök által ellenőrzött média, egyetemek stb. buzdításának, hogy fogyasszunk! Minél többet. Így az állandó túlfogyasztás, tehát saját életformánk következtében sodortuk magunkat felfoghatatlanul válságos helyzetbe. Olyan nehéz lenne ezen változtatni? Gondoljunk csak bele, micsoda láncreakció indulna be, ha csak annyit tennénk, hogy nem vásárolnánk meg azokat a termékeket, amelyeket reklámoznak! A mire valóban szükségünk van, azt hirdetés nélkül is megvesszük. Vagy ha senki sem venne használat után eldobandó termékeket. Mindenki maga tudja, hogy elsősorban min kellene változtatnia. Például még nem tiltották be az otthoni főzést, még nem kötelező zacskós levest enni és gyorsétterembe járni, nem kötelező egészségtelen ételeket enni, amelyeket úgy termelnek, hogy közben tönkreteszik a földet. Még nem kötelező hitelt felvenni, hogy nagyobb plazmatévét vegyünk. Nem kötelező mindig a legutolsó modellt beszerezni a mobiltelefonokból. Lehet biciklire is ülni, gyalogolni is… A dohányzást is be lehet fejezni… Lehet szelektíven gyűjteni a szemetet… Lehet civil mozgalmakat kezdeményezni, tiltakozni a fák kivágása ellen, bojkottálni bizonyos termékek fogyasztását…

Perkins írja magáról, hogy beszállt egy korrupt rendszerbe, mert olyan sok előnyt kínált. Mert mindig talált maga előtt mentséget a kapzsiságára, arra, hogy kétségbeesett embereket zsákmányol ki, és tönkreteszi a Földet. Hallgatott a tanáraira, tankönyveket olvasott a gazdasági növekedésről, aztán olyan emberek példáját követte, akik jogosnak éreztek minden lépést a globális birodalom érdekében, akkor is, ha gyilkossággal, népirtással, vagy környezetrombolással jár együtt. Ehhez csak annyit fűzünk hozzá, hogy a diktatúrák nem kis részben az elnyomottak tudatlanságára építenek. Még nem kötelező „gazdasági bérgyilkosnak” lennünk.

Az aranykori szemlélet még fellelhető néhány vidéken. Például egy ausztráliai bennszülött törzs tagjai, akik saját véleményük szerint az idők kezdete óta élnek vidékükön (a tudósok szerint ötezer éve), ennyi idő alatt sem pusztították ki erdőiket, nem szennyezték be vizeiket, környezetüket, nem veszélyeztették állataikat, mégis mindig volt elegendő ennivalójuk, megfelelő menedékük. Sokat nevetnek, ritkán sírnak. Hosszú életet élnek, termékenyek és egészségesek. Úgy látják, fel kellene ismerni, hogy a világmindenség nem sebtében összetákolt rendszer, hanem állandó fejlődésben kibontakozó terv. Minél többet birtokol az ember, annál több a félnivalója, ráadásul akkor nem önmagáért, hanem a tárgyakért él. Szerintük mi állandóan felszínes dolgokkal vagyunk elfoglalva, nem azzal, kik is vagyunk valójában. Csak a halál közeledtekor gondolkozunk az élet értelmén.

De úgy tűnik, máshol is él még ez. Például Észak-Afrika egyik beduin törzsénél, ahogy az Imuhar című filmben látható. A törzs a sivatagban vándorol, miután egy vízforráshoz érnek, nem közvetlenül mellette, hanem kissé messzebb táboroznak le. Egy velük levő gyerek kérdésére, hogy miért nem közvetlenül a forrásnál, hiszen akkor nem kellene hordani a vizet, vezetőjük így válaszol: mert akkor mások nem férnének hozzá.

Chris Morton és Ceri Luise Thomas, miután visszatértek a közép-amerikai indiánok között töltött kutatóútjukról, hasonlókat írtak: Olyasmit láttunk, amit rajtunk kívül máris sokan sejtenek, baj van a nyugati civilizációval. A felszínen még minden rendben levőnek látszik. Még mindig mindenhova eljutunk autóinkkal és repülőinkkel, még mindig rendelkezésünkre áll a termékek kifogyhatatlan választéka, és a csillogó hirdetések még mindig arra ösztönöznek bennünket, hogy egyre többet és többet vásároljunk. Mégis valahányszor e civilizáció kereke fordul egyet, újabb növény- és állatfajok tűnnek el világunkból. Az anyagi gazdagság egyéni és kollektív hajszolása már önmagában is öngyilkos tevékenység…

A baj óriási… és közös. És azzal is a pénzhatalom érdekeit szolgáljuk, ha ezt nem ismerjük fel. Jó lenne tisztán látni, hogy az igazi törésvonal a pénzügyi szuperstruktúra és az áldozataik között húzódik. Az áldozatokat azonban egymással szemben álló tömbökre szakították, amelyek hihetetlen indulattal pusztítják egymást, holott egyformán kifosztottak mindannyian. Akik pedig ezt az egészet kitervelték, nyugodtan hátradőlhetnek, zsigerelhetnek minket és pusztíthatják tovább a Földet, hiszen az áldozatok energiája abban merül ki, hogy legyőzzék a másik tömböt, nem pedig a globális erők elleni harcban. És teljesen mindegy, hogyan nevezik az egymással szemben álló tömböket.

Az Új Világrend hatalmasainak minden jó, ami eltereli az emberek figyelmét a lényegről. Receptjüket megismertük: ők kreálják a válságot, majd ők kínálják a megoldást is. Az emberek megosztására jó bármilyen dogma, legyen az politikai, vallási vagy bármi más. Mi meg hiszünk nekik… Így mindig valakik ellen harcolunk, és nem valamiért fogunk össze. A megosztott emberiség egy része például antifasiszta tüntetést szervez, és nem mindnyájan megyünk tüntetni azért, hogy ne legyen semmiféle diktatúra, sem náci, sem fasiszta, sem kommunista, de a pénz diktatúrája sem.

Napjainkban gyerekek tömegei úgy próbálnak megélni szerte a világon, hogy nagyvárosok szemétdombjain gyűjtögetnek, nem egy országban a prostitúció a megélhetés egyetlen lehetősége számukra. Miért nem az ő jogaikért harcolunk vajon, ahelyett, hogy fellépünk azok ellen, akik például a fiatalkorú cigányok bűnözése szavakat a szájukra veszik.

A holokauszttagadók ellen hozunk törvényeket, és nem fogunk össze azért, hogy soha, sehol ne legyen többé népirtás, minden bűnöst kutassanak fel, és ítéljenek el. Nem ezt kellene tennünk akkor, amikor még 1992-ben (!) is előfordulhatott, hogy a szomáliai diktátor háromszázezer embert éheztetett halálra?

De ugyanígy hozhatunk példákat a vallások területéről is. Egyetlen Teremtő, egyetlen őshagyomány van. Vannak emberek, akik ezt megtalálják a saját vallásukon belül vagy a vallásokon kívül, és vannak, akik nem. Vajon miért nem a lényeget keressük az egyes vallásokban ahelyett, hogy hiszünk a manipulációknak?

Sokáig hozhatnánk a példákat, mindegyikük arra utal, hogy hagyjuk, hogy a pénzhatalom által kreált gondok megosszanak minket, bedőlünk az éghajlati válsággal, a terror- vagy atomveszéllyel, a neonácizmussal stb. történő állandó fenyegetésnek, és nem együtt harcolunk azért, hogy a környezetszennyező ipar, a bedugult autópályák és a zsúfolt városok, a bűnözők rémuralmát felváltsa a Föld, az élet tiszteletén nyugvó világrend.

Tanulnunk kellene az ausztráliai bennszülöttektől, akik azt tanítják: fel kell ismernünk, hogy ugyanazt az életet éljük mindnyájan. Egyetlen faj létezik, csak az árnyalatok különfélék. Csak közösen oldhatjuk meg a bajainkat. Ezt tartják Közép-Amerika indiánjai is: még nincs túl késő, de azonnal cselekednünk kell. Van választásunk. Sokkal erősebbek vagyunk, mint gondolnánk, de ehhez együtt kell haladnunk, színre, rangra és meggyőződésre való tekintet nélkül.

Talán valahogy úgy, ahogy hazánkban történt 1906-ban, II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvainak temetésekor. Az ország két napon és két éjszakán át ünnepelt. A vasútvonalak mentén őrtüzeket raktak, és széles körzetből összegyűlve falvak, városok, mezővárosok lakossága állt sorfalat. Vallási, nyelvi, nemzetiségi elhatárolódásnak nyoma sem volt. A román hatóságok rendkívül előzékenyen viselkedtek, Kassára elment a térség ruszin és szlovák lakossága, és szivárványos jövőről szónokoltak a rétorok. Szegeden egy órára állt meg a vonat. Löw Emmanuel, a nemzetközi hírű tudós rabbi mondott beszédet. Azt hangsúlyozta, hogy nem a származás, nem a fajrokonság, hanem a rokon érzés a fontos… „nem a szívnek vére, hanem a szívnek verése…”

Bookline →


, ,

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

5 hozzászólás a(z) “Bunyevácz Zsuzsa: Az Új Világrend tízparancsolata” bejegyzéshez

  1. awarydar avatar

    Kiváncsi vagyok a véleményedre valamivel kapcsolatban. Mi, tervezőgrafikusok, komoly szerepet vállalunk a marketing területén. Gyakran egy-egy cég üzenetét közvetítjük vizuális formában a fogyasztó felé. Ennek az üzenetnek a valóságtartalmáról sajnos nem sok esetben tudunk meggyőződni (sejteni azért lehet), így sokszor – mondjuk ki – hazudunk a fogyasztónak. Szerintem a szakmában ez tabunak számít. Szeretnénk hinni, hogy őszinte üzeneteket fordítunk le képi nyelvre. A vizuális kommunikációnak óriási ereje van, amit valódi pozitív üzenetek elterjesztésére is használhatnánk, ám a valóság az, hogy legtöbbünk, a megélhetés érdekében, jelentős szerepet vállal abban, hogy a fogyasztók fogyasszanak és fenntartsák ezt a torz rendszert. Érdekelne, hogy te hogyan éled meg ezt a dolgot, mint grafikus.

    1. halasizsolt avatar

      Tisztán emlékszem a mélypontra (amikor még reklámügynökségnél dolgoztam): egy MSZP-s anyagot kellett megcsinálnom 2008-ban. Először megfordult a fejemben, hogy megtagadom a munkát, aztán megbeszéltem magammal, hogy ezért kapom a fizetésem. Ha én nem csinálom meg, megcsinálja valaki más – esetleg pont a főnököm, aki joggal lenne mérges rám, hogy az alkalmazottja helyett kell dolgoznia. Összefoglalva: nem hiszem, hogy lelkiismereti kérdést kellene ebből csinálnunk, a lényeg, hogy jól végezzük a dolgunk. Egy fodrász se mondja azt egy gyönyörű nőnek, hogy nem nyírja kopaszra, ha egyszer ő azt kéri tőle. Illetve mondhatja, ahogy mi is mondhatunk nemet – nyilván mindenki maga dönti el, hogy mit vállal. (Hozzáteszem: egy nyilvánvalóan bődületes erkölcstelen hazugság propagálásában akkor sem vennék részt, ha nagyon rá lennék szorulva anyagilag – legalábbis itt és most így gondolom.)

      1. awarydar avatar
        awarydar

        A “Ha én nem csinálom, majd csinálja más” felfogás nagyon veszélyes tud lenni. Ez önmagában felmenthet akár egy drog dealert is, hisz ha ő nem szórja a cuccot, akkor majd szórja más. Viszont ha a szerzett nyereséget nem kizárólag önös célokra használjuk, hanem közérdekű projektekbe próbáljuk fektetni, máris léptünk egy nagyot az egyensúly felé. Én valahogy így állok hozzá és jó lenne ha egyre több kommunikációs szakember próbálná a szakértelmét, kreativitását a tudatosodás szolgálatába állítani. Lehetne ebből akár mozgalom is. Pl. pro bono gazdaságos mikrokampányok biogazdáknak.

        1. halasizsolt avatar

          Pontosan. És ha drog dealer lennék, valószínű, így is gondolnám – de nem véletlenül nem vagyok az. :) Amúgy szimpatikus a közérdekű projektes gondolatod – volt már konkrétan ilyen munkád?

      2. bazi avatar
        bazi

        Én lelkiismereti okokra hivatkozva kértem volna felmentésem az mszp-s munka elvégzése alól. Mindennek van határa.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: